Talán emlékszünk még a több szempontból is klasszikus példát hordozó A Pál utcai fiúk című regényben fellelhető igazságokra. Egészen pontosan arra, hogyan hatalmasodik el az erő a gyengébbnek tűnő fölött, hogy végül a látszólag legvédtelenebb – a regényben szereplő Nemecsek Ernő – tragédiájának hősiessége hozza el az igaz emberről vallott katarzist. Igen, az üveggolyók igazságtalan elkobzására – einstandra – gondolva vetődik fel a kérdés, hogy miért nem vagyunk képesek elkerülni a bajt, bármennyi példát is produkál a magyar és más népek történelme.
Évszázadok távlatából jól látható, hogy döntési kényszerek idején a válságok megoldása helyett a kiszámítható tragédiákba sodródtunk. A történelem gyakran tanította móresre a magyart, jóllehet – nemcsak utólag látszik ez – elkerülhetők lettek volna a sorscsapások. Gondoljunk a közelmúlt kihívásaira, 1944-re, amikor politikusok egy csoportja országunkat átengedte a hitleri Németországnak. De nem volt elfogadhatóbb az 1956-os árulás sem a szovjet tankok behívása idején.
És mi van a jelenlegi életünket alapvetően meghatározó 2004-es döntéssel, mikor szinte euforikus módon üdvözöltük belépésünket az Európai Unió nagy családjába? Mert hittük és reméltük, hogy végre annyi tévedésünk után révbe értünk, hisz a Nyugat barátságánál és szövetségi viszonyánál, ideértve a NATO-tagságot is, nem lehet jobb élethelyzet. Feltételeztük, hogy barátok között csak és kizárólag a jólét és a méltó megbecsülés vár ránk. Túlzás állítani, hogy minden magyar ember a fényes jövőt vizionálta volna, hisz léteztek tisztábban látók közöttünk, akik óvták országunkat egy újabb csalódástól, és nemmel szavaztak az Európai Unióba történő csatlakozás kérdőívén.
Vajon látták a jövőt, vagy már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a hozzánk hasonló kis nemzetek, melyek persze csupán terület és lélekszám szempontjából „kisebbek”, kárvallottjai leszünk, lehetünk a közös asztalnál történő osztozkodásnak? Nincs kizárva, hogy már húsz évvel ezelőtt is megvoltak a jelek. Akik komolyan olvasták irodalmunk klasszikusait, köztük A Pál utcai fiúk című regényt, kétséget sem táplálhattak, hogy számunkra az elköteleződés mindig elhozza a későbbi kijózanodás reggelét. Csak akkor már kifosztva (a magyar gazdaság leépítése), másodrendűvé degradálva (a nyilvánvaló kettős mérce alkalmazása) és megfenyegetve (akár katonai megszállást is beígérve) ébredünk a politikai ajzószerek táplálta mámorból.
