Milyen szépen indult minden.

A magas, vékony és kissé kisfiús Gergő egy gyönyörű nap reggelén, olyan háromnegyed tizenegy magasságában felkelt, ásított egy nagyot, kinyújtózkodott, kitörölte a csipát a szeméből, majd komótosan felült. Kicsit még álmos volt; valahogy sehogy sem bírta megszokni ezeket a korai ébredéseket, de hát mit lehet tenni, ilyen ez a politikusi szakma, áldozatokra van szükség, majd rápillantott a telefonjára. Nem igazán látott semmit, így elkezdte keresgélni a szemüvegét. Megtalálta. Rengeteg üzenet és hívásértesítés.

Türelmetlenül elkezdett dobolni az ujjával, mindig ideges lesz, ha a felesége nincs otthon, és nem készíti el neki a cukorral, egy kis mézzel és tejszínhabbal megbolondított reggeli italát. (A titkos összetevő pedig a szeretet.) Most nincs itthon, neki magának kell megcsinálnia, de ez olyan bonyi, fogalma sincs, hol vannak a bögrék meg a cukor. Az ágyat is a felesége szerelte össze legutóbb, de ez így van jól, Gergő hisz az egyenjogúságban. Meg hát nem is ért ezekhez a műszaki dolgokhoz.

Virág régóta szereti, és gondoskodik róla, tudja, mit és hogyan kedvel, ügyesen szerel, jól vezet, kiválóan tájékozódik, igazából olyan, mintha kicsit az anyukája lenne. Ezt a feltétlen szeretetet senki mástól nem kapja meg.

Na jó, ez így ebben a formában nem igaz, Fábián Tamás a Telextől meg az a vékony srác, aki mindig kiabál a Gulyással a kormányinfón – most nem jut eszébe a neve, valamilyen Dániel –, végül is majdnem ugyanúgy szeretik, mint a felesége meg az anyukája. Múltkor annyira le volt törve, hogy kicsit pityergett is, miután az a gonosz Bohár Dani mindenféle kérdésekkel zaklatta, de Fábián Tomi szinte azonnal felhívta. Tamás okos és érzékeny, mindig tudja, hogy mit kell mondania, és nem nagyon tud olyan esetet felidézni, amikor nem nyugtatta meg a hangja.

Azt legalább ki tudta harcolni, hogy ne kelljen Budapestinfót tartania, mint Tarlósnak. Nagy kópé volt az öreg, úgy tette helyre a Tomit meg azt a kiabálósat, aki modellkedni szokott, hogy szegények mindig lehorgasztott fejjel, szipogva hagyták el a termet. Tudott a Tarlós, na. Ilyen ő nem lesz soha.

Most is inkább itthon issza a kakaót, pedig már elmúlt 11, de egyszerűen képtelen átöltözni meg elindulni; tuti, hogy megint ott lesz a Bohár, és arról fogja faggatni, hogy miért akarja eladni a Városházát. Miért, miért? Mert rohadt sok pénzt adnának érte. Azért. De ezt nem mondhatja, a kiabálós telexes múltkor elmagyarázta neki, hogy ilyenről nem beszélhet nyilvánosan. Nem pontosan értette, hogy miért, de a kiabálós apja jegybankelnök volt, és olyan határozottan meg hangosan mondta, úgyhogy biztos jobban tudja.

Mindegy, ennek is vége lesz egyszer, gyűlik a rengeteg pénz a miniszterelnök-jelölti kampányára, és a 444 és a Telex is megígérte, hogy mindent megtesznek a győzelméért. Meg nem is érti ezt az egészet; ugye senki nem gondolta komolyan, hogy neki elég Budapestet tönkre… izé, vezetni.

Végül is a Gál J. állati jó Facebook-posztokat ír – dolgozzon is meg a pénzéért, ha már Feri a nyakára ültette –, majd erre is kitalál valamit.

De azért tényleg egy kicsit zavaró, hogy Perjés hatvanmilliónként teszi be készpénzben a külföldről kapott lóvét. Ezt azért még a Fábián sem fogja tudni kidumálni.

Persze nyilván nem annyira finnyás, az euró­nak meg nincsen szaga, és hát a sikerért, hogy végre miniszterelnök legyen, meg kell tennie ilyen dolgokat is, csak hát mi lesz, ha kiderül? Mert azt mondta a kiabálósnak, aki ugye modellkedik, hogy igazából még pénze sincs kampányolni, külföldi támogatásokról pedig még csak nem is hallott. Mikro­adományokat szokott ilyenkor emlegetni, de a macska rúgja meg, hatvanmilliónyi euróról még a Dull Szabi sem tudja bebizonyítani, hogy mikro.

Majd talán a Tomi. Vagy a Gál J. Az még a Gyurcsányt is majdnem kimosdatta az őszödi beszédből. Rohadtul tud a Zoli. És úgy ír, mint senki más a Népszabinál. Ja, az megszűnt. Fene egye meg. Ezt a 99 Mozgalmat is ő találta ki. Hogy majd a Jordán Tamás meg az Osvárt Andrea lesznek az arcai, Pesten amúgy is imádják, amikor a híres emberek odaállnak valami fontos libsi ügy mellé, de a Telex meg a 444 is megtolja picit, lesznek interjúk meg videók, ilyen píár-anyagok, és állítólag Gyuri is támogatja az ötletet. Ha pedig ő valamit támogat, akkor mindig kinyílik a pénztárcája.

A mozgalom meg arra lesz jó, hogy ezeket a külföldi pénzeket be lehet fizetni a számlájára, abból meg lehet kampányolni. Legalábbis a Bajnai valami ilyesmit magyarázott, de nem mindig tud rá odafigyelni; olyan monoton hangon szokott beszélni, hogy mindig elálmosodik tőle. És annyira bonyolult dolgok ezek.

Meg néha hideg van, néha pedig meleg, pedig annyira jó lenne legalább néha biciklivel bemenni a Városházára.

Mindegy, majd azt mondja, hogy gerinc­sérve van. Csak az a szemét Bohár ne lenne, múltkor is rákérdezett az az aljas, hogy ha gerincsérve van, akkor miért biciklizi körbe a Balatont. Miért, miért? Csak! Mert akkor épp nem fájt.

Fél 12 is elmúlt közben. A kakaó is elfogyott – megcsinálta magának –, már csak a pókemberes pizsamát kell levennie, aztán indulhat is be a munkahelyére. Most a felesége, ugye, nincs itthon, nem gond, majd bent valaki megköti neki a nyakkendőjét.
A kocsi már kint várja, a dugó nem számít, Józsi okosban meg szokta oldani – erre vannak a buszsávok –, ha a fene fenét eszik, akkor is ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke. Csak akkor lépne vissza, ha elüti egy villamos. Ez pedig teljességgel elképzelhetetlen.

Nos, valahogy így történhetett…