A darabot ugyanis feltehetően elő fogják adni, nem véletlenül gyakorolnak a színészek és lelkesedik a nyolcvanon túl is friss és vicces Cleese. Csakhogy ez mostantól politikává vált, az egész darabra rávetül a sértődés árnya. A nézők jókat nevetnek, és titkon azt várják, hogyan fogják előadni az említett mondatokat. A közönség egy része ünnepelni fogja, hogy na, végre valaki kimondta, hogy a király meztelen, elegünk van a ránk erőltetett transzlobbi erőszakosságából. Egy másik része azért vált majd jegyet, hogy meghallgassa a részletet, és kikeljen magából, mert őt vérig sértették a mondatok, esetleg el is ájul vagy drámai módon kirohan a színházteremből. 

Nem tudjuk, mi lesz az emberöltővel ezelőtt elhangzott szavak hatása, de az bizonyos, hogy a komédiát komolyan veszik 2023-ban. Persze csak akkor, ha ez anyagi vagy erkölcsi előnyökkel jár. Nem is kell mondani, hogy jár. Egy átlagos hiperérzékeny transzbarát belekapaszkodhat mindenbe, hogy igazát védje. Mondhatja, hogy nem tudta, miről szól a darab, nem figyelmeztették, hogy transzfób mondatok hangzanak majd el, és ő képtelen dolgozni vagy úgy általában, élni, amióta meghallotta a beszélgetést. Ebből perek százait lehet kreálni és csordogálnak megfelelő zsebekbe a dollárszázezrek, -milliók, attól függ, milyen sokan haldokolnak látványosan. Mivel a liberalizmus és a transzlobbi egy iparággá vált, amely most fial rengeteg pénzt, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Most épp tűzforró ez a vas, ütik is rendesen a hozzáértők. Közben pedig az egész üzletet behazudják erkölcsnek, a jövő nemzedék megsegítésének, bárminek, ami jól hangzik. Pedig az ember alapvetően nem ilyen gyenge legény, hogy egy-két mondat miatt az ágyban bőg, s ezért pénzt kaphat az államtól. 

Egy sportból vett példával élve: biztosan mindenki látott már olyat, amikor a futballista egy apró fuvallattól a földre esik és szenvedve fekszik. Ugyanilyet jégkorongozónál nem láthat, ott ha valakinek eltörik három bordája, azért befejezi még a meccset. Az országúti kerékpárosok kulcscsonttöréssel is folytatják a háromhetes versenyt, vagy csuklótörés esetén vastagabb bandázsozást kérnek a kormányra. Ez azért van, mert a hokisok vagy a bringások keményebbek a focistáknál? Nem, szó sincs erről. A szabályok szerint ha egy kerékpáros megsérül, az nem jelent neki semmiféle előnyt, nem kap időjóváírást, nem lesz automatikusan első. A jégkorongozó törött bordával lekorcsolyázik a jégről és beugrik a helyére valaki, a csapat semmit se nyer az ő kiválásával, csakis veszít. A fociban viszont az elterülő játékos szabadrúgáshoz, tizenegyeshez juttathatja csapatát, kiállíttathatja az ellenfél játékosát, vagyis előnybe kerül. Ezért olyan törékenyek a focisták, nem a személyes spiritusz hiánya miatt. A transzlobbisták pontosan ugyanezért képesek összeomlani, ha egy vicces színdarabban hülyeségnek nevezik az ő törekvésüket. 1978-ban ez az iparág még nem létezett, nem voltak tömegek, akik férfiként nőnek öltöztek volna, és gyereket akartak volna szülni. Nem dübörgött a mai kor identitáspolitizálása, és bizony nem lehetett azt mondani, hogy a fehér bőrű ember alapvetően gonosz, a fekete pedig jó.

Tavaly Anglia megnyerte a női foci-vb-t. Hatalmas teljesítmény, még akkor is, ha a női foci népszerűsége egyelőre nem éri el a férfiét, nem tudott úgy kiteljesedni, mint a kézilabdában, a röplabdában. De jól halad, hasonlóan a vízilabdához vagy a jégkoronghoz. Az angol nők győzelme után mi volt az első kérdés, amely minden embert izgatott arrafelé? Hogy miért fehérek a játékosok. A csapat ugyanis fehér lányokból állt, ahogy felálltak egy sorba, vakított az arcuk a fehér mez fölött, a sajtó felvilágosult része pedig azonnal rasszizmust kiáltott. Az angol válogatott szakvezetője elismerte, nem lehet azonnal bőrszínben megfelelő csapatot kiállítani, tekintve hogy nem pigmentsejtek, hanem játékosok futkároznak a pályán, tehetségesek és elkötelezettek, nagyon sajnálatos, hogy fehérek, de dolgoznak az ügyön. Azt azonban leszögezte, reméli, hogy a következő női vb-n már ugyanolyan pénzdíjak lesznek, mint a férfiak világbajnokságán. Azaz persze kiderül, mire megy ki a játék, a pénzről van szó, amelyet Anglia megnyerhet, csak sajnálatos módon egyelőre nincs olyan világverő csapata, amely fekete is és jó is. Szerintük a problémát az okozza, hogy a fehérekből álló csapatra nem úgy néznek a fekete kislányok, hogy egy nap én is köztük leszek, én is focizni akarok, mint azok a nénik ott. Pedig a valóságban igen, fel tud nézni, hiszen a kisgyerekek nem cinikusok és anyagiasak, nem bőrszínt néznek, és nem pénzdíjakat. A nagyon modern és felvilágosult liberálisok szerint a fekete gyerekek számára nem lehet példakép a fehér sportoló. Akkor vajon ki is a rasszista?

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Franck Fife/AFP)