Egy megrázó dokumentumműsorban fiatal, rendkívül bátor amerikai rendőr mesélt arról, hogy a kaliforniai sivatag hogyan vált a mexikói kartellek marihuánatermesztő paradicsomává. Elmondta, a szélsőséges Demokrata Párt által uralt amerikai államban ma a drogforgalmazók minden aggodalom nélkül tonnaszámra termeszthetik a kábítószert gigantikus méretű üvegházaikban. Illegális bevándorlók által benépesített ültetvényeiken olcsó a munkaerő és az élet. Ha valaki ellenáll, eltűnik, csak egy kis kupac jelzi valamelyik sivatagi mellékút mentén, hogy valaha létezett.
A rendőr rezignált arckifejezéssel mesélt arról, hogy a több ezer négyzetkilométeres megyében, ahol járőröznek, az illegális „agrárium” ellenőrzésére csupán két rendőr jut, és nekik is csak annyi jogkörük van, hogy maximum 500 dolláros büntetést szabjanak ki a havonta milliós profitú drogtermesztőkre. Az ültetvényekre vezető utakat pedig már nemcsak informátorok figyelik, hanem szabályos úttorlaszok vannak, amelyeket a kartellek fegyveresei őriznek. Ismétlem, Kaliforniában.
Legutóbb, mesélte, kollégájával ketten megállítottak egy gyanús furgont egy ilyen helyen, de amikor igazoltatni akarták az utasait, a semmiből perceken belül köréjük gyűlt becslése szerint vagy kétszáz ember. A vezetőjük komótos léptekkel odasétált hozzájuk, és a rendőröknek nyugodt hangon azt mondta, „Ti itt nem vagytok otthon, takarodjatok!”. Száz az egyhez erőfölénynél az ember nem vitatkozik, főleg ha a helyi politikai vezetés sem a rendőrök oldalán áll, hanem a drogbárókén, így jobbnak látták odébbállni.
Mégis a legtanulságosabb az egész elbeszélésben az volt, amikor a riporter kérdésére, hogy vajon kit okol ezért, azt válaszolta, az emberek erre szavaztak, és erre fognak szavazni a jövőben is. Ugyan teljesen tisztában vannak azzal, hogy a demokrata párti vezetés sem erre, sem más problémára nemcsak hogy nem képes megoldást találni, de inkább azokat bünteti, akik minderre rámutatnak, és ennek elszenvedői, a kaliforniaiak mégis újra és újra a demokratákra fognak szavazni. Elképzelhetetlen számukra ugyanis az, hogy jobboldali republikánusra adják a voksukat, mivel részükről az egy olyan pszichológiai vörös vonal, amin a gyilkos mexikói kartellek fenyegetése sem tudja őket átlendíteni.
Ezt a jelenséget, valljuk be, már ismerjük Nyugat-Európából. Amikor a polgárok úgy érzik, hogy a fennálló status quo megváltoztatása, az ettől való elrugaszkodás túl nagy lelki terhet róna rájuk, emiatt akkor is ragaszkodnak ehhez, ha tisztában vannak azzal, hogy ez társadalmuk tönkretételét eredményezi. A történelmi városukat szemétdombbá változtató párizsi polgárok, a bűnözők által megfélemlített malmőiek, a bevándorlók által sarokba szorított bécsiek vagy brüsszeliek, a kerítésekkel körbevett, fehér gettókba szorult londoniak… Mindegyikük képtelen levonni a választási urnáknál azt a nyilvánvaló politikai következtetést, amit korrupt, gyáva politikusok bukott politikájából szükségszerűen le kellene vonni.
Erre a következmények nélküli, romboló politikára építi a baloldal a globális szocializmust. Az emberekbe olyan mélyen beültetik a történelmi vagy szociális bűntudatot, hogy minden nyilvánvaló katasztrófa és szenvedés láttán sem mernek másra szavazni, csak a nekik erkölcsi amnesztiát hirdető baloldali mozgalmakra.
Kiköltöztetik őket otthonukból, hogy azt átadják a hívatlanul érkezetteknek, kirúgják a munkahelyükről, ha nem a nemi identitásának megfelelően szólítja meg a transznemű inkvizíció valamelyik képviselőjét, vagy hagyja, hogy a gyermekét testileg, lelkileg megcsonkítsák embertelen ideológiák. Ez a végsőkig, pusztulásig való kitartás súlyos tévedések, tények által számtalan megcáfolt vélemények és bukott megoldások mellett a mai jóléti társadalom sajátos, aggasztó patológiája.
Ennek a patologikus politikai attitűdnek már most súlyos ára van, de ez semmi ahhoz képest, amihez mindez szükségszerűen vezet. Ha egy nép megengedi politikusainak, hogy tönkretegyék a gazdaságát, háborúba sodorják, átadják elődeik által kiharcolt létterét ellenséges idegeneknek, és ebből a vezetőiknek semmi, de semmi politikai hátrányuk nem származik, az ilyen nemzetek ugyanúgy eltűnnek a történelem sivatagában, mint azok a szerencsétlen kaliforniai marihuánaültetvény-rabszolgák.
Milyen furcsa, hogy ezeknek a nyugati liberálisoknak a legkedveltebb politikai szlogenjük épp a „változás”. Barack Obama elnöki kampánya alatt az űrből is lehetett látni az amerikai utcákat beborító milliónyi plakátot, amin az arcképe alatt csak annyi állt: „változás”. Ezek az emberek itt Európában is nyilvánvalóan minden porcikájukban változásra áhítoznak, a közvélemény-kutatások is ezt mutatják. Csakhogy ezt úgy akarják elérni, hogy minden egyes alkalommal, tökéletes rendszerességgel, ugyanarra a bukott, cinikus politikai elitre szavaznak. A probléma ezzel csak annyi, hogy aki nem képes levonni a következtetéseket hibáiból és ragaszkodik a téveszméihez, az előbb-utóbb itt is hallani fogja: „Ti itt nem vagytok otthon, takarodjatok!”
A szerző a Hungary Today főszerkesztője
