A színészek hivatása e korban – 1842-es a könyv – rendkívüli volt, tudniillik csak két esztendőre rá szentesítette V. Ferdinánd a magyart hivatalos államnyelvként elismerő törvényt.
Már 1830-ban, a Hitelben Széchenyi István írt Kőváryhoz hasonlót:
Az egészséges nemzetiségnek pedig egy fő kísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él”, majd ekképpen folytatja: „bármi sínlődve is sokszor – mint errűl számos a példa –, de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre csüggeteg lombjait.
Eme második gondolat, amelyet a gróf előre nem láthatott, lett létfontosságúvá a trianoni országcsonkítást követően. S mert nem csupán gondolat maradt, így nem terem „csak gyászfűzt… a hon”.
Hiába az új határok, amíg él a magyar nyelv, él a nemzet is. Mit százegynéhány esztendő! Él régebb óta anyanyelvünk. S él a nép.
A Tamana-kutatás feltételezi, hogy a bábeli nyelvzavar előtt létezett egy közös ősnyelv. A kutatók a világ nyelveiben keresik az ősszavakat, amelyeket etimonoknak kereszteltek. Az etimon egy szó legősibb formája. Az elnevezés nem véletlen, ugyanis az etimológia módszertanával – magyarul szófejtés – dolgoznak. A Sorbonne etimológusai megállapították, mely nyelv őrzött meg a legtöbbet az ősetimonokból. Az angol 4, a latin és a héber 5, a Csendes-óceáni 7, az indiai 9, a szanszkrit 12, az őstörök 26, míg a magyar 68 százalékot.
Hétezerhatszáz „magyarazonos” név és névszerkezet található a világon.
Ez nem kis szám annak tükrében, hogy Arany János 23 ezer szót használt. S hogy finnugor eredetű szavunkat 1000-1200 közé teszik a nyelvészek, míg az etimológusok 704 uráli-finnugor etimológiát azonosítottak.
Hiába küzdött osztrák császári zsoldban, a magyar nyelvet tizenhat éves korában elsajátító Hunfalvy Pál, vagy magyarul a Göttingeni Egyetemen tanuló Budenz József körömszakadtig a finnugrizmus elfogadtatásáért, az ősnyelvkutatók (Angela Marcantónio, Mario Alinei) a magyarhoz fordultak, összehasonlító nyelvként, annak régisége miatt, orientalisták, sumerológusok (Archibald H. Sayce, Jules Oppert, Francois Lenormant) magyarul tanultak, hogy megértsék a sumér nyelvet.
Szóljon helyettem Jókai Mór: „Én ugyan teljes elismeréssel adózom mindazon tudós kutatóinknak, kik fáradságos utazások árán, kitartó tanulmányozással, helyszinen szerzett ismeretekkel a magyarokat távol égaljak lakóival rokonságba hozni törekesznek. Mellemre tett kezekkel hajlok meg a nagybecsű ethno-graphiai adathalmaz, az összehasonlító nyelvészet szólajstromai előtt; néma bámulattal tekintek úgy a finnugor, mint az uralaltáji és turk nyelvcsoportokat megállapító theoriákra, de minderre csak azt mondom, hogy »eppur si non muove!« (És mégsem mozog a Föld – a szerk.) A magyarok nyelve mindig magyar volt s semmi irányban meg nem mozdítható." (Jókai Mór: Levente)
Kell még valamit mondanom, Ildikó? Talán csak a Tamanáról. A Tamana név – földrajzi, családi, vagy törzsnévként az öt kontinens harminchat országában fellelhető. Amúgy egy bácskai falu viselte e nevet, amit ma Palánkának ismerünk.
Palánka Szerbiához került. De éljenek bár idegen fennhatóság alatt, „amíg él a magyar nyelv, él a nemzet is”, mert nyelvében él a nemzet.
Borítókép: Barabás Miklós Széchenyi Istvánról készült portréjának részlete
A szerző a Magyar Nemzet Kultúra rovatának szerkesztője
