Ugyanilyen hamis, nem létező alternatívákat nyújtanak a többi kérdések, válaszok is. Mi okból kellene a városvezetésnek választania a kormányzati elvonások befizetése és a közösségi közlekedés járatainak ritkítása között? A hozzájárulás be nem fizetését technikailag nemigen lehet kivitelezni, a busz- és villamosjáratokat pedig már eddig is megritkították, amit mindenki tapasztal, aki Budapesten közlekedik nap mint nap.
De ugyanilyen fals, nem létező kérdés a harmadik is, amely szerint arról kellene voksolni a polgároknak, hogy a kormány a vállalásának megfelelően járuljon hozzá a Lánchíd felújításához vagy vonja vissza a határozatát, és ne adjon pénzt rá. Hisz hiába próbálja az infantilis főpolgármester letagadni, attól még igaz: csak azzal a feltétellel ígért a kabinet hatmilliárd forintot a fővárosi vezetésnek, ha 18 hónapig tart a felújítás, és utána maradéktalanul visszaáll a forgalom, a személyautókat is beleértve. Minek ment bele ebbe Karácsony? És ha vállalta, akkor mire föl akarja azzal kidobni a hatmilliárdot az ablakon, hogy a személyautókat is kitiltaná arról a hídról, amelynek kulcsszerepe van a főváros zökkenőmentes forgalmában?
Erről szól ugyanis az ugyanilyen álságos, hamis negyedik kérdés is. Az átverendő helyieknek arról kellene nyilatkozni, hogy a Lánchídon „továbbra is sűrűn és dugók nélkül járhassanak a buszok” vagy legyen rajta a közlekedés „a felújítás előtti, a jelentős dugók ellenére is”. Na most ezzel az áldilemmával csakis az északi sarkkörön túli tájékozatlan embereket lehetne becsapni, nem pedig a pestieket, budaiakat. Hát ki az, aki szerint az a jó, ha egy hídon gyakorlatilag nincs forgalom? Hisz a dugó nem vész el, csak áttevődik a város más pontjaira, de ott aztán szaporodik, mint a gomba. A felújítás előtt pedig nem az alaptalanul megvádolt Lánchíd tehetett a dugókról, hanem az a közlekedési káosz, amit éppen a jelenlegi balos városvezetés generál. Széchenyi forogna a sírjában, ha látná, hogy degradálják az építményét, bűnbakká téve a dugókért, amiknek értelemszerűen éppen az elkerülésében lehetne komoly szerepe.
Nem tudni természetesen azt sem, ki fogja számlálni a lezsírozott voksokat. Közjegyző nyilván nem lesz jelen. Ki hitelesíti majd az eredményt? Maga a főpolgármester? Vagy a helyettesei?
Úgy gondolhatják: az a tuti, ha nem bízzák az ilyen felelősségteljes munkát avatatlan, megbízhatatlan elemekre. Meg aztán ismerik nagy tanítómesterük, Sztálin mondását: Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre, hanem az, hogy ki számolja a szavazatokat.
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Mirkó István)
További Vélemény híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!