A politikai műveltség napi szinten nemigen használt szókapcsolat, de tartalmi jegyeit és abból származó következményeit annál inkább megéljük. A politikai műveletlenség ezzel szemben nem a lexikális hiányosságra utal, hiszen lehet valaki elméletileg felkészült, ha egyébként katasztrofális megoldásokat képvisel a politikai döntésekben.
A közvéleménnyel együtt a politikusok nagyobb része is hajlamos összekeverni a politikai stratégia és taktika viszonyrendszerét, amikor a taktikát – főként egyéni vagy marginális oknál fogva – a stratégia elé helyezik. Ez pedig mindig zsákutcába, illetve – kiélezett történelmi helyzetben – katasztrófák kialakulásához vezet. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a stratégia tömör formában megfogalmazott, egyértelmű és hosszú távon megvalósítandó cél, melyet a taktikai megoldások építenek fel, miközben nem keresztezhetik a stratégiai irányt. Akkor sem tehetik, ha időnként a taktikai megoldások a pillanatnyi körülmények függvényében szélsőséges kitüremkedésekkel is járnak.
A választók részéről idealizált – bár jogos elvárás –, hogy a közélet szereplői a politikai műveltség magas fokán álljanak. Ugyanakkor, a támogatandó idealizmus nem tud kiteljesedni a politikai küzdőtéren. Mostanság a hatalomban lévőktől erkölcsi értelemben – sajnálatosan – csak azt lehet elvárni, hogy a szólamokon túl tetteikben igyekezzenek a társadalom többségének érdekét szolgálni. Korábbi századokban inkább jelen volt a politikai felelősség és még az adott szó erkölcsisége is előbukkant, de azóta sok mindent „törölt” az új világ.
