Az ember nem győz csodálkozni, hogy az Európai Unió ma is milyen skrupulusok nélkül és effektíven használja a nacionalizmust ideológiai ellenfelei ellen. Nyilvános kijelentéseik, közleményeik alapján azt hihetnénk, hogy a nacionalizmust ma a globális értékekért élő-haló bürokraták minden formájában elítélnék és karanténba helyeznék.
De miért is kéne a régi bevált gyűlöleteket nyugdíjaztatni, amíg ezeket fegyverként lehet ma is használni az oszd meg és uralkodj alapelvén? Két alapformában hasznosítja ma a brüsszeli hatalmi központ a nacionalizmust: az első, amikor nemzeti értékeket, tradíciókat, a nemzetállamok szuverenitását hangsúlyozó politikusokat vagy kormányokat sújt a nacionalizmus vádjával, főleg amikor a közös európai szolidaritásként árult bóvlit elutasító kormányokat akarják zsarolni. Tulajdonképpen ma mindenki nacionalista, aki nem ünnepli hangosan az európai nemzetek eltávolításának politikáját.
Van viszont egy másik módja is annak, ahogy Brüsszel használja a nacionalizmus kirekesztő, gyűlölködő formáját, amely az elsőnél sokkal veszélyesebb.
Cinkos hallgatással, az áldozatok panaszának hetyke bagatellizálásával és következmények nélkül hagyott támadásokkal gerjesztik passzívan a régi, nemzetek közti, mesterségesen szított gyűlöletet. Nemcsak hogy nem indítanak eljárást a kolomposok ellen, amikor a nemzeti közösségek közötti gyűlölet felüti ronda fejét, hanem ezeket a kormányokat, politikusokat az Európai Unió sokszor pozitív példaként emeli fel az európai értékek arénájában.
Nem véletlen az, hogy maga az Európai Bizottság „értékekért és átláthatóságért” felelős alelnöke, Vera Jourová söpörte le egy hetyke mozdulattal az asztalról a Minority SafePack-kezdeményezésben összegyűlt több mint egymillió európai aláírást, ami végre arra kényszerítette volna Brüsszelt, hogy foglalkozzon a magyarokat és más nemzeti kisebbségeket érő támadásokkal. Mondhatnánk persze, hogy
Jean-Claude Juncker óta nem volt talán még egy politikus, aki akkora kárt tett volna az Európai Unió jó hírnevében, mint Jourová, de sajnos a pénzünkből jól felhizlalt többi bürokrata hallgatása azt mutatja, hogy itt nem egyetlen alattomos személyről, hanem rendszerszintű problémáról van szó.
Hallgatnak, amikor Úzvölgyében a hősi halottaink sírjait gyalázzák, amikor Munkácson nemzeti emlékműveinket fűrészelik le, hallgatnak, amikor Szlovákiában magyar földeket sajátítanak ki vagy amikor külügyminiszterük magyar invázióval riogat. És persze szinte dorombolnak akkor is, amikor magyar származású, de semmiképp sem magyar érzésű képviselők nemzetgyalázó szónoklatai hangzanak el a pompás brüsszeli tárgyalótermekben.
