Gyűlölet mint lelki igény

„Csuda izgalmas tanulmányt tett közzé az egyébként kevéssé felvillanyozó nevű Drezdai Műszaki Egyetem Alkotmány- és Demokráciakutató Központja: tíz európai országban – köztük Magyarországon – húszezer ember véleményét kérték ki mindenféle témában a bevándorlástól az ukrajnai háborún és az éghajlatváltozáson át a szexuális kisebbségekig, majd a válaszadóknak meg kellett mondaniuk, hogyan viszonyulnak az adott témában más véleményen lévő embertársaikhoz. Mennyire vetik meg vagy sem azt, aki másként nézi a világot.”

Így kezdi remekbe szabott írását Francesca Rivafinoli, s az eredmény korántsem meglepő. Igen: a zöldek és a baloldaliak a leginkább képtelenek arra, hogy elviseljék, tolerálják, uram bocsá’ tiszteljék a más világnézetűeket. Szám szerint szerte Európában – így tehát Magyarországon is – a zöldek és a baloldaliak 28 százaléka gyűlöli a más világnézeten lévőket, míg ez az arány a jobboldaliak esetében 19 százalék. Ha pedig a nyilvánosság tereit nézzük – teszem hozzá én –, akkor ez a 28 százalék hirtelen nyolcvan százalékra nő.

Azt gondolom, ez törvényszerű, ennek így kell lennie. Ugyanis a mai baloldali, neomarxista, woke eltörléskultúra s mindezek felett (sötét)zöld világkép onnan jön, ott gyökeredzik, ahonnét a XX. század minden iszonyata előmászott, ahonnét kinőtte magát: a kommunizmusban és édestestvérében, a nemzetiszocializmusban. S ami számunkra, kelet- és közép-európaiak számára felfoghatatlan, az csupán az, hogy miképpen foglalhatta el ez az emberellenes, világmegváltó elmebaj a Nyugatot, minden álmunk, reménységünk és illúziónk hajdanvolt színterét.

Márpedig elfoglalta.

S célja pontosan ugyanaz, mint elődeié volt: megfélemlíteni, szellemi-lelki terrorban tartani a többségi (normális) társadalmat, s így kizárólagossá tenni a… A mit is? Hát a semmit. A képtelenségeket. Az abnormálist. Az élet- és emberidegen rémségeket, a társadalommérnökösködést – vagyis a világmegváltást. Ezek az elmeháborodott idióták akkor is „megváltják” a társadalmat, ha a társadalom ezt köszöni szépen, nem szeretné. Olyanok, mint a régi viccben a Gagarin őrs, akik beírták az őrsi naplóba, hogy a mai napon az őrs átkísért egy vak nénit a zebrán. És miért kellett ehhez az egész őrs? Mert a néni nem akart átmenni.

A társadalmak most sem akarnak átmenni a semmibe, ahol – éppen úgy, mint a kommunizmusban – a szép új világ ígérete vár rájuk. Hajdan olyan veretes hülyeségekkel vázolták fel azt a szép új világot, mint például „szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus”. És ezért meg kellett halnia néhány százmillió embernek.

Az őrültek mai utódai szerint a világmegváltás úgy jön el, hogy felszámoljuk – felszámolják – a normális emberek minden magától értetődő, természet- és istenadta identitását, vagyis a vallási, a nemzeti és a nemi identitást. A megváltás előszobája tehát az identitás nélküli ember. Vagyis a tulajdonságok nélküli ember. A nem ember ember. Akinek nincs hazája, istene, de már neme sincs, ebben az ürességben, ebben a semmiben manifesztálódik a „mindenki egyenlő” régről ismerős elmebaja. Elővették, leporolták és dünnyögik az „új mesét, fasiszta kommunizmusét”. Istenem, de régi mese ez. Csak átírják kicsit. Az új meseírók írják át a hajdanvolt, régi, „elavult” meséket. Nincsen többé jó és rossz, van ellenben sok „új identitású”, vagyis beteg zombi. Már megint komolyan gondolják és gyakorolják, hogy a gyermekek nevelése – már ha kell egyáltalán gyermek – nem a szülők, hanem a „felvilágosultak” dolga. A falanszter „tudósai” döntenek.

Pornográfiát, ráadásul homopornót visznek a templomokba, s ezt ünneplik szabadságként. Úgy bizony, már nem lehet ráismerni a szabadságra, mert perverz, gonosz, ronda törpe lett belőle. Folyton üvölt, kioktat, büntet, s azt üvöltözi, hogy „szép a rút és rút a szép”. Közben a falanszter tudósai azt is megálmodták, hogy ne legyenek többé országok, határok, népek és nemzetek, ne legyen többé nemzeti hagyomány, semmiféle tradíció, éljen mindenki ott, ahol akar, világállam, világbirodalom, virtuális világpénz, nagy, zöld világsemmi, mialatt János vitéz leadja a huszárgúnyát a gendersemleges öltözőben és lecseréli Iluskát a gonosz banyára, Toldi pedig beleszeret a cseh vitézbe. Hans Castorp pedig már egyáltalán nem akar átlátni madame Chauchat testén, újabban Naphta teste érdekli.

Már a régi jólét sem jó. Éppen most jelentette be a falanszter egyik „tudósa”, bizonyos Robert Habeck (sötét)zöld „német” alkancellár és főminiszter, miszerint „a zöld ipari átállás miatti kemény évek terheket raknak majd az emberekre”.

Jaj, de jó! És a „németek” pedig állnak és hülyén pislognak. Habeck meg folytatja: a rossz helyzetet „a zöld gazdasági miniszter a drága energiaárakkal magyarázza, amit szerinte Németország azért érez meg jobban, mert előtte az olcsó orosz gázhoz volt szokva. Emellett a magas kamatok is lassítják a beruházásokat és a globális kereskedelmet, amit Németország mint exportfüggő ország különösen megérez Habeck szerint.” És még azt is kijelentette, hogy „nincs ok félelemmel tekinteni a helyzetre, ugyanakkor nem akarja ignorálni a tényeket, miszerint az embereknek növekedni fognak a terhei. »Nagy átalakulási időszak áll előttünk 2030-ig, mialatt Németország egy hagyományos, fosszilisenergia-függő iparról átáll a zöldenergiára, mint például a hidrogénre«.”

A „németek” pedig még egy fokkal hülyébben pislognak, ugyanis senki, de senki nem kérdezte meg tőlük, fel akarják-e adni az olcsó orosz energiát, miképpen azt sem, akarják-e, hogy bezárják hirtelen az összes atomerőművüket, aztán pedig egyrészt francia atomenergiát importáljanak, másrészt újranyissák és bővítsék a barnakőszénbányákat, akár azon az áron, hogy ledózerolnak öreg német falvakat és öreg német templomokat. A tiszta atomenergia felszámolása plusz barnakőszén-égetés egyenlő szép, új, zöld világ.

Ugye, milyen ismerős? S mindeközben mi történik még, lent a mélyben, illetve a német iparban? Hát ez:

„[…] Bár a német gazdaságban már jó ideje rossz a hangulat, egy új felmérésből kiderült az is, hogy mekkora a frusztráció a német iparon belül” – vezette fel cikkében a Die Welt. Az újság előzetesen betekintést nyert a Kantar tanulmányába, amelyet az FTI-Andersch tanácsadó cég megbízásából készítettek. Összesen 150, a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatot kértek meg értékelésre. A válaszaikból kiderült, hogy jelentős részük negatívan vélekedik Németországról mint üzleti helyszínről: a cégek bő negyede (26 százalék) fontolgatja a gyártókapacitások külföldre telepítését. Nem meglepő módon Németország az energiaárak és az energiaellátás területén kapta a legrosszabb értékelést. De a szabályozás és a bürokrácia is sok vállalatot megrémít.

Alig jobb a cégek megítélése arról, hogy mekkora az esélye annak, hogy elegendő szakképzett munkaerőt találjanak az országban. A cikk szerzőit az döbbentette meg még inkább, hogy a vállalatok negyven százalékának már konkrét tervei voltak az Ázsiába való áttelepülésre. Ennek megfelelően sokan Kínában akartak kapacitásokat kiépíteni. A német kormány nemrég közzétett Kína-stratégiájában a népköztársaságot „partnerként, rendszerszintű riválisként és versenytársként” határozták meg – emlékeztet a lap. Ráadásul nem kevés megfigyelő arra figyelmeztet, hogy a formálisan kommunista országtól való túlzott függés megbosszulhatja magát, teszi hozzá a Die Welt.

Így épül hát a szép, új világ. S ha valaki ellent mer mondani, azt gyűlölik. Kikiáltják nácinak, kirekesztőnek, „boomernek”, homofóbnak, „környezetszennyező disznónak”, miképpen ezzel a kis dallal kedveskedtek két évvel ezelőtt német kisiskolások a saját nagyszüleiknek. „Az én nagyanyám egy környezetszennyező disznó” – szállt a dal a gyermekkórus szájából a közszolgálati ZDF képernyőjén, és a falanszter urai nagyon meg voltak elégedve.

Mert ma csak ezek az elmebeteg gazemberek, ezek a bűnözők vannak megelégedve. Mindaddig, ameddig eltűrjük a megelégedettségüket.