Soros György átadta a birodalom kulcsát Alexander nevű fiának. A hír elég sok helyütt meg is jelent. A baloldal persze visít, hogy ez megint a szokásos sorosozás, gyűlöletkeltő propaganda, a kormánysajtó fújja fel, nincs valódi hírértéke, kit érdekel stb. De tényleg nincs hírértéke?
Úgy tűnik, még az olyan teljesen normális, vállalható, párbeszédképes ellenzékiek is (igen, ezekből valóban nagyon kevés van), mint Schiffer András, nehezményezik, hogy egyáltalán foglalkozunk ezzel a – szerinte – családi üggyel. Schiffer Andrással múlt pénteken a Polgári Mulatóban folytattunk le – immár másodszor – egy izgalmas, lendületes vitát/beszélgetést. Természetesen volt számos dolog, amiben egyetértettünk, és számos olyan is, amiben nem. Abban például igen, hogy
Soros György felforgató, veszélyes és kártékony figura, az egyetlen olyan, senki által meg nem választott, demokratikus felhatalmazással nem rendelkező ember, még csak nem is politikus, akinek ennek ellenére szabad bejárása van a világ állam- és kormányfőihez. És legitimációs deficitje dacára óriási befolyása is van az általuk vezetett államok működésére meg úgy általában a világpolitikára.
Ennek ellenére András szerint semmilyen hírértéke nincs, legalábbis nem kellene hogy legyen annak, hogy a 93 éves üzletember átadja az irányítást egy örökösnek, történetesen a fiának. Merthogy ez a teljesen általános gyakorlat: a gazdag, idős emberek vagyona, cégei az örökösökre szállnak – vagy a haláluk esetén, vagy már előtte is dönthetnek úgy, hogy visszavonulnak, és átadják a stafétabotot.
És valóban, ha Soros György hétmilliárd dolláros magánvagyonáról lenne szó, akkor ez valóban egy mínuszos hír lenne, vagy még annyi sem, és tényleg fölösleges lenne vele foglalkozni. De nem erről van szó. Hanem arról a 18 milliárd dollárról is, amit még 2017-ben csatornázott át a Nyílt Társadalom Alapítványokba. És persze jóval több ez, mint pusztán „csak” 18 milliárd dollár. A Nyílt Társadalom sok-sok különböző nem kormányzati szervezetet (NGO-t) takar, összesen több mint száz országban. Egy óriási nemzetközi hálózat, amely részben burkoltan, de jelentős részben nyíltan is „társadalommérnökösködni” akar. A politikai aktivisták koordinálásától a megfelelő döntéshozók pozícióba juttatásán át a sima gazdasági-pénzügyi nyomásgyakorlásig számos különböző eszközzel igyekszik elérni céljait: kevert társadalmakat, a stabilitás hagyományos tekintélyeinek (állam, vallás, család, rendőrség stb.) lerombolását, a különböző devianciák és a bűnözés relativizálását, elfogadottá tételét, és végső soron valamiféle világkormányt Coudenhove-Kalergi gróf ősötlete alapján.
A 18 milliárdos alapítványi vagyon és hálózat tehát egy indoktrinációs gépezet is egyben, amely már régóta nyíltan hirdeti a progresszív ideológiákat, az identitáspolitikától a kritikai fajelméleten át a genderizmusig. És most Alexander megkapja a slusszkulcsot és a kormányrudat ennek a gépezetnek a működtetéséhez.
Bármit is gondolunk Sorosról, az mindenképp tény, hogy a vagyonát és a befolyását ő maga szerezte és építette fel. Hogy milyen eszközökkel, ebből a szempontból ez sem releváns. (Sok más szempontból persze igen.) De ő volt az, aki az egészet „megcsinálta”. Alexander viszont már a tutiba ült bele. Ismerünk a történelemből sok-sok esetet, amikor egy agilis, tehetséges, szorgalmas, erős kezű király felépít, megerősít egy országot vagy birodalmat, amit aztán örököl a fia, aki viszont tehetségtelen, semmirekellő, elkényeztetett, szellemileg korlátolt (vagy akár ezek mindegyike). Alexanderról egyelőre ilyen információnk nincs, vitathatatlan azonban – ugyanis ő maga mondta –, hogy politikailag még elkötelezettebb, még markánsabban akarja támogatni a különböző radikális baloldali ügyeket és szervezeteket.
