Jan Parys szerint, aki 1991 és 1992 között Lengyelország nemzetvédelmi minisztere volt és jelenleg a Lengyel Nemzetközi Ügyek Intézetének igazgatósági tagja, az Intermarium célja egy olyan blokk létrehozása volt, amely ellensúlyozta volna Németország és Oroszország befolyását. E koncepciót azonban a két világháború közötti időszakban egyetlen erős nyugati állam sem támogatta és az 1935-ös csehszlovák–orosz kölcsönös segítségnyújtási paktum a Prága és Varsó közötti szorosabb együttműködés lehetőségét is meghiúsította. Ezzel a tengerközi regionális együttműködés lehetősége lekerült a napirendről.

A szélesebb körű közép-európai együttműködésre törekvő újabb kísérletet az tette időszerűvé, hogy a térség az Európai Unió keretén belül is bizonyos hátrányokat szenved el.

Itt az ideje, hogy az Európai Unió felismerje, hogy nincs egységes fejlődési minta, hogy az egyes országoknak joguk van a saját rendszereikhez és kultúrájukhoz.

A térség önállóságának alapját az egymás közötti gazdasági kapcsolatok, ezen belül különösen a közlekedési és energetikai infra­struktúra erőteljesebb kiépítése képezné. A Három Tenger kezdeményezés egyik fő projektje a Via Carpathia autópálya megépítése, amely összeköti majd a litvániai Klaipeda kikötőjét a görögországi Szalonikivel, áthaladva Kelet-Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, Románián és Bulgárián. Egy másik fontos projekt az észak–déli gázfolyosó, amely Swinoujscie-től a Cseh Köztársaságon, Szlovákián, Magyarországon keresztül egész Horvátországig vezetne. Az energetikai önállóságot szolgálják azok a hosszú távú gázszállítási szerződések is, amelyeket Lengyelország 2015-ben Katarral, 2017-ben pedig az Egyesült Államokkal kötött.

Az infrastrukturális kapcsolatok kiépítése mellett a Három Tenger kezdeményezés baráti csoportjának kiadványaiban nagyon erősen megjelennek a már a Józef Pilsudski által felvetett lengyel biztonsági és geopolitikai szempontok. A harmadik (és eddig utolsó) kiadványban Jan Parys hosszasan ír Euró­pa biztonsági kérdéseiről, igen erősen kritizálva az európai stratégiai autonómia koncepcióját és egyes nyugat-európai politikusok Moszkvával szembeni engedékenyebb politikáját. Parys hangsúlyozza, hogy Lengyelország Oroszországot tekinti a fő biztonsági fenyegetésnek, a NATO-t pedig a biztonság garanciájának, ezért Lengyelország nagyon fontosnak tartja a NATO-csapatok és az amerikai katonai bázisok telepítését a területén.

A Három Tenger kezdeményezés potenciális országainak azonban nem mindegyike lelkesedik a lengyel geopolitikai elképzelé­sekért. Daria Nalecz szerint a cseh és szlovák politikusok és elemzők nyilatkozatai szembehelyezkednek a lengyel vezetők törekvései­vel, különösen akkor, ha ez utóbbiak a lengyel politikában újabban megjelenő német- és unióellenes retorikával kapcsolódnak össze. A Süddeutsche Zeitung ezt az elképzelést régi lengyel geopolitikai álomnak nevezte, olyan eszköznek, amely Európa szétrombolását célozza.

Megítélésem szerint a nyugat-európai vezetők félelme jogos, de épp ők azok, akik elhibázott gazdaságpolitikájukkal és főleg a szerződések folyamatos átértelmezésével értelmetlen és elfogadhatatlan ideológiákat kényszerítenek Kelet-Közép-Európa országaira.

Ebből következik, hogy a kezdeményezés akkor lehet eredményes, ha megmarad a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés szintjén, és nem akar eminens diák lenni Washington geopolitikai játszmájában, amelyben Kína a fő ellenfél, de a háború Oroszország ellen folyik.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Borítókép: Európai intézmények Brüsszelben (Fotó: AFP/Dursun Aydemir)