Hősünk 2022 telén-kora tavaszán ismét talált magának egy igazodási pontot. Az oktatás tragikus helyzetére gondolva szinte látta maga előtt a futószalagon érkező, gondosan kockára igazított fejű diákokat, akik az iskolapadból kikerülve kizárólag betanított munkásokként képesek elhelyezkedni. Hisz erre van szüksége a Fidesznek: gondolkodásra képtelen, agyatlan birkákra. (Hősünk figyelmét természetesen elkerülték diákjaink nemzetközi versenyeken elért sikerei, a megszerzett diplomák értéke, a külföldön is keresett tudású szakembereink száma.) Hősünket annyira felzaklatta ez a gondolat, hogy erőt vett magán, és néhány tüntetésen is megjelent. Hősünket az algoritmus elárasztotta távolba révedő tanáraik kezét szorongató, csillogó szemű fiatalokat ábrázoló képekkel.

Liberális barátaink érezték, hogy ez most jó. Most végre megtalálták az Ügyet. Bár a 2022-es parlamenti választások eredménye átmenetileg kedvüket szegte, de mivel még mindig messze ez volt a legsikeresebb projektjük az utóbbi években, nem engedhetik el az oktatás kérdését.

Hősünk megerősítve érzi véleményét, miszerint a Fidesz újabb kétharmadát kizárólag a birkává oktatott embereknek köszönheti, és több-kevesebb lelkesedéssel kitart. Élőláncot alkot, profilképet módosít. Újabb lendülettel áll neki a kormánybuktatásnak. Szinte örül is neki, hogy liberális barátaink nemzetközi szövetségeseikkel megakadályozzák az országnak járó uniós források megérkezését, hogy feljelentik hazájukat a gyermekvédelmi törvény miatt. Ő a népszavazáson is büszkén behúzta az ikszet az igenre mind a négy kérdésben. Idővonalán lejjebb görget, és jó érzéssel tölti el a korábbi, szivárványos profilképkerete. Az ő világképe konzekvens és morálisan felsőbbrendű. Természetesen újra és újra elmagyarázza gyermekeinek is, hogy a család az család, hogy az iskola pedig öl, butít és nyomorba dönt.

2023 februárjában berobban a hír képekkel és videótartalmakkal gazdagon illusztrálva, hogy egy óbudai iskolában egy pedagógiai asszisztens, aki mellesleg az LMBTQ-jogok hangos szószólója, szexuális viszonyt folytatott diákjával. Hősünk gyermekeire pillant, felteszi magának a kérdést, vajon velük is megtörténhetett-e hasonló a tudta nélkül, és rosszullét kerülgeti. Ahogy napról napra újabb gyomorforgató részletekre derül fény, világképe összeomlik.

Még akkor sem, ha megpróbálják neki elmagyarázni, hogy ilyen esetben a helyes magatartás az, hogy „amennyire lehetséges, kerüljük el az ezzel kapcsolatos nyilvános leleplezést, konfliktust, felelősségre vonást”.

Hősünkkel szembejön a valóság, és ismét identitásválságba kerül. Pedig ő a normális, hétköznapi mérce szerint valóban jó ember: dolgozik, szereti a feleségét, a gyerekeit, törődik másokkal. Semmi szüksége nem lenne ennek bizonygatására. Csak beleesett abba a hibába, hogy túlságosan jó ember próbált lenni. Ebben az igyekezetben hajlandó volt minden természetes viszonyítási ponttól megszabadulni. Képes volt legyőzni magában minden életösztönt, feladni kultúráját, nemzeti, sőt akár nemi identitását is. Tudomásul vette, hogy a jóemberséghez nem elég passzívan elfogadni mások különbözőségeit, azt ünnepelni kell. 

„Eljövünk a gyerekeitekért!” – skandálják a New York-i melegfelvonuláson. A homoszexualitás és a gender normálisként való elfogadtatása után a pedofília következik.

Hősünk viszont ezen az áron már nem akar jó ember lenni.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatója

Borítókép: A 28. Budapest Pride 2023. július 15-én (Fotó: Teknős Miklós/Magyar Nemzet)