„Amikor elmegyek a budapesti Vasas Székház mellett a Magdolna utcában, mindig elgondolkozom: micsoda erő lehetett abban a munkásmozgalomban, amely az 1920-as években ilyen palotát volt képes építeni székház gyanánt, emellett pedig lakóépületek sorát, pusztán tagsági befizetésekből!” – ámuldozik Gulyás Márton főpartizán a legutóbbi körlevelében. Az Egyesült Államokban néhány hónapja kiképzésen átesett Márton annak apropóján nosztalgiázik most oly meghatódva, hogy összesen 21 112 ember ajánlotta föl neki és csapatának adója egy százalékát. Aminek roppant mód örül. Hiszen ebből talán le tudja cserélni műsorvezetéstől megkopott, nyolcvanezres Nike Air Max bocskorát.
Ám a beérkező ingyenpénz feletti ujjongásába mintha némi számonkérő felhang vegyülne. „Baloldali embernek nem tud nem összeszorulni a szíve, ha belegondol, micsoda alázat volt akkor tízezrek sajátja, hogy az amúgy is nyomorúságos megélhetésükből ilyen célokra áldoztak pénzt.” Lám, száz éve az éhező-nyomorgó munkások tízezreinek adományaiból paloták, munkásszállók épültek – ma meg az újgazdag újbaloldaliak, kezükben a háromszázezres csodatelefonokkal, csupán az egyszázalékos könyöradományaikat küldik a Partizánnak, amit amúgy is leadóznának. A sorok között mintha ez bujkálna: azért késik a forradalom, mert sóherek vagytok! Persze ezt így nem írhatja le, mert akkor jövőre egy másik ügynöklerakathoz vándorolna az alamizsna.
Bezzeg ő, a Márton milyen nagyvonalú! Körlevelében szerényen elbüszkélkedik vele, hogy a Partizánnál van garantált bérminimum, ami a diplomás-minimálbér közel kétszerese. Továbbá van menstruációs szabadság is. Arra nem tér ki, hogy ezt csak született cisznők vehetik-e igénybe. (Ha igen, az csúnya kirekesztés, és szólhatna valaki az ombudsmannak.) Ráadásul – írja – „teljes munkaidőben mindenkit bejelentett státusban foglalkoztatunk”. Tehát nem csalják az adót. Le a kalappal! Hab a tortán, hogy az amúgy is kedvezményes árú üzemi menzán „minden dolgozónak heti egy étkezést a szervezet biztosít”. Az ingyen kajálós napot a Partizán munkáskollektívája, gondolom, Márton-napnak nevezi.
Fentiekből is kitűnik: náluk a szerkesztőségben már egy új, boldog, fölszabadult, forradalmi világ van – s minél több „mikroadományt” utalsz nekik, annál hamarabb kiterjesztik azt az egész országra. Tudniillik a rajtuk kívüli Magyarországon továbbra is szörnyű állapotok uralkodnak. A sok támogató „pusztán elenyésző, jelentéktelen mértékben jelenti azt, hogy Magyarország demokratikusabb, igazságosabb hellyé vált volna” – panaszolja. Persze, ebben semmi újdonság nincs, már a svéd kisiskolásoknak is elújságolta a Márton abban a bizonyos „dokumentumfilmben”, hogy itt dühöng a diktatúra.
