„Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”
– írta anno Somogyváry Gyula költő, író, újságíró, országgyűlési képviselő, a nácik és a kommunisták által egyaránt üldözött magyar hazafi. A posztumusz Magyar Örökség-díjjal kitüntetett sokoldalú közéleti személyiség éppúgy hetven éve hunyt el, mint a XX. századi magyar történelem egyik legnemesebb jellemű, legizgalmasabb életű, ám egyúttal egyik leginkább elfelejtett magyar hőse, Soos Géza. „Szolgálat közben érte a halál, mint a jó papot s a jó katonát. Mindég cselekvő életét rohantában állította meg Isten föl nem fogható akarata… Óriás fa dőlt ki, magyarok. Roppant hegy omlott: sziklaszirt… Magyarok szerte a világban: ha csak egy morzsányit is meg akartok hálálni abból, amit értetek tett, kövessétek az utat, amit megjelölt!”
E szavakkal búcsúzott az Új Magyar Út nevű amerikai magyar folyóiratban Wass Albert az 1953. szeptember 5-én tragikus módon és fiatalon elhunyt református lelkipásztortól, politikustól, szerkesztőtől. Soos Géza alig negyven évig tartó – Kőbányától Svájcon át Pennsylvaniáig ívelő – földi élete Victor Hugo, Dumas, Jókai vagy éppen (a Gyula diák néven író) Somogyváry tollára kívánkozó kalandregény témája lehetett volna, aki egész életét Isten, a család és a haza hármasa szolgálatának szentelte.
Soos Géza 1912. október 13-án Kőbányán született hívő polgári családban, református édesapja kúriai bíró volt, lutheránus édesanyja rajztanár. Kilencéves korában nagynénje Bibliával ajándékozta meg, s attól az időtől kezdve mindennap olvasta Isten igéjét. Tizenhárom éves korában konfirmált, azután lelkésze kérésére a vasárnapi iskolában tanított, s élete végéig soha nem hagyta abba igehirdető szolgálatát; bárhová hányta-vetette a sors, szerteágazó tevékenysége mellett kivételesen aktív, modern kori vándorprédikátor volt.
Még gimnazista korában kapcsolódott be a kor egyik legnagyobb hatású ifjúsági mozgalma, a református diákok Soli Deo Gloria Szövetségének munkájába, amelynek élete végéig meghatározó vezetője volt. Az SDG balatonszárszói ifjúsági táborainak és híres értelmiségi konferenciáinak – így a történelmi jelentőségűvé vált 1943-asnak is – megrendezése nagyrészt hozzá kötődik.
A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán doktori címet szerző fiatalember 1939-ben gróf Teleki Pál miniszterelnök „privát kabinetjébe” került – bírósági titkárként a Szent-Iványi Domokos vezetésével működő tájékoztató osztályon dolgozott, amely a németellenes mozgalom első bázisa volt. 1940 őszén megnősült, 28. születésnapja előestéjén a nála nyolc évvel fiatalabb Tüdős Ilonával Ravasz László püspök eskette a Kálvin téri templomban. Teleki tragikus halála után a több nyelven beszélő Soos a Külügyminisztériumba került: a svájci, a svéd és finn ügyek referense volt, emellett a lengyel, holland, francia és angol menekültek ellátásával volt megbízva, és az egyházak kulturális ügyvivője volt.
A német megszállást követően a Gestapo és a nyilasok által keresett Soos Géza illegalitásban – élete kockáztatásával – folytatta a menekülteket ellátó és a zsidókat mentő munkáját. Raoul Wallenberg svéd diplomata egyik legfontosabb magyar munkatársa volt a zsidómentő akciókban. Emellett
főként az ő érdeme, hogy az Auschwitz-jegyzőkönyv címen ismert hiteles beszámoló, amelyet a koncentrációs lágerból megszökött két szlovákiai zsidó állított össze német nyelven, 1944 tavaszán magyarra és angolra fordítva illetékes magyar személyek kezébe került, és kijutott Nyugatra is. Fontos szerepe volt abban is, hogy 1944. július elején Koszorús Ferenc ezredes esztergomi páncélosaival bevonult a fővárosba és így biztosította azt, hogy Horthy Miklós kormányzó leállíthatta a több mint kétszázezer budapesti zsidó deportálását.
A nyilas puccs után a Magyar Függetlenségi Mozgalom egyik vezetőjeként vett részt a német- és nyilasellenes nemzeti ellenállásban, majd Bajcsy-Zsilinszkyék letartóztatását követően az MFM megmaradt vezetősége úgy döntött, kiküldi őt Olaszországba, hogy felvegye a nyugatiakkal a kapcsolatot. Olaszországban amerikai, majd angol hadifogságba került, majd áttelepült Genfbe, ahova 1946 elején sikerült a családját kivinni. Ezt követően hazatért Budapestre, hogy felvegye a szolgálatot a Külügyminisztériumban, de néhány hónap múlva menekülni kényszerült a kommunisták irányítása alatt álló politikai rendőrség várható letartóztatása elől.
A magyar református hazafi emigrációjában sem tagadta meg a Soli Deo Gloria Szövetség kiskollégiumi fogadalmát: „Ígérem és fogadom, hogy Jézus Krisztus jó vitéze, hazám és református anyaszentegyházam hű gyermeke akarok lenni…”
Genfben (Kálvin városában) elvégezte a református teológiát, s 1950. július 8-án lelkésszé szentelték. Közben „laikus” szolgálatot végzett szerte Nyugat-Európában, s 1948–51 között az Egyházak Világtanácsa megbízásából a Németország amerikai zónájában tartózkodó protestáns kelet-európai menekültek lelkigondozójaként szolgált. 1951 őszén Soos – elfogadva az amerikai presbiteriánusok meghívását és ösztöndíját – családjával együtt az Egyesült Államokba költözött. Egy észak-karolinai teológiai főiskolán tanított, mellette járta az országot, áhítatokat, előadásokat tartott a kint élő magyaroknak, fáradhatatlanul szervezte a magyar reformátusokat. 1953 szeptemberében egy gyanús autóbalesetben vesztette életét egy pennsylvaniai kisváros közelében.
Borítókép: Soos Géza szüleivel, húgával, Soós Edittel és nagynénjével 1934-ben (Forrás: Református.hu)
