Ahhoz, hogy egy karrier stabil legyen, nagyon sok dolgot meg kell tanulni, tapasztalni. Ha valaki pillanatok alatt híres lesz a médiának köszönhetően, a hírnév ugyanígy pillanatok alatt el is illanhat, amint a média új kedvencet talál a helyére. Bodnár Réka zenei menedzser találóan írta le egyszer a jelenséget: 

 És erre két igazi példát látunk a tehetségkutatók nyertesei közül: Rúzsa Magdit és Caramelt. Akik, miután a tévés hájpnak köszönhetően országosan híressé váltak, annak lecsengését követően elkezdték „beépíteni a kockákat”. Játszottak húsz embernek, elmentek a „felmosórongyszagú klubokba” is. Így nem kizárólag bulvársztorikban és falunapi haknikon maradtak a köztudatban, hanem azóta is stabil, sikeres előadóművészi pályát tudhatnak magukénak. (Igen, vannak rajtuk kívül még páran, akik anyagilag is profitálni tudtak a tehetségkutatós szereplésből, és valamilyen formában tovább tudták építeni a karakterüket. De felhangoktól, mellékszálaktól mentes popzenészi karriert igazán csak ők ketten futottak be.)

Szóval felhájpolhat valakit a média, lehet valakiből gyorsan sztárt kreálni; és nemcsak a zene világában, de a politikában is létezik ilyen. Sok-sok (gyakran külföldi) pénzből is lehet miniszterelnököt csinálni egy pár hónapja még ismeretlen emberből; lásd Bulgária vagy Szlovákia esetét a közelmúltban. Sajátos történelmi helyzet következtében, váratlanul is kerülhet hatalomra egy politikai erő, de ha hiányzik alóla a stabil építmény, nem tud hatalomban maradni. 

Miután a taxisblokáddal („alkotmányellenes puccsal”, ahogy Orbán Viktor nevezte) nem sikerült megbuktatni, vélhetően rájött a posztkommunista MSZP–SZDSZ-konglomerátum, hogy jól van ez így, sőt tán még jobb is, ha az MDF gyakorlatilag béna kacsaként végigcsinálja a ciklust, elvisz minden balhét, eközben az emberek mindennapi életére tényleges hatást gyakorló területeken (oktatás, kultúra, egészségügy, közszolgáltatások stb.) úgyis mindenütt a baloldal van pozícióban. 1994-ben aztán a de iure politikai hatalmat is megszerezték, ráadásul kétharmaddal.

Nyilván érthető, hogy miért hiányoztak a piramis kockái 1990-ben a jobboldalon. Negyven év kommunizmus kiirtotta, ellehetetlenítette a keresztény-konzervatív, nemzeti gondolkodást és az ezt képviselő intézményeket, embereket. A Fidesz 1998-as győzelme még nagyjából hasonló környezetben jött. Orbán Viktor akkor egy fiatal, „Megasztár-győztes” miniszterelnök volt. Nyilván nemcsak médiahájp volt mögötte (sőt a legkevésbé sem, hiszen 95 százalékban a baloldal kezében volt a média), hanem már akkor komoly politikai teljesítmény is, de az építmény még nagyon hiányzott. Sikerült eredményeket elérni, de a posztkommunista hálózat gyakorlatilag érintetlen maradt, ezért is tudott nyerni újra 2002-ben a baloldal. Amely ezután gyakorlatilag önmagát járatta, építette le, egy politikai, főleg hatalomtechnikai rátermettséggel kétségtelenül rendelkező, de patologikusan hazudozó, narcisztikus szociopatának köszönhetően.

A Fidesz 2010-es kétharmadát követően elindult a hálózat összeroppantása, ennek ellenére máig nem elhanyagolható. Persze keleti posztkommunistából teljesen átalakult nyugati neomarxistává, és ma már szinte kizárólag a külföldi finanszírozás tartja életben, de ettől még nem tűnt el. És önmagában nem is elegendő eltüntetni. Fel kell épülnie helyette egy stabil jobboldali-konzervatív, nemzeti-patrióta „építménynek”. 

Rudi Dutschke német marxista szociológus a 60-as években meghirdette a „hosszú menetelést az intézményekbe”, azaz a baloldalnak kijelölte a máig jól követhető utat: fegyveres „osztályharc” helyett szép lassan el kell foglalni a társadalmi és kulturális intézményeket, pozíciókba kell juttatni a megfelelő ideológiával ellátott embereket. Mindenütt. A kerületi ügyészektől, iskolák, színházak, kórházak stb. igazgatóin át az újságok főszerkesztőiig. Az út végén sikerült odáig eljutni, hogy ma már a korábban kifejezetten konzervatív üzleti világban, a nagyvállalatok élén is a neomarxista egyetemekről kikerült, indoktrinált vezetők állnak.

Orbán Viktor behatóan ismeri Antonio Gramsci olasz marxista teoretikus munkásságát (ezt konkrétan tőle hallhattuk), és egész biztos, hogy hasonló tüzetességgel tanulmányozta Dutschkét is. És felismerte, hogy

És tulajdonképpen innen jött ennek a cikknek a gondolata. Eredetileg számba akartam venni azokat az intézményeket, tudásközpontokat, „think tank”-eket (és az ezeknél tevékenykedő fiatal kutatókat, elemzőket), amelyek egyre erősebb, hatékonyabb intellektuális hátteret jelentenek a kormányzatnak és politikájának. (Ez akár egy következő cikk témája is lehet.) De fontos látni, hogy ezek a konkrét intézmények, szervezetek is egy nagyobb kép részei: 

Persze van még meló bőven. A közoktatás kemény dió, tele Dutschkén (és Habermason, Horkheimeren vagy Sartre-on, Derridán stb.) nevelkedett, full balos tanárokkal. És fá­jóan hiányzó „építőkocka” egyelőre az igazságszolgáltatás területe is, de reméljük, a korábbi sikertelen próbálkozás után előbb-utóbb a masszív neomarxista bástyaként működő bíróságokat is sikerül megszabadítani a balos ideológiai túlsúlytól. Hajrá!

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Tranzit politikai fesztiválon Tihanyban 2023. augusztus 25-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)