Attól tartok, Nyugaton nem vagyunk hozzászokva az ilyesfajta nyelvezethez. Sem Franciaországban, sem Portugáliában, és persze Spanyolországban sem. Egyetlenegy spanyol miniszterelnök sem beszélt így az elmúlt mondjuk két évtizedben. Annak dacára nagyon ritkán ejtették ki a szájukon a „spanyol nemzet” kifejezést, hogy a miénk az egyik legrégebbi nemzet Európában.
Az Isten, haza, család fogalmainak lebontása több mint negyven évvel ezelőtt kezdődött meg Spanyolországban, és felgyorsult az úgynevezett La Movida időszaka alatt, amely a kreativitás ígéretes felszínre töréseként kezdődött, majd a baloldal kultúrbizniszeként végződött.
Vagyis az eredete nem a politikai szinthez, hanem a baloldali értelmiségiekhez és művészekhez köthető. A tömegkultúrát a baloldali elitek részéről olyanok ejtették túszul, mint a filmrendező Pedro Almodóvar, a dalszerző Víctor Manuel – aki pedig fiatal korában Franco tábornokot éltette –, valamint mára jórészt elfelejtett punkzenekarok. Miközben kikeltek a hagyományos, így a vallási ünnepek, valamint a bikaviadalok ellen, az olyan televíziós műsorok, mint a La bola de cristal (Kristálygömb) a kommunista dogmákat sulykolták a gyerekekbe. A kultúra eszméjét olyan szlogenekkel értékelték le, mint „a szemét kultúra, a kultúra szemét”. Istent – néhány kivétellel a vasárnap délelőtti műsorokban és egyes ünnepeken, például karácsonykor – egyszerűen száműzték a közéletből.
Ennek következményei ma láthatók Spanyolországban. Felemelkedőben vannak a szeparatista pártok, válságban a család – hazám szörnyű demográfiai telet él át –, a megalapozatlan remény szerint pedig a bevándorlás lesz a megoldás a születések elmaradására. Az említett interjúban Orbán Viktor határozottan kiállt a szabadság mellett:
A liberális szó eredetileg szabadságot jelentett. De jelenleg Európában a liberális szó azt jelenti, hogy a szabadság ellensége vagy, mert hegemonikus elvárásokat támasztasz a társadalommal szemben az emberrel kapcsolatos értékeket és elképzelést illetően is. Tehát a liberálisok ellenzik a szabadságot. Mi így látjuk ezt.
Ez felidézte bennem azt is, amit a magyar miniszterelnök 2016. március 15-én mondott:
Európa nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik. Ma Európában tilos kimondani az igazságot. Fonják akár selyemből is, a szájkosár az szájkosár marad.
Spanyolországban egyre nő az aggodalom a politikai korrektség, általában véve pedig amiatt, ahogy a baloldal közmegegyezést gyárt és konszenzust kohol. Ennek legvilágosabb példája talán az Agenda 2030 fenntarthatósági programcsomag, amelynek színes logója politikai talizmánná vált. Pár hete José Manuel García-Margallo a jobbközép Néppárt részéről kijelentette, „az Agenda 2030 az evangélium”. Ugyan ez bizarrnak és istenkáromlónak hangozhat, az ilyesfajta baloldali konszenzus az európai politika meghatározó vonalává lett, és leszámítva a jobboldali Vox pártot, Spanyolország sem kivétel ezalól. Orbán szavai arra emlékeztetnek, ami elveszett a baloldali tömegkultúra rétegei alatt, amelyeket egyébként a 2011–18 közötti spanyol jobbközép kormányok is osztottak, nem pedig szembeszálltak velük.
A jobbközép stratégia valójában abból állt, hogy begyűjtötték a jobboldali szavazatokat, majd baloldali politikát ültettek a gyakorlatba. Az ebből a politikai csapdából való kitörés szükségleteként jött létre a Vox, Spanyolország mai jobboldali pártja.
A vita azonban főként civilizációs jellegű és jóval túlmegy a jobboldal és a baloldal közötti különbségeken. A végső kérdés az, hogy milyen társadalomban akarunk élni. A magyar kísérlet ebből a szempontból is érdekes.
