Ma is rengeteg hiányérzettel viseltetik sok ember 1989–90-nel kapcsolatban, akárhová pártoljon is politikailag. Van, aki a posztkommunista hatalomátmentést, van, aki az ügynökelszámoltatást, van, aki a szociális egyensúly súlyos megbomlását, felépített egzisztenciák összeomlását és a makkos cipős, lila öltönyös újkapitalista parvenük hirtelen felemelkedését kifogásolta, kifogásolja. Vagy mindezeket együtt.

Mészáros Márta Napló-trilógiájának utolsó része, az 1990-ben bemutatott Napló apámnak, anyámnak legabszurdabb jelenete, amikor János, az áldozat, akit Kádárék majd hamarosan kivégeznek, egy 1956. decemberi szilveszteri bizarr buliban azt mondja a volt ávós Magdának,

Ez nem jó. Nem mind vagyunk gyilkosok, még akkor sem, ha ki-ki embert ölt. Az 1849-es hőseink egy hadsereg vezetői voltak, akiken senki nem kér számon elejtett osztrák katonákat. Hunyadi Jánoson sem törököket. Ne mossuk össze az áldozatot az elkövetővel! A film említett jelenetében az egykori Gulág-rab szibériai pufajkáját újra felöltve mulatozik sztálinistákkal – amíg egy pufajkásrazzia ki nem józanítja az egész társaságot. Ne akarjuk magunknak ilyen történelmet! – Az élt túl, aki előbb lőtt – emlékezett utóbb Varga János, az utolsó élő Corvin-közi srác.

Vannak, akik Nagy Imre miniszterelnököt (1896–1958), a temetetlen halottat emelték 1956 hősévé. Majd eldönti a történelem, hogy ez megállja-e a helyét. Önmagában a mártíromság nem emel a magasba. Kamaszkorunkban anélkül jártunk-keltünk a pesti Fürst Sándor (ma: Hollán Ernő), Sallai Imre (Tátra) és Rajk László (Pannónia) utcák környékén, hogy bárki az ismeretségben a hőseinek tekintette volna ezeket az embereket, akiket egyébként két különböző korban végeztek ki igazságtalanul. A bitófa önmagában ehhez kevés. 

A Lauer Learning – Lauer Andrea, a legnagyobb amerikai magyar ernyőszervezet ’56 emlékét ápoló vezetőjének oktatási cége – még régebben felmérette, hogyan látják a magyar iskolások a forradalmat és szabadságharcot. Az eredmény nem túl hízelgő: mindössze húsz százalékuk állította, hogy tanult az akkori eseményekről. Voltak, akik Petőfi Sándort is ’56 hőseihez sorolták. Mint kiderült, számos osztályban el sem jut a tanmenet 1956-ig. Ráadásul több millióan élünk itt olyanok, akik soha nem ülünk már vissza az iskolapadba, az oktatásunkból pedig kimaradtak az akkoriban még nem is tisztázott történelmi ismeretek. Az egyetemi felvételin még 1988 júniusában is ezt tették fel az egyik esszékérdésnek: Mi vezetett az 1956-os ellenforradalom kirobbanásához? Az elvárt válasz pedig az MSZMP 1956. decemberi értékelésének a Kádár-rendszer egészében ismert négy pontja volt „a Rákosi–Gerő-klikk szektás politikájá”-tól „a nemzetközi imperializmus uszításáig”.

Leginkább talán ott, ahol tevékenykedtek. Ez a környék például, ahol e lap készül, bővelkedik a forradalmi helyszínekben. Az Üllői út mindkét oldalán, a józsefvárosi Corvin közben és a ferencvárosi Tűzoltó utcában is harcok folytak. Ezekben olyanok emelkedtek ki, mint Pongrátz Gergely (1932–2005), aki haláláig ’56 tanúja maradt, vagy Angyal István (1928–1958), akit harmincévesen végeztek ki Kádárék. Vagy éppen Wittner Mária (1937–2022). Milyen különböző életutat járt be ez a három ember, hogy egy ponton találkozzanak! Wittner Mária tavalyi halála szomorú emlékeztető volt arra, hogy idővel már csak gyerekszemtanúk maradnak velünk. Utánuk meg csak a könyvek és a filmek, mint például az ő életéről készült Hóhér, vigyázz! 

De még élőbbé tehető a történelmi emlékezés azokkal a tematikus sétákkal, amelyeket most már számos szolgáltató kínál megfizethető áron – és nemcsak Budapesten! Az anyaországi magyarok négyötöde nem a fővárosban él, és ne gondoljuk, hogy 1956 csak a fővárosé. Személyes tapasztalat: az ilyen tematikus séták egy-egy hozzáértő vezetővel közel hozza a történteket, mintha csak magunk is ott lettünk volna! A vidék olyan kiemelkedő személyiségeket adott a magyar '56-nak, mint Veszprémben Brusznyai Árpád, egy fiatal tanár, a forradalom ottani vezetője, akit utóbb szintén kivégeztek. A helyi hősök emlékét mindig megőrzi az emlékezet, ha van, aki nemzedékről nemzedékre továbbadja azt.

Ötvenhatunk elvégre az én ötvenhatomból, a te ötvenhatodból (az ön ötvenhatjából) és a többiekéből áll össze. A miénk, ezt valóban magunknak építjük.

Borítókép: Fényfestés a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a Bem rakparton, 2019. október 22-én (MTI/Mónus Márton)