Egy bencés tanár mondta a 60-as években, hogy az egyházaknak, a katolikus egyháznak is hasznára vált a kommunistáktól kapott pofon. Ezek a börtönökben a valóságban is elcsattantak, egyéb kínzások mellett. Az egyházat az üldözés még acélosabbá és elkötelezettebbé tette, hisz az üldözés alatt csak azok vállalták a szolgálatot, akik hivatásuknak érezték a keresztény hitből fakadó papságot, az evangélium terjesztését, elviselték a szegénységet, a kommunisták általi megvetést, valamint a folyamatos megszorításokat.
1945 után bezárták az egyházi iskolákat – majd később három működését engedélyezték –, feloszlatták a szerzetesrendeket, az apácákat megalázták, rendházukat bezárták. Ezen idők alatt nem volt kifizetődő papi szolgálatot vállalni, mint a világháborút megelőző években, amikor a család három fiú tagja közül az egyik örökölte a birtokot, a másik katonatiszt lett és a harmadik pap. A szocializmus mindezt felrúgta, jött a tsz, elvették a földeket, a régi katonatiszteket felváltották a zsupás őrmesterek, a papság ugyan megfélemlítve, de terjesztette a hitet titokban és a késő esti órákban.
Ezekben a vészterhes időkben csak azok vállalták a papi hivatást, akik valóban Krisztus követői akartak lenni és vállalták a nélkülözést. Érdekes módon ekkor vált erőssé az egyház, teltek meg vasárnaponként a templomok, nőtt a keresztelések és az egyházi temetések száma. A körmeneteken, amelyeket szándékosan csak a késő esti órákra engedélyeztek, ezrek vettek részt. Az egyház meghatározó tényező lett, az iskolákban önkéntes alapon egyre többen jártak külön hittanórákra. A Nyugat akkor egy különálló sziget volt, ahol szabadság és vallásszabadság volt, ennek ellenére a szabadulás keletről jött, Lengyelországból. II. Szent János Pál pápának a szerepe vitathatatlan a rendszerváltozás terén, hisz amikor mint pápa először tért vissza hazájába, és elhangzott azóta legendává vált mondata, hogy „Ne féljetek!”, mindenki bátorítást kapott tőle, és ütött a szabadság órája.
Ekkor gyorsultak fel az események. Magyarország is köztársaság lett, új alkotmány született és megtörtént 1990-ben a rég várt demokratikus választás – több párttal együtt – Antall József miniszterelnök lett és alakíthatott kormányt. Újraalakulhattak a szerzetes- és apácarendek, egyre több iskola került az egyház irányítása alá, állami iskolákban is lehetett hittant tanítani. Viszont elmaradt az elszámoltatás, és a régi párttagok végigmentek a damaszkuszi úton, és lett belőlük liberális és mára föderalista politikus. Sok egyházi fenntartású iskola lett, ami nem járt az oktatás ideológiai és szakmai színvonalának növekedésével, hisz nagyon sok régi káder fészkelte be magát, hogy folytassa a felhígítás művészetét. Szabad lett a vallásgyakorlás, viszont szabad lett a vallásgyalázás is. Kifizetődő lett vallásos álcát felvenni és közben bomlasztani ott, ahol lehetett és lehet, tüntetések szervezése, sztrájkok és tankönyvek feletti ellenőrzés átvételének a követelése. A régi elvtársak elvegyültek, beépültek az élet minden területére.
