Mi is így fizettük az adósságainkat. Államcsőd ezzel elkerülve. De sajnos az adósságok újratermelődtek. A hatalmas elszegényedés miatti politikai feszültségek levezetésére mindig jó eszköz volt – különösen ezekben a diktatúrából a demokráciába „megtért” keleti államokban – a hatalmon való marakodás. Ez ügyesen eltereli az emberek figyelmét arról, hogy hatalmas a veszteség, amit a szocialista kísérlet gazdasági csődje jelentett. Aminek tulajdonképpeni realizálása a népesség elszegényedése. A piacgazdasági modell Kelet-Európa országainak az EU-ban a másodrangú állampolgárságot jelentette. A legtöbb makrogazdasági mutatóban a volt KGST-országok a leghátul kullogók.
Noha igaz, a GDP-növekedésben gyakran az élre kerültünk. Nyilván a profit nőtt meg a GDP-n belül. Amelynek egy része adósságszolgálatra ment, más része az újgazdag rétegek látványos gyarapodását eredményezte. De a közjó szempontjából számos fontos területen bizony igen hátra maradtunk.
A kilencvenes évek közepére az infrastruktúra sok ágazatban a szocializmusban tapasztalt szint alá esett.
A 2008-as pénzügyi világválságot a fejlett országokban unortodox politikával, az állami eszközök maximális bevetésével (elsősorban a bankszektor javára) nagy nehezen megoldották. Azonban jött a Covid-válság, majd az ukrán háború, amit hasonlóan kezeltek. Mindebből fakadt egy újabb inflációs hullám. Az Egyesült Államok ráadásul Kína és Oroszország ellen szankcióháborúba kezdett, fegyverként használva fel valutáját. A kamatemelés ismét bajba sodorta a dollárban adós fejlődő országokat; szeretnének is megszabadulni a dollártól. Ez a pénzügyi rendszer kettészakadásával fenyeget. Mellesleg ismét a szocializmusban alkalmazott klíring technikát veszik elő. Vagyis ez is egyfajta visszakanyarodás a KGST-hez, a szocialista megoldásokhoz.
Úgy tűnik, a privát érdekek vezérelte globalizáció csődbe jutott. Amerika kénytelen volt feltalálni a kommunizmust. Ha nem is államosít, de követi a kínai államkapitalizmust. Amely annyira versenyképesnek bizonyul, hogy az már az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági kockázat. Nem is tud másképp versenyezni vele, mint hogy maga is bőkezű állami támogatásban részesíti a kulcsvállalatait.
(Ezt Laura Tysonnak, a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsának egykori igazgatójának friss cikke is igazolja.) Most már az Egyesült Államok kormánya is az állami támogatási politika mezsgyéjére lépett. És az EU-n belül a németek is hasonló utat követnek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!