Több tíz milliárd eurós közpénzügyi űrt hagyott maga után az alkotmánybíróság november 15-i döntése, amelynek értelmében a továbbiakban már nem lehet a kiadásokat adósságra építve, különalapokból finanszírozni: az alkotmány őrei ugyanis befagyasztották a klímavédelmi alap projektjeit, és az új kiadásokat is leállították. Ráadásul egyes nemzetközi elemzések szerint nemcsak a bírósági rendelkezéssel érintett hatvan-, hanem összességében akár 770 milliárd eurónyi állami forrás sorsa vált ezáltal kérdésessé.

Ezzel a kecskének és a káposztának is búcsút lehet inteni, és bebizonyosodott az a közgazdasági alaptétel is, hogy nem lehet egyszerre mindent akarni: a legtöbbet költeni, de egyben a legprudensebbnek látszani, a leg­gyorsabb zöldátmenetet a legolcsóbb és biztonságos energia mellett megvalósítani, a világ unión kívüli részeivel gazdasági háborúba bonyolódni, az ukrán háborút finanszírozni és közben szabadon szankciózni. A jövő tankönyvei számára akár már ma is felvázolhatunk egy új gazdasági lehetetlenségi tételt. Eszerint a zöld-energiaátmenet, az inkluzív növekedés és a költségvetési fegyelem hármas lehetetlenségi tételt alkot, azaz a trióból egyszerre csak és kizárólag kettőt lehetséges megvalósítani.

A jelek szerint a németek középtávon az összes célt elbukhatják, amelyeket egyszerre akartak megvalósítani. Kezdve az energiaátmenettel, hiszen önként lemondtak az atomenergiáról, és szándékosan drágították az energiát, mert a zöldideológia szerint ez hozhatja el az átállást. Azonban a szénerőművek kényszerű újranyitása korántsem a zöldátmenet átütő sikerét jelzi. Sőt, elbukhat az olcsó energia hosszú távú célja is: jelenleg is drágább a német vállalatok energiaellátása, mint például az Egyesült Államokban vagy Kínában (a Prognos-csoport felmérése szerint mindkettőnek a kétszerese), de a költségvetési válság miatt az energiaárfék eltörlése is szóba került, vagyis még tovább nőhetnek majd az árak.

De elbukhat az energiafüggetlenség célja is, hiszen orosz gáz, illetve a hazai atomenergia nélkül a németek energetikai kiszolgáltatottsága drasztikusan nő: a lokális önellátást lecserélték a globális, kiszámíthatatlanul ingadozó LNG-piactól való függő viszonyra.

Látható, hogy kizárólag kedvezőtlen megoldási opciókból lehet választani ebben a kereszteződésben. Amennyiben a német politikai elit a cégeket és családokat támogató intézkedések leépítését (vagyis az IMF és a liberálisok által használt szokásos módszereket) választja, úgy társadalmi és energiaválság fenyeget, így az ipar megmentése és az elektromos autózás felemelése is kudarcot vallhat. Nincs új a nap alatt, a német környezetvédelmi ügynökség már elő is állt az autóipar adókedvezményeinek és támogatásainak megszüntetésével, az autósokat érintő adóemelések ötletével.

A költségvetési káosz mellett sajnos a politikai válság is borítékolható. A szankciós és háborús útról való letérés vagy az energiapolitikai hátraarc annak bevallása lenne, hogy a kormányzat értelmetlen áldozatokat terhelt a választókra, s mindezt a beleegyezésük nélkül. Ráadásul mindezt azért, hogy az összeomló ideológiai vízióit kövesse mindenáron. Azokat a víziókat, amelyek a legfontosabb kérdésekben nem a német nemzeti és az európai érdekeket szolgálják, hanem az amerikai akaratot jelenítik meg az öreg kontinensen.

A német költségvetési és kormányválság következtében uniós szinten is megkérdőjeleződik a szigorúbb költségvetési szabályokhoz való visszatérés szándéka. Persze emellett következmény lehet a még szigorúbb költségvetési szabályozás is, hiszen előfordulhat, hogy a németek még a jelen helyzetben, súlyos válság árán, elfogadott 2024-es költségvetés hiá­nyában is ragaszkodni kívánnak a fegyelmezett gazdálkodáshoz. A kérdés csak az, hogy ezek után ki az, aki ezt elhiszi nekik. Közben az olaszok például inkább reális, a valóságban is betartható szabályokat szeretnének, és érthető módon igencsak ellenzik a feleslegesnek tűnő szigorításokat.

Azonban a legfontosabbról még nem is beszéltünk. Vajon miből lesz a jövő növekedése, ha a kilábalást lefojtják a magánberuházásokat visszarántó megszorításokkal? Az Ifo intézet friss felmérése szerint a német vállalatok visszavettek beruházási terveikből és külföldre településben gondolkodnak. Közben az állami nettó beruházások két évtizede negatív tartományban vannak és a monetáris politika is a túlzó szigor csapdájába eshet. Ezzel pedig régi hibákat ismételhet meg Európa.

Ráadásul Magyarországon a zöldátállás nem ideológiai kérdés, hanem racionális, pragmatikus fejlődési és kitörési pont. Ahogy miniszterelnök úr megfogalmazta: az ajtót, amelyik erre a világra nyílik, úgy hívják, hogy zöldenergia. Ha zöldvilágot akarunk, akkor a hagyományos ipari gazdaságunkat új, modern, természetbarát gazdasággá kell alakítani. Két dolgot kell tenni: zöld­energiát kell termelni és aztán el kell tárolni. Aki ugyanis ebben jó, az a világgazdaság élére törhet, és megnyerheti a jövőt.

Szokatlan ez a december Németországban, már csak azért is, mert az adventi vásárokat idén csendben kénytelenek megtartani a megugró zenei jogdíjak miatt. Olyan év volt az idei, hogy még a takarékos németek pénze is ennyire elfogyott.

A szerző gazdaságfejlesztési miniszter

Borítókép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (Fotó: Mónus Márton)