A pápa idén karácsonykor is a békéért imádkozott, sorolva az országokat, ahol a háború mindennap szedi áldozatait: Ukrajna, Dél-Szudán, Szíria, Libanon, Jemen, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Száhel-övezet, Kamerun, Afrika szarva, valamint említést tett a békés rendezésbe vetett hitről Korea, valamint Azerbajdzsán és Örményország esetében. Fájdalmasan hosszú lista. Főleg úgy, hogy ennél sokkal, de sokkal több országban van súlyos veszély, s nem a pápa hibája, hogy nem lehet minden háború sújtotta területet név szerint emlegetni.
A háború nem csak akkor létezik, ha az egyik ország megtámadja a másikat, és egyenruhás alakulatok harcolnak. Prága feltehetően sokáig nem fog felocsúdni abból a sokkból, amit a tömeggyilkos egyetemi hallgató okozott.
Erre a mészárlásra az amerikaiak csak legyintenek. Náluk egy hét alatt hal meg tíz ember csak tömegmészárlások során. Ebben az évben közel hétszázan haltak meg olyan lövöldözésekben, amely legalább négy embert érintett, s 2500-an megsebesültek. Egy év alatt több mint 21 ezer embert öltek meg Amerikában. Ez nem háború, de talán mondható, hogy nem is béke.
De mégse érdekelt mindenki a békében. Talán mondhatni, hogy alig van olyan ország, amely hitet tenne a béke mellett. Karácsonykor szépen felöltözik mindenki, ránéz a Kisjézusra, majd azt mondja, csak néhány év, és győzünk Ukrajnában, és a legszebb karácsonyi ajándék a gépfegyver. Mert azzal fog győzedelmeskedni a dicsőséges ukrán hadsereg az orosz martalócok ellen. Mindenki dühödten veri a harci dobot, színes csíkokat fest az arcára, vagy legalábbis ruháján jelzi, miként vélekedik, s teljes lelki nyugalommal küldi vágóhídra valaki más gyerekét egy távoli hadszíntéren. Nem csak Volodimir Zelenszkijről van szó, hanem az Európai Unió zöméről és Amerikáról, csak ezzel az egy konfliktussal kapcsolatban. De Kína is rajong a fegyverekért, India is, Oroszországról nem is beszélve. Az egyik húzza a másikat, vagyis ha valaki fegyverkezik, a többiek nem maradhatnak ki belőle, mert a fegyverek arra valók, hogy fenyegessenek s végső soron öljenek velük. Ha mindenki fegyverkezik, akkor jöhet a szikra, Gavrilo Princip, Tonkin-incidens, bostoni teadélután, és elszabadulhatnak a fegyverek. Azt nevezzük háborúnak.
Ebben a helyzetben a pápának és a békevágynak semmi esélye. Jelenleg a béke egyáltalán nem népszerű és nem is vonzó téma. Lényegében a béke unalmas addig, amíg nem nálunk van háború. Mivel Nyugat-Európa továbbra is homokba dugja a fejét és azt tartja, hogy minden rendben van Párizsban, Londonban, Berlinben, Stockholmban, pedig már rég nincs ott rendben semmi, várja a háborút.
Azt a virtuálisat, amelyet ki lehet tenni színes videókban a közösségi hálókra, és borzongani, hogy milyen szörnyű egy háború. Ez pedig borzasztó, hogy szimplán unalomból követelik lusta nyugati fiatalok a háborút. Mert az ő életükben nem történik olyan izgalmas dolog, mint egy háború, és hála a virtuális hálózatoknak, mindent látnak, tűélesen, átélhetően, hihetően. Persze nem szabad nagyon feszegetni a dolgokat, mi miért történik, mert akkor jóval kevésbé izgalmas, hiszen akárhogy is nézzük, ez egy háború, itt emberek halnak meg, és akinek van szíve, azért ezt átérzi. Feltehetően csak akkor lesz vége a háborús vágynak, ha az ember a saját bőrén érzi a halál legyintését. Mondjuk egy terrortámadást követően jóval kevésbé harcias az ember.
