„Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön, hiszen Európa és Oroszország összes szomszédjának biztonsága megkérdőjeleződik. Ha Oroszország győz, megnő a nemzetközi rend kialakult szabályai be nem tartásának kockázata” – aggodalmaskodott Emmanuel Macron francia elnök a minap. Hiába a krokodilkönnyek, ez aligha aggódás, mintsem közönséges riogatás. Macron is nyilván tisztában van vele, az orosz medve nem óhajt a NATO-val hadba lépni, csupán eltakarítja történelmi földjeiről az amerikaiak ukrán bábkormányát, kiseprűzi onnan a BlackRockot és tettestársait, akik bagóért fölvásárolták az országot.
Tán a francia elnök is kapizsgálja: Oroszország azokra jelent veszélyt, akik évekig nehéztüzérséggel lőtték az orosz kisebbséget.
De hát az ilyenek – a saját állampolgáraikat lövetők, no meg a törvényes kormányt puccsal elkergetők, a nemzetiségek anyanyelvhasználatát korlátozók, az ellenzéki pártokat, tévéket betiltók – ellen egy úgymond „szabályokon alapuló világrendben” elvileg mindenkinek egy emberként kellene föllépnie.
Ukrajna esetében mégis azt látjuk, hogy a 2014 és 2022 közötti ordas bűnöket éppen azok egyetértésével, támogatásával – sőt, attól tartok: tervei szerint – követték el, akik úton-útfélen szabályokról meg világrendről papolnak.
Gátlástalanságuk és cinizmusuk oly mértékű, hogy utóbb szenvtelenül be is ismerték (Angela Merkel szájával): átverés volt a két minszki megállapodás, csupán időhúzás gyanánt kötötték azokat Vlagyimir Putyinnal, hogy annak leple alatt szügyig fölfegyverezzék Zelenszkijéket, s fölkészítsék őket a készakarva kiprovokált, utolsó ukránig vívandó kamikazeháborúra. Hiszen csak szlávok, kelet-európaiak hullanak, ők meg föláldozhatók, ahogy idősb Soros fogalmazott, az egész háborúsdi pedig remek befektetés, tudatta több másik amerikai háborús héja.
(Róluk szól a Warpigs című örökbecsű nóta.) Ezért torpedózták meg 2022 tavaszán az angolok és az amerikaiak a békekötést: dugába dőlt volna a nagy üzletük.
Szabályokon alapuló nemzetközi rend, sóhajtja Macron. Hát igen. Mint például Líbiában, ugye? Ahol a franciák vezérletével szétbombáztak egy szuverén országot, meggyilkolták annak nem elég kezes vezetőjét, elszabadították a poklot egy azóta is tartó polgárháború formájában. Egyúttal megnyitották a zsilipeket az afrikai népvándorló áradat előtt. Tán épp ez volt a fő cél. A mesterterv. Ha valóban létezne olyan, hogy szabályokon alapuló nemzetközi rend, akkor a Líbiát szétbombázó latorállamok máig kukoricán térdepelnének, gazdasági embargót nyögnének, kizárva a SWIFT-ből, sporteseményekről, külföldi vagyonukat pedig befagyasztották, illetve Líbia újjáépítésére fordították volna. Ám, mint tudjuk, ilyesmi nem történt. Így már csak emiatt is kételkednünk kell benne, hogy holmi jótékony szabályok irányítanák a világrendet, miként azt Macron elnök sugallja.
Ugyan hol tartózkodtak ezek a bizonyos szabályok, merre kószált ez az állítólagos nemzetközi rend, amikor Koszovót a NATO – ENSZ-jóváhagyás nélkül – kibombázta Szerbiából (Jugoszláviából)? Hol volt akkor a szuverenitás, a területi integritás? Népszavazásra sem volt szükség, hogy meghúzzák az új határokat. Amerika úgy akarta – úgy is lett, punktum.
Ahogyan Trianonnál sem engedtek (egy kivétellel) népszavazást a győztesek, különben dugába dőlt volna gonosz tervük, Magyarország maradt volna a történelmi hazánk legalább kétharmad része, ha nem több. A Nyugatnak viszont mesterséges, neki lekötelezett pufferállamokra volt szüksége és arra, hogy az „Oszd meg és uralkodj!” jegyében Közép-Európában elhintse az örök viszály magvait. Sikerült.
