Szilveszterre virradó éjjel valaki előre megfontolt szándékkal szétverte Dunavecsén a Mária-szobor fejét, darabjait megtaposta. Az emberi mivoltából kivetkőzött beteg szerencsétlent azóta sem találják, ezért csak reménykedni tudunk abban, tényleg magányos elmebetegről van szó, és nem szervezett támadássorozat újabb állomása a barbár tett.
Nem lehetünk biztosak semmiben, különösen azok után, hogy a Magyar Ateista Társaság szükségét érezte annak, hogy még egy kis sót is hintsen a minden jóérzésű ember szívén ejtett sebbe, és azt bírta kérdezni az eset kapcsán: Miért provokálja egy agresszív kisebbség a többséget azzal, hogy vallási szimbólumokkal foglalják el a közterületet? Minden benne van ebben a kérdésben, amitől ökölbe szorul a heteroszexuális keresztény fehér ember keze, de nem csap oda, mert nem akar hasonlítani azokra, akik az elpusztítására törekednek.
De tényként muszáj megállapítanunk, hogy napjainkban a legüldözöttebb vallás a kereszténység, és ennek a gyalázatos folyamatnak a megnyilvánulásai Magyarországon is mindennapossá váltak.
Dunavecsén Máriának, a béke királynőjének szobrát Bese Gergő atya állíttatta fel, és egyszer már földig rombolták vandál állatok. Amikor ezt írom, adakozásból már össze is gyűlt annyi pénz, hogy újra rendbe hozzák, és ha ismét abban találná meg nyomorult élete sikertelenségének gyötrelmére az enyhülést valaki, hogy nekiessen, akkor újra és újra kijavítjuk és felállítjuk megint. Volt szerencsém Bese atyával beszélgetni karácsonykor. Békés, szeretetteljes várakozásról, a gyermek születésének jelentőségéről szerettünk volna főként mesélni hallgatóinknak, de annyiszor és oly aljasul támadták már őt hite, közéleti kiállása és őszinte, mismásolás nélküli határozott véleménye miatt, hogy elragadott a riporteri hév, és próbáltam én is valami karcosat kicsikarni belőle. Azonnal átlátott rajtam, de állta a sarat, és készséggel válaszolgatott, ám egyetlen pillanatra sem hagyta magát kizökkenteni békés derűjéből, és nem hagyta elrontanom az adventi hangulatot.
Ha belegondolok a magukat nagyon okosnak gondoló ateisták ostobaságába, az jut eszembe: nyilván így viselkedik egy agresszív kisebbség vezetője. Arról persze nem tehet sem az atya, sem hívei, hogy puszta létük provokáció azoknak a szemében, akik gyermeteg mesének tartják a keresztény vallást, amiben szerintük értelmes, felnőtt ember nem hihet. Rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ismét a nép ópiumaként látom leírva a vallást, mint a hetvenes években, és az állam szétválasztását az egyháztól ismét úgy képzelik majd az újbolsevikok, hogy „Tapossátok el a gyalázatost!”, mármint az egyházat. Döbbenetes párhuzam, hogy miközben hatalmas adósságot rendezve végre elkészülhetett néhány film a mártírhalált halt papokról, akik a kommunizmus áldozataivá váltak, utánuk hetven-nyolcvan évvel ismét attól kell rettegnünk, hogy egyszer nem a szobrok és szimbólumok, hanem az élő hitet megtestesítő ember ellen fordul a józan eszüket végképp elveszített újbalos gyűlölködők agressziója. Egy pillanatra se feledjük, már mi vagyunk elhomályosult szemükben a provokátorok.
Nem vigasz számunkra az sem, hogy a hazai baloldal még ebben sem tud semmi önállót kiizadni magából, és csak a Nyugaton terjedő mintáit követi az őrületnek. Amikor először olvastam közterületről eltávolított keresztény szoborról, ami állítólag sértette a nem keresztények vallásos érzelmeit, könnyelműen hülyéztem le a jólétbe belegárgyult idiótákat a messzi távolban.
Túl gyorsan begyűrűzött Magyarországra ez a járvány, útját porig égett, majd az éjszaka leple alatt engedély nélkül újra felállított kereszt, a már említett lefejezett szobor kíséri, de nem kisebb súlyú a verbális agresszió sem, amikor fekete öves ateisták és hitetlen teológusok próbálják elmagyarázni mindenkinek, hogy kell jó keresztényként gondolkodni, élni, másokhoz viszonyulni.
Öklömnyi kövekkel dobálnak bennünket, mi pedig szemérmesen lehunyjuk a szemünket, és nem dobjuk vissza őket semmivel. Ott tartunk, hogy egyházi működtetésű oktatási intézményekben az ott tanítók meghívására agitálhatnak a legádázabb ellenségeink ellenünk. Nagyon gyorsan változtatnunk kell ezen, mert szelídségünket gyengeségnek nézik, és még agresszívabban támadnak majd bennünket. A megkövezés kivégzési mód volt, a kenyér pedig az élet. Élettel kell megdobálnunk a halál kufárait.
Amikor tehát el akarják törölni a karácsonyt, és télünnepet tartanának nekünk, akkor a képükbe kell nevetni. Amikor nem engedik az óvoda udvarán feldíszíteni a fenyőt, akkor éjszaka, titokban csak azért is fel kell díszíteni, és még ajándékokat is érdemes odacsempészni. Nálunk szerencsére még le sem csuknak ezért, mint azt a szegény német apát, akinek a példáját alapul vettem. De amikor megfelelési kényszerből leretusálják egy reklámban a székesegyház tetejéről a keresztet, mondván, nehogy elriassza a terméket szerető nem keresztény vásárlókat, akkor bojkottot kell hirdetni, és soha többé nem szabad vásárolni abból a termékből.
Ki kell végre jó hangosan mondani, hogy ha valami sértő, akkor az nem más, mint az évek óta tartó megalázó hátrálás és elvtelen megalkuvás, amibe belehajszolnák az egész keresztény világot. A kereszt nem sértő senkinek, mint ahogy a betlehemi jászol, a feldíszített karácsonyfa sem. Ha valakinek mégis sértő lenne, akkor az szedje a cókmókját, fogja a pereputtya kezét, és húzzon vissza oda, ahonnan jött. Aki csak azért hőbörög, mint honi ateistáink, mert elfoglaljuk a közterekből azt a kis helyet, ahol szimbólumaink meghúzzák magukat, az erőltessen magára pontosan annyi toleranciát, önmérsékletet, megértést, amennyit tőlünk követelnek, és akkor rádöbbennek, hogy semmivel nem rövidítette meg őket az, hogy mi is a világon vagyunk.
Annak érdekében, hogy ne tűnjön erőltetett összemosásnak az a gondolatmenet, amelynek során egy szobor vandál megrongálásától a keresztényüldözés legagresszívabb életellenes formáihoz jutottunk, Ferenc pápa szavait hívom segítségül. Az egyházfő még októberben a béke királynője, Szűz Mária segítségét kérte a gyűlölettel és a háborúkkal szemben egy imavirrasztáson. Kijelentette, hogy az emberiség elvesztette a béke útját, és nem talál vissza rá. Sötét időket élünk, az emberiség a testvériség helyett Káint és Ábelt választotta. Akkor fejezték le Dunavecsén Szűz Máriának, a béke királynőjének a szobrát, amikor háború dúl Ukrajnában, Gázában, fenekedik egymásra ismét a két Korea, Tajvan puskaporos hordóvá vált, Iránban is sikerült destabilizálni a helyzetet, és a húszi lázadók akcióit is kezdi megelégelni az USA és több szövetségese. Karácsonykor Nigériában legalább százhatvan embert meggyilkoltak a többségében keresztény falvakban, háromszázan pedig megsebesültek a támadásokban, amelyek mögött muzulmán fegyveresek álltak. Hivatalos adatok szerint meghaladja a háromszázhatvanmilliót az üldözött keresztények száma a világon
Imádkozzunk hát mi is mindennap, hogy az emberek visszataláljanak a béke útjára.
Ha egy szál magunkban maradunk, akkor is lépjünk fel minden esetben a háborús uszítók, a közösségeinket szétverők, az isteni és természeti törvényeket tagadók ellen. Legyen újra keresztény erény a bátorság, amellyel megvédjük egymást, és nem hagyjuk, hogy azzal sértegessenek folyamatosan bennünket, hogy állítólag mi sértjük mások érzékenységét. Szelíden, mint a galamb, és okosan, mint a kígyó, ez a követendő magatartás Szűz Mária országában.
Borítókép: A barbár módon megcsonkított Mária-szobor (Fotó: Dunavecsei római katolikus egyházközség Facebook-oldala)
