A világon minden a szexről szól, kivéve a szexet, mert az a hatalomról – Oscar Wilde mondása tökéletesen illik Jeffrey Epstein, valamint barátai és üzletfelei egyre terebélyesedő botrányára, amelyben az illetékes bírónő olajjal locsolgatta a tüzet: az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott ezernyi dokumentum csak tovább hergelte a médiát és a közvéleményt. Wilde posztumusz is megmagyarázza, miért volt szüksége Epsteinnek, ennek a jó svádájú, dúsgazdag New York-i férfinak arra, hogy fizessen a szexért, megtegye ezt időnként túl fiatal lányok esetében is, továbbá párjával és bűntársával, Ghislaine Maxwell-lel – Robert Maxwell médiacézár, többek közt a Magyar Hírlap egykori tulajdonosa lányával – felhajtóként működjön közre a felső tízezer férfi tagjai számára.

A közös „hobbi” kapcsolati tőkét, az pedig információkat, tehát újabb hatalmat hozott a konyhára a lolitabiznisz Bonnie és Clyde-jának.

A pedofil szexnek kevés leírása létezik, ami elbírja a nyomdafestéket, mindenesetre Jamal Ouariachi kortárs holland (igen, holland) író nagyregényének, az Étvágynak ez olyannyira sikerült, hogy nemcsak az Európai Unió irodalmi díját nyerte el vele, hanem pedofil főszereplőjének egy idegenbe szakadt hazánkfiát, Alexander Lászlót állította. Benne egy étvágycsökkentőnek kiváló leírással.

De ennél azért szemérmesebb lévén, forduljunk inkább Boccaccióhoz, akit az olasz irodalom három koronája egyikének tartanak. A Dekameron egyik elbeszélésében Rustico, a jámbor barát azzal fűzi be Alibecht, az ártatlan leánykát: segítsen neki a pokolba hajtani az ördögöt, Isten nagy dicsőségére.

– Rustico, mi az, mit ottan meredezni látok rajtad, s mi nékem nincsen? – kérdi a ­leány Révay József műfordításában.

– Ó, leánykám – felelte Rustico –, ez az ördög, melyről néked szólottam, és látod-e, mely keményen gyötör engemet, olyannyira, hogy alig bírom elviselni…

Az olvasó ezek után kitalálhatja maga is, mit érthetett Rustico a pokol alatt, és min buzgólkodott a pár, miközben oda az ördögöt hatszor is behajtotta. Az elbeszélés tökéletes leírása a pedofil manipulációnak, amelyet nálunk idős liberális értelmiségiek időről időre mentegetnek. Mégpedig alighanem a ’60-as évek szexuális forradalma iránti nosztalgiából, amikor még életet tudtak lehelni a saját ördögükbe.

Ugyanígy a mai napig annak is kevesen adnak hitelt, hogy mint pedig a Warren-bizottság megállapította, Lee Harvey Oswald magányos elkövetőként végzett 1963-ban John F. Kennedy amerikai elnökkel. Mindkét esetre igaz az is, hogy temérdek újabb és újabb dokumentum csak újabb kérdőjeleket termel, amíg nem állnak rendelkezésre a tömegeket megnyugtató válaszok. De az Epstein-akták esetében legalábbis ez nem jelenti azt, hogy soha nem is fognak.

Talán az is kiderül egyszer, kivonták-e Eps­teint a forgalomból, s ha igen, kinek állt ez érdekében? Ártatlan-e a Clinton házaspár? Az ügyek mindenesetre folytatódni fognak. András yorki herceg, a „baráti kör” egyik tagja a hírek szerint például magába roskadt, miután a minap obszcén kifejezések kerültek nyilvánosságra az sms-eiből. Keir Starmer, a brit Munkáspárt vezetője, akinek jó esélye van rá, hogy egy éven belül megnyerje a parlamenti választásokat, azt sürgeti, a londoni rendőrség vizsgálódjon András ügyében. A herceg már így sem királyi fenség többé, és az általános megvetést nem számítva rosszabb nem történhet vele, mint hogy kisebb lakba költöztetik. Kivégezni azért nem fogják, mint I. Károlyt, és a tetemét sem ássák majd ki, mint Oliver Cromwellét.

Mielőtt azonban kollektív módon pálcát törnénk az amerikai elit és egyéb szextársaik felett, pár dolgot érdemes leszögezni.

1. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, akit nem ítélt el jogerősen a bíróság. Természetesen a jogtörténet tele van igaztalan ítéletekkel és ártatlanul meghurcoltakkal is, de a jogerős ítéletnél nincs jobb kapaszkodónk, hogy különbséget tegyünk bűnös és ártatlan között.

2. A közös bűnösség hirdetése (valaki rossz hírnevének átvitele másra) nemcsak logikai hiba, de igaztalan vád is. Nem lesz valaki Eps­teinhez hasonlóan szexbűnöző pusztán attól, hogy szerepelt a barátai (mint Bill Clinton), vagy az üzleti ismeretségei között (mint Donald Trump), és ezért felbukkan a neve az Epstein-aktákban.

3. A metoo zaklatási botrányhullámból tudjuk, olyanok is szívesen tesznek másokra terhelő állításokat, akiknél az igazmondás ritka vendég. Különösen, ha pénzes emberekről beszélnek. Kevin Spacey neve is felbukkan az Epstein-aktákban, akiről tavaly bebizonyosodott: ártatlanul hurcolták meg. Az áldozathibáztatás ronda dolog, de nem mindenki áldozat. A vádaskodó rágalmazóként is végezheti.

Mindez persze nem ok a naivitásra. Ha az egyes „fákat” nem látjuk is pontosan, az „erdőt” igen: az Epstein-aktákból kirajzolódó hálózat nem hajnali misékre járogatott. Az angolszász elit egy része másképp viselkedik, ha a külvilág nem figyel éppen oda. Kicsit olyan ez, mint A kis kedvencek titkos élete animá­ciós filmvígjáték, csakhogy nem vicces és nem háziállatok a főszereplői.

Azt például tudjuk, Bill Clinton legalább huszonhatszor repült Epstein magángé­pein, amelyek egyikét Lolita expressznek nevezték. A demokrata párti volt amerikai elnök – akinek élete legnevezetesebb mondata ez lesz: „Nem volt szexkapcsolatom azzal a nővel” (Monica Lewinskyvel) – 1999-ben, az első Orbán-kormány idején belerángatta volna hazánkat Jugoszlávia (így a Vajdaság) bombázásába, a 2010-es években pedig foghegyről vetette oda erkölcsi kioktatással felérő véleményét: autokraták vagyunk, és kívül akarjuk tartani a „külföldieket”.

Igaz, már a nagy Thomas Mann megírta abban a pár sorban, amit a Doktor Faus­tusban egyáltalán ránk szentelt: olyan szegények vagyunk, hogy gyertyára sem telik, ezért a tyúkokkal fekszünk le. Mármint aludni. Így aztán a mi András hercegeink Kicsi bácsi, Sipos tanár úr meg Donáth László ev. lelkész úr lettek. Utóbbi a minapi nem jogerős ítélet szerint megszorongatta a folyosón a takarítónőt, mert a felmosóvödre egy szentkép alá került a szeretetotthonban. Nem hangzik valami erotikusan. Igaz, az Epstein-akták sem.