Az Alapjogokért Központ és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség harmadik Igazságháborúk konferenciájának alcíme: Győzhet-e a szuverenitás a progresszív narratíva felett – Nyugaton? Utóbbi kitételt már én teszem hozzá, ugyanis van az önök számára egy rossz hírem: a Nyugat történelmi korszaka leáldozóban van. Úgy tűnik, hogy a világ kimozdul a nyugati szakaszából. Miért van ez? 

Egy magyarok számára igencsak érthető példával hadd világítsam meg: amikor Szent István állammá emelte Magyarországot, akkor valójában nem a Nyugatot választotta a Kelet helyett, hanem a kereszténységet választotta a pogányság helyett. Napjaink problémája pedig az, hogy a Nyugat mára megszűnt keresztyénnek lenni, és ezáltal szem elől tévesztette a szabadság, a keresztyén szabadság igazi jelentését is.

Sajnos a Nyugat kiemelt történelmi időszaka leáldozóban van, de jó hír, hogy így a jellegzetes nyugati politikai ideoló­giák, mint például a liberális progresszió is egyre inkább veszítenek érvényes világmagyarázó vagy narratívaképző erejükből. Egy sokcivilizációs vagy multipoláris világrend van kialakulóban, ahol a vallások, kultúrák, régi erejüket elvesztő és új, izmosodó birodalmak küzdenek egymással, márpedig Magyarország az ilyen helyzetek kezelésében jó, hiszen megvannak a történelmi tapasztalatai. A magyar nagystratégia ugyanis az elmúlt ezer, de minimum ötszáz évben arról szólt, hogy ne szippantsák be, ne zabálják föl a szuverenitásunkat különböző hordák, hódítók, totalitariánus birodalmak – vagy éppen újabban szuperstruktúrák.

Igen, Magyarország elmúlt évezrede, elmúlt évszázadai a szuverenitásküzdelmekről, szabadságküzdelmekről vagy – ahogy újabban nevezzük ezeket – a demokráciaküzdelmekről szóltak és szólnak. A szabadságért, illetve ha jobban belegondolunk, valójában a szuverenitásért, a magabírásért harcoltak a ’48-asok is, és ezt tesszük mi is manapság, amikor meg akarjuk őrizni függetlenségünket a jogállamiságinak csúfolt politikai csatákban, vagy épp stratégiai mozgásterünket, a valamennyi civilizáció felé való kapcsolódás, a „connectivity” lehetőségét.

Paradox módon azért kell küzdenünk, harcolnunk, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés. Hogy új birodalmak ne szervezzék ki hazánkat a fejünk felől; hogy ne transzformálják át gyermekeink biológiai énjét és születési nemüknek megfelelő önazonosságukat; hogy ne cseréljék fel a nemzetet egy kevert etnikumú lakossággal; és hogy továbbra is magyar nyelven mondhassuk el mindennap, hogy: „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.”

És az említett küzdelmekben kiemelt szerep hárul a médiára. Azért is fontos ezt megemlíteni, mert ha van szuverén média, akkor az a nemzet érdekét fogja előtérbe helyezni a narratívaalkotás során – ha viszont nincs, és a külföldi befolyás érvényesül itt is, akkor birodalmi szereplők uralják majd az ország gondolkodását. Míg ’48-ban ehhez nyomdákat és nyomdagépeket kellett elfoglalni, ma az információs hatalom a tét. Aki az információ, a hír, a narratíva felett rendelkezik, az lényegében döntő szerepre tesz szert annak kapcsán, hogy egy ország szuverén marad a civilizációk háborújában, vagy alárendelt, félperifériás szereplővé válik egyik vagy másik birodalom oldalán.

Nekünk Istenért, a hazáért és a családért kell fellépnünk – ezt tették államalapító, tatárral, törökkel küzdő, osztrákkal, némettel, orosszal szabadságharcot vívó eleink, és ezt tesszük ma mi is, akár itt, ezen a konferencián, akár majd az április végi CPAC Hungaryn vagy a június 9-i európai parlamenti, illetve önkormányzati választásokra készülve.
Ne feledjük és véssük emlékezetünkbe Széchenyi István nagy államférfink szavait: „Magyarország dicsőségének csillaga csak ezután fog felragyogni.”

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ (AK) főigazgatója beszédének szerkesztett változata, mely 2024. március 14-én Budapesten, az AK és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség Igaz­ságháborúk III. című konferenciáján hangzott el

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója  (Forrás: Alapjogokért Központ)