Napok óta csapkodnak a hullámok a Nemzeti Konzervatív Konferencia, a NatCon elhallgattatására tett kísérlet körül. A nemzetközi sajtó visszhangzik és visszakozik, még a New York Times, a Washington Post és a Guardian is elismeri, hogy bár szerintük a „szélsőjobbról” van szó, a szólásszabadság alkotmányos joga még őket is megilleti.
Így hallgatólagosan egy kalap alá veszik a nemzeti konzervatív tábor különböző politikai frakcióit a szélsőséges ideológiákkal, az antiszemitizmussal, az iszlamizmussal, az anarchistákkal és más radikális ámokfutókkal. Mert abban konszenzus van, hogy bár elutasítjuk az antidemokratikus mozgalmakat, de jobb, ha nyílt platformon szólalnak meg, hogy legalább lelepleződhessenek és megfigyelhessék őket. Így látják a nemzeti konzervatívokat a demokrácia brüsszeli üvegpalotából.
A közép- és kelet-európai sajtó azonban – Magyarország kivételével – hallgat. Vannak futó híradások, de társadalmi visszhang nélkül. Lengyelországban olyan súlyos jogsértések zajlanak, hogy egy brüsszeli konferencia betiltása ezek mellett bagatell. De nézzük a magyarországi visszahatásokat!
A kormánypárti sajtó érthetően felháborodott, de még az ellenzéki sajtó is a politikai korrektséget választja, és nagyot nyelve elismeri a justizmordot. Csodák csodájára még a hazája ellen fáradhatatlanul áskálódó, kufár erkölcsű Cseh Katalin is elhatárolódik a botránytól, persze csak miután Alexander De Croo belga miniszterelnök is felszólalt a szólásszabadság mellett.
Csehnek nagyon finom hallása van a hatalom képviselőinek beintéseire.
A magyar ellenzék felzárkózása a Nyugaton felvillant tiszavirág-életű politikai józansághoz csak a „de” kötőszavas módban történik. Pro forma elutasítják, de hozzáteszik, hogy az eset megérdemelt volt. És felhozzák érvként a túlpolitizált CEU és a FreeSZFE casus bellijét, elegánsan megfeledkezve arról, hogy az Andrássy Egyetemtől az Eötvös Károly Intézetig, valamint az itt hely hiányában fel nem sorolható agytrösztök, egyetemi tanszékek és kutatóintézetek töretlenül ontják a kormánykritikát, sőt kormányváltást célzó nemzetközi konferenciákat és szimpóziumokat. Senki sem próbálja megzavarni vagy betiltani őket. Beleillenek a magyarországi demokrácia tűréshatárába.
De hogy tisztább legyen a kép, volt egy nyilvános hang, amely nem lépett be egyik kánonba sem, és bár nem erényére szolgál, mégis kertelés nélkül állást foglalt. Egy művelt írástudóról, Péterfy Gergelyről van szó,
aki olaszországi otthonából diktatúrázza Magyarországot évek óta, sok más magyar kortárs művészhez hasonlóan, akik a demokrácia és szólásszabadság nyugati fellegváraiból szidják, köpdösik hazájukat. Péterfy, aki egyébként nagy tudásra épülő igényes prózával gazdagítja a magyar és európai kortárs irodalmat, azt találta nyilatkozni, hogy a legjobb megoldás mégiscsak a NatCon feloszlatása lett volna.
Így gondolja ezt az az európai szellemiségű ember, aki tíz évvel ezelőtt megírta Kitömött barbár című regényét, amelyet azóta több nyelvre lefordítottak, és nagy elismerést kapott irodalmi berkekben. Ez a regény Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságának történetét meséli el. Az utóbbit gyermekként Afrikából hurcolták Európába. Soliman barbár származása és egzotikus külseje ellenére a bécsi udvar ünnepelt alakja lett kiemelkedő intellektusa, kivételes nyelvtudása miatt. Ennek ellenére halála után az udvar úgy döntött, hogy Soliman testét barbárként tömik ki ágyékkötőben és turbánban, és testét a Bécsi Természettudományi Múzeum padlásán helyezik el.
A könyv divatos témát, a kulturális idegenséget elemzi mesterien a posztkolonális multikulturális társadalmakban, de a kitömött barbár metaforája visszacsap a szerzőjére. Péterfy a gőgös attitűdjéből kifolyólag saját maga lett a kitömött barbár, aki a liberális parnasszus itáliai édenkertjében leplezi le önmaga narcisztikus, kicsinyes mivoltát.
Egyszerre szabadságot prédikálni és a letiltás kultúráját szorgalmazni nem meggyőző, elvégre a NatCon-botránynak épphogy vége, amikor a felvidéki magyar sajtó arról számol be, hogy Berényi József felvidéki politikus nem kapott szót az Európai Régiók Bizottságának az Ukrajna EU-hoz való csatlakozásáról szóló ülésén. Berényi a kisebbségi jogok megsértésére szeretett volna figyelmeztetni Ukrajnában, de nem kapott szót. Ilyen az EU jelenlegi nómenklatúrájának demokráciafelfogása.
Ezért tisztelettel kérem Péterfy Gergelyt és a többi felvilágosult, kitömött magyar barbárt, akik mindig az udvar kegyeit keresik, hogy tegyék magukat túl a szűk politikai látókörükön, és ne kívánják vissza a Gyurcsány–Dobrev-duót. Mert akkor nemcsak NatCon nem lesz, hanem a határon túli magyarság képviselete és a Kazinczy-örökség is elvész.
Az életükben ünnepelt Solimanok pedig kitömött barbárokként lesznek kiállítva nemzetük emlékezetében, saját álszentségük metaforájaként.
A szerző az MCC Brussels szenior kutatója
