Az amerikai új jobboldal sztárjai

James David Vance 39 évesen a millenniumi generáció első alelnöke lenne. De nemcsak egy új nemzedéket képvisel; ő lehet az az első amerikai alelnök is, aki szellemi fegyvertárát az új jobboldal rendkívül színes online világából meríti.

Ahogy ő maga fogalmaz: „sok furcsa, jobboldali szubkultúrába van bekapcsolódva”. Egy teljesen új politikai lexikonból merít, amely a kongresszusban dolgozó, merevebb kollégái számára zavarba ejtőnek tűnhet.

Még az olyanok is, mint a 34 éves progresszív demokrata Alexandria Ocasio-Cortez, egy ortodoxabb politikai hagyományból merítenek.

Az új jobboldal pedig egy olyan címke, amelyet az évek során számos, egymástól radikálisan különböző mozgalom viselt. Ez a változat azonban a Vanity Fair 2022-es, Inside The New Right, Where Peter Thiel Is Placing His Biggest Bets (Az Új Jobboldalon belül, ahol Peter Thiel teszi meg legnagyobb tétjeit) című cikkében kristályosodott ki a legnyilvánvalóbban. Vance Thiel alatt dolgozott a Mithril Capital nevű globális befektetési vállalatnál, és Thiel tízmillió dollárt adott Vance-nek a 2022-es szenátusi jelöltségére.

Thiel márpedig kulcsfontosságú Vance megértéséhez. Az amerikai vállalkozó, aki Elon Muskkal együtt alapította a PayPalt, az egyik legjelentősebb Trump-adományozó volt 2016-ban, és évekig folyamatosan támogatta Trump jelöltjeit, amíg tavaly fel nem hagyott vele.

A The Atlantic ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Thiel elvesztette érdeklődését a demokrácia iránt.”

Thiel jogászként kezdte pályafutását, és René Girard francia vallásfilozófus tanítványa lett. Girard úgy tekintett az emberekre, mint akiket a rivalizáló vágyak ősi összecsapásai hajtanak, amit ő „mimetikus vágynak” nevez. Girard olvasása nyomán J. D. Vance 2019-ben áttért a katolikus hitre. Útjáról a következő évben írt a The Lamp című folyóiratban:

Annak ellenére, hogy [nagymamám] nem ismerte a liturgiát, a római és olasz kulturális hatásokat, valamint az idegen pápát, lassan kezdtem úgy látni a katolicizmust, mint az őfajta krisztusi mivoltának legközelebbi kifejeződését: megszállottja az erénynek, de tudatában annak, hogy az erény egy szélesebb közösség kontextusában alakul ki; együttérző a világ szelídjeivel és szegényeivel anélkül, hogy elsősorban áldozatként kezelné őket; védelmező a gyermekek és a családok iránt és azokkal a dolgokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy boldoguljanak.

Vance áttérésekor jelen volt Rod Dreher újságíró, a Benedict Option (Szent Benedek válaszútján) című könyv szerzője, a Danube Institute vendégkutatója is, aki azt javasolja a keresztény közösségeknek, hogy utasítsák el a modern kultúrát és térjenek vissza a régi erkölcsökhöz. Ez egy egyértelmű törés. Az 1980-as évektől kezdve ugyanis a republikanizmus a baptista evangéliumi mozgalomhoz kötődött. George W. Bush „újjászületett” volt. A bibliaövezet valójában a kemény protestáns övezet volt, most azonban katolikus irányba hajlik a Make America Great Again mozgalom.

A protestantizmus alapvetően – a reaganizmushoz hasonlóan – egy liberális projekt. Az egyénről szól. Az Istennel való személyes kapcsolatról. Gazdasági értelemben ez a szabad piac tiszteletét jelenti.

A katolicizmus ebben az olvasatban a közösséget veszi figyelembe, és egy nagyobb tervbe való illeszkedésről beszél. Ez magyarázhatja Vance hűvös hozzáállását az adóemelésekhez. A csodálatra méltó modell nem Javier Milei argentin libertarianizmusa, hanem Orbán Viktor magyar „illiberális demokráciája”.

Itt jutunk el a „vance-izmus” lényegéhez. Ez a posztliberalizmus. Annak az egyre növekvő törzsnek a része, amely úgy véli, hogy az 1945 utáni konszenzus a jólétről, az államról és az énről maga a probléma.

Patrick Deneen, Vance és Thiel másik barátja, mindezt a 2018-as Miért bukott meg a liberalizmus? című könyvében fejtette ki. Megállapítása szerint a liberalizmus az egymásnak feszülő szabadságjogok rémálmát adta a világnak, amely koldusszegénységet okozott a szomszédodnak, és teljes elszigetelődéshez vezetett. Ez a könyv két részre osztotta a politikát: a Haladás Pártjára – a konzervatív és liberális elit keveréke, akik a „haladás” mellett érvelnek (gondoljunk csak egy olyan egységre, amelyben David Cameron és David Lammy is jól érezné magát), szemben a Rend Pártjával.

A Rend Pártja egy elitellenes csoportosulás, amely megpróbálná megvédeni az átlagembereket a szélsőséges liberalizmus széllökéseivel szemben, amelyeket a globalizálódó XXI. század folyamatosan előidéz. Globalizmus kontra lokalizmus. És felismeri, hogy a globalizáció felrúgásának ára szabadságunk egy része.

A sok katolikus mellett Curtis Yarvin az, aki az új jobboldal cselekvési programjának középpontját képezheti. Yarvin teljes egészében az internet teremtménye. Bár programozó és technológiai vállalkozó, hírnevét bloggerként szerezte, olykor Mencius Moldbug álnéven. Yarvin a hatalom filozófusa, aki úgy véli, hogy a háttérhatalom elitje még hatalmasabb és befolyásosabb, mint azt a hagyományos politikai elmélet tükrözi.

Ő alkotta meg a „katedrális” kifejezést, hogy az egyetemi szféra, a politika és a média összefonódására utaljon: a valósággeneráló gépezetre, amely a politikai cselekvést irányítja. Moldbug azt állítja, hogy a jelenlegi „katedrális” menthetetlenül liberális-progresszív. És hogy ha egy konzervatív-patrióta kormányzat valaha is felváltja azt, akkor tégláról téglára kell lebontaniuk a jelenlegi rezsim „katedrálisát”.

Ez lehet Vance első feladata 2025-ben. Thiel másik pártfogoltját (és Vance 2022-es szenátorjelölt társát), Blake Masterst arról kérdezték, hogy a republikánusok hogyan juthatnának hatalomra ahelyett, hogy csupán bejutnának a hivatalba. „A barátomnak van erre egy mondása” – válaszolta. „RAGE” (Retire All Government Employees – Nyugdíjazzák az összes kormányalkalmazottat). A barát, akire utalt, Yarvin volt. Moldbug terve az volt a „valódi rendszerváltásra”, hogy a mélyállam száját arannyal tömik meg, mielőtt a legelőre küldenék őket.

„Szerintem Trump 2024-ben újra indulni fog” – mondta egyszer Vance.

Szerintem ezt kellene Trumpnak tennie, ha adhatnék neki egy tanácsot: rúgjon ki minden egyes középszintű bürokratát, minden köztisztviselőt a közigazgatásban, és helyettesítse őket a mi embereinkkel.

Ennek az ötletnek máris más visszhangja van az úgynevezett Project 2025 ismeretében. Ez ugyanis az amerikai konzervatív Heritage Alapítvány ismert javaslata, amely szerint szövetségi hivatalnokok százait minősítenék át politikai kinevezettekké, és egy második Trump-elnökség első száz napjában ideológiailag jobban igazodó helyettesekkel cserélnék le őket.

A legtöbb politikus tisztán reaktív. De minden nemzedékben akad néhány okosabb, aki a kultúrában élő hálózatokból meríti gondolkodását, gyakran olyan íróktól és filozófusoktól, akik látszólag ellentmondanak az uralkodó áramlatoknak.

Az 1980-as években a New Right kifejezéssel a Reagan- és Thatcher-generáció kisállami monetaristáit illették, akik mindenekelőtt az emberi szabadságot szerették. Az 1970-es években még különc kívülállóknak tekintették őket. Aztán Thatcher asszony bemutatkozott a Közgazdasági Intézetben, és a világ elkezdett elmozdulni a tengelye körül.

A mai új jobboldal teljesen más. Ismét egy élénk politikai mozgalom talált egy erőteljes bajnokot a felfelé vezető úton. Ezek alapján az egy centiméterrel célt tévesztő golyó talán nem csak az elmúlt időszak leginkább következményekkel teli eseménye.

A szerző a Danube Institute brit vendégkutatója