– Ha világrendszerváltás van, akkor szükség van egy ehhez méltó stratégiára. Egy magyar nagystratégiára – mondta tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor, kiemelve: – A magyar nagystratégiának nem szabad kis-Magyarországból kiindulnia, hanem nemzeti alapokon kell állnia, minden magyarok lakta területet magában kell foglalnia, és a világon élő összes magyart magához kell kapcsolnia. Csak kis-Magyarország mint keret elégtelen.
A hosszú, egyetemi színvonalú, szabadon előadott gondolatmenetéből kitűnt: Orbán Viktor merész utat jelölt ki magának és kormányának, s azon munkálkodik, hogy a mai, napról napra kaotikusabbá és fenyegetőbbé váló világban a magyar nemzet megtalálhassa a saját útját. – Nem asszimilálódni, nem betagozódni, nem belesimulni, hanem megtartani a nemzeti és vallási karakterünket! – festette fel a nagy képet.
A Tusványoson kifejtett alapos érvelésével Orbán Viktor világossá tette, hogy a karmelitában történelmi távlatú, tudatos építkezés zajlik (nyilvánvalóan ezért jött létre márciusban nagy koponyák részvételével a Stratégiai Tanácsadó Testület), s világossá vált az is, hogy az első látásra olykor meglepő diplomáciai és kormányzati lépések mögött gondosan kimunkált program áll.
Ezért is volna fontos, ha az egyébként az öntelt nyugati vezetőkre utaló „agresszív törpe új embertípusán” való óvodás élcelődés és a többi gyenge riposztozás helyett a baloldali körök is vennék a fáradságot, hogy érdemi vitába szálljanak a formálódó nagystratégiával. S hogy a patrióta-nemzeti oldalon is tömegek ismerjék meg a víziót, hiszen csak akkor arathatunk sikert, ha a magyarok nagy többsége felfogja és a maga módján tettekbe önti azt.
Saját olvasatomban így értelmezendő a túlélés és felülkerekedés tusnádfürdői stratégiája: Orbán Viktor meggyőződése szerint olyan fokú változás zajlik a világban, amelyre ötszáz éve nem volt példa. Akkor a gyarmatosításba fogó Nyugat nagyot nyert, a törökkel hősies, de reménytelen harcot vívó magyarság pedig nagyot veszített, ennek lett a következménye a Habsburg-kor, a nagyarányú betelepítések és végül Trianon. A kesergés helyett azonban bátor célt kell kitűzni: a következő ötszáz év megnyerését.
Hogy ez sikerül-e, az rajtunk, magyarokon és a következő éveken múlik.
– A Mátrix című filmre kell gondolni. A főhős előtt egy döntés áll: két bogyóból választhat, ha a kék bogyót nyeli le, akkor maradhat a látszatok világában, ha a piros bogyót, akkor megnézheti, és leereszkedhet a valóságba. A háború a mi piros bogyónk. Ezt kaptuk. Ezt kell lenyelnünk, és most új tapasztalatokkal fölvértezve kell beszélnünk a valóságról. (…) Először is a háborúban brutális veszteségeket szenvednek el a felek, százezres nagyságrendben. Most találkoztam velük, biztosan mondhatom, ennek ellenére mégsem akarnak kiegyezni. Mind a kettőt fűti a saját maga valós vagy vélt igazsága – vezette fel Orbán Viktor Tusnádfürdőn, megvilágítva a piros bogyóval szerzett tapasztalat másik oldalát is:
– Az előző években ahhoz voltunk szokva, hogy az Egyesült Államok Kínát deklarálta a legfőbb kihívónak, most mégis azt látjuk, hogy Oroszország ellen vív proxyháborút. Kínát pedig folyamatosan vádolja Oroszország rejtett támogatásával. Ha ez így van, akkor választ vár az a kérdés, hogy mitől észszerű dolog két ilyen nagy országot egy ellenséges táborba összeterelni? Erre a kérdésre még nem kaptunk értelmes választ.
Majd a borzalmas helyzetre adott európai válaszokra tért rá a kormányfő, melyek igen szerteágazók. Nyugaton idegen kultúrából érkező migránsok százezreit fogadják be, miközben a háborúban keresztények százezrei halnak meg. Elgyengült az Európát uraló német–francia tengely, így angolszász irányítással egy skandináv–lengyel uralmi tengely jött létre, amiben a lengyelek szemforgató módon viselkednek, de hatalmasat bukhatnak:
– Mike Tysonnak a bölcsessége jut eszembe, aki egyszer azt mondta, hogy mindenkinek van egy terve, amíg szájon nem vágják – sziporkázott Orbán, így fordítva komolyra a szót:
– Egy régi lengyel terv valójában, amely úgy akarja megoldani a problémáját, mármint hogy be van szorítva a hatalmas német és orosz állam közé, hogy Lengyelországot akarja megtenni Európa első számú amerikai támaszpontjává. (…) Ezért a stratégiáért adta föl a V4-ekkel való együttműködést. (…) Ráadásul a lengyelek a legálságosabb politikát csinálják egész Európában. Morálisan kioktatnak bennünket az oroszokkal való gazdasági kapcsolatainkért, és közben önfeledten üzletelnek velük.
Orbán Viktor ezután rávilágított, hogy a békemisszió – túl a béke megcélzásán – azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát.
A helyzetértékelésben itt következett el a lényeg, azaz a Nyugat gyengeségének és szellemi magányának a kérdése. – Eddig a Nyugat azt gondolta, egyfajta világmérceként tekint saját magára. Ő adja azokat az értékeket, amiket a világnak el kell fogadnia – vezette fel a miniszterelnök, hosszan sorolva azokat a tényeket, Ázsiának azokat az új pozícióit, amik azt igazolják, hogy ez a képesség visszafordíthatatlanul elveszett. Ezen a helyzeten a tusványosi közönségnek amúgy szívélyes, baráti üdvözletet küldő Donald Trump győzelme sem változtathat, legfeljebb annyiban, hogy az új USA-nak, ha sikerül ciklusokon át tartó konzervatív kormányzást véghezvinnie, Magyarországnak lehet egy jó ajánlata (ez alighanem a régóta áhított svájci pozíció lehet a kialakuló kelet–nyugati szembenállásban).
Tehát Amerika is inkább visszavonja majd az erőit, és a világcsendőri poszt helyett önmaga védelmére és megerősítésére összpontosít majd. Orbán Viktor és stratégiai műhelyének meglátása szerint: – Az USA nem fog helytállni Ukrajnáért, s Európa sem lesz képes finanszírozni a háborút, de még az újjáépítést sem, így egy előbb-utóbb eljövő fegyvernyugvás után az amúgy bátor harcot vívó, megerősödött ukránok megmaradnak az ütközőállami pozíciójuknál, (…) miközben a lengyel kísérlet el fog bukni, vissza kell térniük Közép-Európához és a V4-ekhez.
Mi, közép-európaiak a Nyugatot irracionálisnak látjuk. De mi van akkor, ha mégis logikusan viselkednek, csak mi nem értjük az ő logikájukat? – tette fel a kérdést Orbán Viktor, így adva meg a választ: – Ha nem a nemzetállamok felől nézed a világot, egy egészen más valóság rajzolódik ki előtted, és itt van elásva a kutya, amiért nem értjük, amiért nem tudnak egy malomban őrölni az Európa nyugati felén és keleti felén lévő országok. (…) Vannak a világon dolgok, amelyek nagyobbak nálad. (…) Van az Istened, a hazád meg a családod – világított rá Orbán, kifejtve, hogy ha azonban önmagad nagyszerűségére összpontosítasz, akkor amit kapsz, az nem a nagyság lesz, hanem a nagyképűség – festette fel a szellemi hanyatlás jeleit a kormányfő, végigvezetve az ebből fakadó hibás stratégiai, politikai döntések során.
Ezzel szemben az orbáni piros bogyó bevételével meg kell látnunk, hogy amivel szemben állunk, az valójában egy világrendszerváltás. Egy Ázsia felől induló folyamat, amelynek révén a következő hosszú-hosszú évtizedekben ázsiai országok és városok válnak a világ meghatározó központjaivá. Plusz a nyugatiak az oroszokat is jól beleterelték ebbe a most formálódó, ázsiai egységbe.
Nekünk pedig most tisztáznunk kell a viszonyunkat ehhez az új világrendszer-váltáshoz. – Ha lehetőségnek látjuk ezt, akkor egy saját fejlődési útvonalat kell kijelölni, változtatnunk kell, és kezdeményezőnek kell lenni, vagyis egy nemzeti politikát érdemes folytatni.
A most formálódó nagystratégia alapvető tézise, hogy nem szállunk be a Kelet elleni háborúba, nem veszünk részt a technikai és kereskedelmi blokkosodásban, hanem barátokat és partnereket gyűjtünk.
Nem becsatlakozunk valaki mellé, ami intellektuálisan sokkal egyszerűbb, hanem önálló utat járunk, ami nehéz, de hát a politikát nem véletlenül hívják művészetnek.
A miniszterelnök szerint a nagystratégia megvalósításának lényege a szuverenitás védelme, a hagyományos településszerkezet, a falvak védelme, a családtámogatás fenntartása és határon túli kiszélesítése, a demográfiai válság megoldása, tehát a patrióta politika.
A másik oldalon ezzel szemben csak a kék pirulát kínálják nekünk, az önátverés, a hanyatlás és a gyarmattá válás bogyóját. Marad tehát a fő kérdés, amit szerte a világon fel kell tenniük a magyaroknak: tudunk-e hinni a saját, bátor és racionális utunkban, vállaljuk-e a küzdelmet, a nehézségeket, és hiszünk-e benne, hogy a következő ötszáz évet nemcsak túlélhetjük, de meg is nyerhetjük?
