A két izraeli szerző után írta művét Ste­phen Wolfe, egy fiatal amerikai, kálvinista politológus The Case for the Christian Nationalism (Érvek a keresztény nacionalizmus mellett) címmel. 

A könyv célja azt bemutatni, hogy érdemes és szükséges a keresztény nacionalizmusra törekedni.

Wolfe leghosszabban a nemzet, a helyhez kötődés és a helyi közösség természetes volta mellett érvel. Az emberi természetből fakadóan – a woke korában pusztán az „emberi természetről” beszélni is botrány – szívesebben élünk együtt hasonló emberekkel. A hétköznapi életünk a hasonlóság alapján zajlik. Feltételezzük, hogy a másik hasonló hozzánk: közös a felfogásunk, közösek az az elvárásaink, a következtetéseink, a felelősségre vonatkozó elképzeléseink. Ennek alapja a közös partikularitás. Természetes hajlamunk, hogy hasonló emberekkel éljünk. A hasonlót választjuk az eltérővel szemben, mivel az ember jobban kedveli és szereti azokat, akik hozzá hasonlók, akik közel állnak hozzánk: a családunk, gyermekeink, nemzetünk. Ebből fakadóan a család és a nemzet nem történelmi kategóriák.

A kulturális hasonlóság a közjó alapja, ugyanis a tömeges sokféleség harcokat, egyenetlenségeket, félreértést eredményez. A rendezetlen politikai közösség nem segít egy jól elrendezett lélek felé. A jó élet szüksége, feltétele a közös kultúra, és ezért a nemzeteknek jogukban áll a kultúrájuk megőrzése céljából kizárni másokat.

A nacionalizmus mellett a másik tabudöntögető mozzanat a közéleti kereszténység hirdetése. A modernitásban a kereszténységet vagy a magánélet egyik sarkába szorították be, vagy az uralkodó közéleti témák – jóléti állam, tolerancia, multikulti, bevándorlás, társadalmi igazságosság, egyenlőség, emberi jogok, demokrácia stb. – támogatását, a Nyugat társadalmi-politikai krédójának a megkeresztelését várják el tőle. A keresztények legfeljebb középkori szerepjátékosokként lehetnek nyilvánosságban, mint mondjuk a Star Wars-hívek. Ezzel szemben Wolfe egy Nyugattal nagyon is kritikus kereszténység igényéről ír.

Wolfe nem fogadja el a „fülkékre” osztott világ képét. Visszatérően hivatkozik a Teremtés során kapott isteni feladatra: „Töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!” (I. Móz 1:28) Ez a feladat, a teremtett világ feletti uralom ma a közéleti és kritikus kereszténységet igénylőknél gyakran megfogalmazódik. Uralom (Dominion. How the Christian Revolution Remade the World, 2019) címmel erre a szöveghelyre építve írt bestsellert Tom Holland (a könyv magyar kiadása elvette a könyv címében rejlő utalást), majd ezt a feladatot a keresztény nacionalizmussal Andrew Torba és Andrew Isker Christian Nationalism: A Biblical Guide for Taking Dominion (2022) című könyve kapcsolta össze. Mindegyik mű a világalakító – és nem a hozzá alkalmazkodó – kereszténység mellett érvel.

Ez a könyv nem egy akcióterv.

A létező világ annyira romlott, hogy Wolfe nem lát benne semmi megőrzésre méltót. Ezért határozottan nem nevezi magát konzervatívnak, mint a kereszténység megújulását száz évvel ezelőtt sürgető T. S. Eliot sem tette. A problémánk forrása elsősorban mentalitásbéli: az intézményeinket nem csupán elfoglalta a baloldal, de alapvetően a hagyományos keresztény kultúra ellen is fordította. Ezért az intézményekbe vetett bizalom, azok védelme, ami egykor a konzervatívokat jellemezte, ma a liberális ügyet szolgálja.

Akkor tudjuk megújítani az intézmé­nyeinket, ha az ősi elvekre építjük őket, a Nyugat időtlen bölcsességére, ami egyben a természetjogi gondolkodás és a józan ész felértékelése. A könyv bőven idéz antik és középkori keresztény szerzőktől, még a jezsuita Suáreztől is, ami váratlan fordulat egy protestáns írótól.

Nem akar senkit megtéríteni Jézus követésére, inkább arra épít, hogy a bűnbeesés nem rombolta le teljesen az ember értelmét, ezért képesek vagyunk értelemmel belátni a kereszténység tanítását és a nemzet szükséges voltát.

A világ uralása igényli az alakítását, és ehhez elégséges a természetes értelem, nem kíván különös kegyelmet. A keresztény domínium célja nem a földi mennyország megteremtése. 

Wolfe hamarosan Magyarországra érkezik, és szeptemberben előadást fog tartani a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A szerző az NKE Eötvös József Kutatóközpontjának munkatársa