Az abszurd korunkban felsejlő színeváltozásból egy másik kiemelhető példa a terrorizmus kérdése. Hivatalosan és biztonsági értelemben a terrorizmus: „Erő vagy erőszak alkalmazása személyek vagy vagyontárgyak ellen, illetve azzal való fenyegetés abból a célból, hogy kormányokat, társadalmakat befolyásoljanak, félelmet keltsenek valamilyen politikai, vallási vagy ideológiai cél elérése érdekében.” Ez volt a jól artikulálható definíció az előző történelmi korokban. Korunk abszurditásai közepette már csak részben fejezi ki a terrorizmus lényegét, még inkább módszer- és eszközrendszerét. Azért is, mert a terrorcselekmények elkövetéséhez társult a terrorista személye, aki tervezi és végrehajtja az erőszakos cselekményt. Bizonyos fokig képzettséget, eltökéltséget és mindenekelőtt a társadalomba beilleszkedni nem tudó egyének személyiségtorzulását feltételezte. A legjellemzőbb megfigyelhető ismérv, hogy kevesen voltak, elszigetelten működtek és előbb-utóbb a hatóságok valamilyen módon eljártak ellenük.

Napjainkban ez már történelmi távlat. Egyszerűen azért, mert 

 A puszta kéz – már amikor nem munkával van elfoglalva – a kézfogásra találtatott ki ember és ember kapcsolatában, legalábbis a mi kultúránk világában (és a ringen kívül). Mára viszont támadóeszközzé vált, amikor idős embereket vernek meg magukat szórakoztatni kívánó utcai bandák vagy alakul ki közelharc a közlekedésben konfliktusba keveredő, magukról megfeledkező autósok között.

Hogy miért nem az számít csupán terrorizmusnak, amikor – mint Bécsben – zenei koncertet mondanak le, mert elfogtak néhány szerencsétlen pancsert, akik bombát fabrikáltak? Vagy miért nem a párizsi olimpia elképesztő védelmi protokollját elemezzük, belátva, hogy micsoda rettegés lesz úrrá a hatóságokon, bármely tömegrendezvényt megelő­zően? Mert, például az olimpiánál maradva, nem egy esetleges bomba kiiktatása volt terrortámadás, hanem a megnyitó látképe maga. Egy másik olimpiai példa az emberek elleni terrorakcióra, hogy a coli baktériumokkal teli Szajna vizében – egészségük kockáztatásával – kellett úszniuk a versenyzőknek, vagy nőket verhetett egy személyiségében torz férfi…

 És hol van a német türelem, amikor Németországban kiürítik az önvédelmi fegyvereket árusító üzletek polcait, mert ki tudja, honnan jött tömegek biztonsági kockázatot jelentenek a tisztes polgárok számára? Ez persze tökéletesen érthető, ha Bonn város rendőrfőnökének figyelmeztetését idézzük: 

 – mondta. Más típusú, szintén a normális világot támadó „terrorízű” példa, hogy politikai utasításra felrobbantották a Grafenrhein­feld atomerőmű hűtőtornyát, amely egykor Németország energetikai függetlenségének egyik szimbóluma volt. Azért minősíthető terrorcselekménynek, mivel az akció része a német gazdaság tervszerű „meggyilkolásának”.

Szóval hol van Európa új- és legújabb kori, mára nosztalgiáért kiáltó élete, nyugalma és normalitása? Ugyanakkor 

Talán változtunk az idők folyamán, de nem annyira, hogy elhiggyük és elfogadjuk, miszerint jó úton járunk, és ezt a társadalmi abszurdot akarjuk örökül hagyni utódainknak. Kizárt dolog, hogy az ember ne térjen vissza önmagához, vagyis teremtettsége normális életmódjához.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke