A dollár dominanciája ettől még persze nem szűnt meg. 

Az 1973-as jom kippuri háború során Egyiptom és Szíria egy arab koalíció élén megtámadta Izraelt. Az USA jelentős katonai támogatást nyújtott Izraelnek, amiért Szaúd-Arábia és az OPEC-tagállamok öt százalékkal csökkentették a kitermelésüket, majd pedig olajembargót hirdettek többek között az USA-val szemben. Ebből lett a ’73-as olajválság. A nyugati világ megrémült, hogy veszélybe kerül az elsősorban olajból származó energiára felépített jólét.

A háború során Egyiptom és Szíria szovjet beavatkozást is kért, amit ugyan csak részben kaptak meg, de ettől Szaúd-Arábia, mint a térség vezető állama és olajnagyhatalom kissé megijedt. Ezért aztán a feleknek egyaránt érdeke volt az olajválság megszűntetése, és egy megállapodás megkötése. Ennek főbb pontjai: Szaúd-Arábia felhagy az olajembargóval, az olaj árát pedig ezentúl mindig dollárban határozza meg. A befolyt olajbevételekből Szaúd-Arábia amerikai állampapírokat vásárol. Ezt a pénzt pedig az USA fejlődő országokba helyezi ki hitelként, amiből ezek az országok mezőgazdasági eszközöket és termékeket vásárolnak… az USA-tól. Cserébe az USA katonai támogatást nyújt, biztosítva a szaúdiak vezető szerepét a térségben és az olajpiacon, mind a potenciális helyi riválisokkal, köztük Iránnal, mind pedig a Szovjetunióval szemben. Szaúd-Arábia nem vesz részt többé semmilyen Izrael-ellenes háborúban.

És garantálta az amerikai jegybank szabadságát a további dollárnyomtatásra is, mivel a folyamatos dollárkereslet megakadályozza a dollár inflációját. Így viszont még több dollár került a világgazdaság rendszerébe.

A dollár tartalékdeviza-szerepét Valéry Giscard d’Estaing francia elnök „túlzott kiváltságnak” nevezte a 60-as években. A dolláréhség világszerte olcsó finanszírozást biztosított az amerikai befektetések számára. Az USA ugyan külkereskedelmi hiányt halmozott fel egy idő után (azaz többet importált, mint exportált), de ezt fenn tudta tartani a dollártartalékok iránti kereslettel. Ugyanakkor emiatt olcsóbban tudott államkötvényeket is kibocsátani, mivel elég volt alacsonyabb hozamot fizetnie a befektetőknek. Ez hosszabb távon az egyre növekvő amerikai adósság finanszírozását is lehetővé tette.

A nemzetközi fizetési rendszerek központi elemeként a dollár szankciós ereje is jelentős. 

A túl agresszív szankciók persze vissza is üthetnek, akár a dollár hegemóniáját is veszélyeztetve. És ez nem „orosz dezinformáció”, hanem Janet Yellen, a Fed mostani elnöke mondta. Benn Steil, a Council of Foreign Relations külgazdasági igazgatója szerint pedig ez olyan, mint amikor egy hatékony antibiotikumot túl nagy adagban visznek be. Ez új, az antibiotikumra rezisztens törzsek létrehozására serkenti a baktériumokat.

A dollárhegemónia hátránya, hogy az erős dollár olcsóbbá teszi az importot és nehezebbé az exportot. Vagyis más országok számára drágává, ha amerikai árut importálnak. Ez pedig megnehezíti a hazai gyártók külföldi értékesítéseit, ami munkahelyek megszűnéséhez vezethet. Más országok pedig a dollártartalékuk növelésével, azaz effektíve dollárvásárlással gyengíthetik a saját devizáikat, ezzel kereskedelmi többletet elérve, és rontva az amerikai exportpozíciókat.

Nemcsak India és más fontos partnerek keresik a dollártól független kereskedelmi lehetőségeket, hanem egyes olajtermelő országok, köztük a legnagyobb, Szaúd-Arábia is kötöttek már jelentős olajüzleteket, például kínai jüanban. Ebből sokan levonták azt a következtetést, hogy a szaúdiak kiléptek a megállapodásból. Ez nem igaz, de az sem, hogy a deal lejárt, mert nem is volt lejárati dátuma. A szaúdiak valóban bejelentették, hogy nem hosszabítják meg. Ugyanis egy új megállapodás van születőben a két ország között, aminek az előkészítése még a Trump-kormányzat idején kezdődött.

Ennek részeként, az Ábrahám-egyezmények kiterjesztésével Szaúd-Arábia is el fogja ismerni Izrael államot, az USA pedig a szaúdiaknak nyújtott biztonsági támogatást kibővíti az urándúsítás technológiájával. Ezzel atomerőműveket lehet üzemeltetni, de a későbbiekben nukleáris fegyverek gyártását is lehetővé tehetik. Ez pedig a legfőbb riválissal, a dúsítási technológiával már rendelkező Iránnal szemben lehet fontos Szaúd-Arábiának. Az új megállapodás alapján Szaúd-Arábia továbbra is főként dollárban határozza meg az olaj árát, de más devizákban is elfogadhatja a vételárat (ahogy egyébként eddig is tehette).

A megváltozott helyzet tehát nem jelenti a dollár tartalékdeviza-hegemóniájának végét vagy az amerikai államkötvények globális piacának összeomlását. Az egyezmény még valóban nem lépett életbe, de a késés oka az, hogy amíg tart a gázai háború, addig Szaúd-Arábia politikai okokból nem ismerheti el Izraelt. Így előfordulhat, hogy az Ábrahám-egyezményekre a koronát az elnöki hivatalba esetlegesen visszatérő Donald Trump teheti fel.

Putyin megbeszélést folytatott Dilma Rousseffel, Brazília korábbi elnökével, aki jelenleg az Új Fejlesztési Bank elnöke, amely de facto központi bankként a BRICS+ tagállamok számára nyújt fejlesztési hiteleket. A megbeszélésen az új BRICS-valuta létrehozása volt az egyik fő téma. Ha egy-két évbe is telik még a bevezetése és az infrastruktúra kiépítése, ez a pénz biztosan megérkezik. És ha nem is szünteti meg a dollár vezető szerepét, de mindenképp megszorongathatja azt.