Tetőzött az ár folyóinkon, lassan levonul, „megúsztuk” ezt is. A megúsztuk persze erősen idézőjeles, mivel egyrészt a víztömeg nyilván komoly károkat okozott, másrészt a tudatos és folyamatos, évek óta tartó megelőzéses védekezésnek köszönhetően nem az utolsó pillanatokban kellett kapkodni és csodálkozni, mint például Ausztriában. Az összefogás, mint hasonló esetekben mindig, példásnak bizonyult, akárcsak a párhuzamosan zajló szilaj fecskementéssel kapcsolatban. Kevesen lógtak ki a sorból.
Talán ezért is volt feltűnő, hogy
az erősen frusztrált ember ezt az alkalmat is felhasználta egy nő leüvöltésével tarkított jóízű orbánozásra, valamint a szakirányú műveltségűek (katasztrófavédelem, vízügyesek) ekézésére. Valószínűleg azt vizionálhatta, hogy a véderőművek, homokzsákok, gépek maguktól röppentek a helyszínekre egy párás hajnalon, miközben ő maga technikailag kifogástalanul belőtt rőzsével, talpig ultraigényes outdoorban, horzsolásmentes lapátjára támaszkodva aggódó tekintettel pásztázott által a tájon.
A rohamosan duzzadó szektának a kórisme többi tételéhez hasonlóan alighanem ez a kiállás is tetszett, de ezzel már tényleg nem lehet mit kezdeni.
Amit el lehet kezdeni, az Márki-Zay, Gyurcsány, Horn, valamint Grósz Károly visszasírása a palettára.
A könnyek törölgetése közben érdekes volt megfigyelni a miniszterelnök viselkedését. Stratégiai nyugalom, a helyzet uralása, megőrzött humorérzék.
Ja, persze könnyű neki, a rutin sokat segít, mert ha megnyer egy éppen esedékes választást, másnap hátúszásban közlekedő tehenek bukkannak fel a Dunán, beüt a bubópestis és kitör egy világháborúféle, annak összes folyományával együtt, miközben minden körülmények között a tarkóján érezheti nagy családunk, az Európai Unió gondoskodó szeretetét.
