Egyébként a versenyképesség nem egy elvont közgazdasági fogalom: tükröződik benne, hogy milyen az adminisztráció és a bürokrácia általános helyzete, milyen akadályokkal, vagy segítséggel lehet vállalkozást indítani egy adott országban. Hatékony-e a szakképzés, mekkora a digitalizáció iránti fogékonyság, a kutatás-fejlesztésre és innovációra költött pénzek nagysága, vagy éppen milyen színvonalú az infrastruktúra kiépítettsége, mennyire fejlett és alkalmazkodóképes. Az említett komponensek adják össze azon vállalatvezetői vagy vállalkozói véleményeket, amelyekből kirajzolódik, hogy is néz ki egy adott ország versenyképessége. Ezekből készülnek a globális versenyképességi ranglisták.

Visszatérve a versenyképességi paktumra, a lényeg, hogy a következő fél évtizedben ez az úgynevezett budapesti deklaráció állítja a döntések középpontjába az intézkedéseket. Hogy ne beszéljünk rébuszokban: 2025 első fél évének végére drasztikusan csökkentik a vállalatok adminisztrációs terheit, a jelentési kötelezettséget. Emellett valódi iparpolitikát fogalmaznak meg, a tőkepiaci unió teljes megvalósításán fognak dolgozni, az éves gazdasági teljesítmény (GDP) három százalékát kutatás-fejlesztésre fordítják, és európai védelmi ipari bázist hoznak létre. Ráadásul nagyon is megfogható dolgok kell hogy a fókuszba kerüljenek: például az egységes európai megállapodás az energiaárak-csökkentéséről. Erről is megállapodtak. A feladatot nehezíti, hogy közben Európa külső, stratégiai nyersanyagfüggőségét is csökkenti kell. Ezt két megoldáson keresztül valósítanák meg az Európai Bizottság elnökének beszámolója szerint: megerősítik a körforgásos gazdaságot, valamint a világ más országaival is együttműködnek.

Persze egy új európai versenyképességi megállapodásnak akkor lesz értelme, ha „keretezi” uniós szinten a jelentősen eltérő 27 tagállam szabályozásait. Ám ez is csak akkor lesz működőképes, ha minden új uniós szabályozás előtt megvizsgálják annak hatását a versenyképességre. 

A budapesti informális uniós csúcsra másfél évig készült az az előterjesztés, amely szerint a fentebb részletezett intézkedések kivitelezése elindulhat. Fontos végezetül megemlíteni, hogy az ülés hátterében olyan korábbi nyilatkozatok állnak, mint a versailles-i és Granadában kiadott közös nyilatkozatok, valamint a 2024–2029-es stratégiai napirend, amelyek mind az EU hosszú távú versenyképességének és gazdasági prosperitásának növelését célozták.

Bár a magyar kormány egy saját ajánláscsomagot ígért, de a végeredmény nem sokban tér el a versailles-i és granadai felhívásoktól. Úgy tűnik, végre valamiben az Európai Unió döntéshozói is képesek megállapodni. Várjuk a részleteket!

A szerző a Világgazdaság vezető elemzője