Az agyhalottaktól természetesen senki sem várja el, hogy gondolkodjanak. Ám a tiszás képviselők egyfajta vállalt agyhalottak. Ha képesek lennének rá, akkor sem gondolkodnának, mert azt nekik nem szabad. Mindezt Tarr Zoltán, a párt EP-s különítményének vezetője ekképpen fogalmazta meg: – Néppárti álláspontra támaszkodunk, ami egyfajta kötelezettség. A néppárti álláspontot elfogadtuk és elfogadjuk, és ezeket az álláspontokat magunkévá tesszük. Bármi is legyen az az álláspont, ők feltétlenül bólogatnak, vezényszóra nyomják a gombot, és idegen rongyokba is szívesen beöltöznek. Mindig és mindenben követik Manfred Weber úrék bölcs és példamutató iránymutatását, na. 

És akkor képzeljék el, amint egy ilyen kompánia – ne adja az ég! – esetleg kormányra kerülne, és a nemzeti érdekeinket kellene képviselnie, érvényesítenie a birodalmi gépezet ellen. Megpróbálnák? Kizárt! A tekintetüket sem bírnák fölemelni a futószőnyegről, amelyen térdelnének gazdáik előtt.

És majd jön a többi is, szép sorban. Az óvodai gender­eligazítás, az iskolai LMBTQ-agymosások, a migránstáborok (mint Tusk Lengyelországában) és így tovább. Mindenben meghajolnak zokszó nélkül, miként az óbaloldal tette. Különben nem gurul majd az euró meg a dollár. És akkor miből futná 103 milliós Hősök terei dzsemborikra?

Az új szériás helytartójelölteknek annyiban több sütnivalójuk van elődeiknél: ők már nem hirdetik nyíltan, melldöngetve, mennyire letojják a magyar nemzeti érdekeket. Ehelyett frissen vásárolt, árcímkés magyar zászlókat lengetnek, ezzel mutatva, mekkora magyarok. Néhány Jobbik-árvát talán elkábítanak vele.

Ezt leszámítva nagyjából ugyanaz a műsor várható az elkövetkező másfél évben, mint a korábbi kampányokban. A globalisták helyi jelöltjei megígérik, hogy elhozzák nekünk a birodalom magországainak jólétét, virágzását. („Jóléti rendszerváltás” újratöltve.) Most nem uniós minimálnyugdíjjal etetnek majd minket (amit Gyurcsányné 2019-ben megígért, és azóta is hozza), hanem kórházi légkondicionálóval meg európai bérszínvonallal. Fölteszem, nyugat-európai közbiztonságot nem ígér majd az Övcsatos, tudniillik olyan már nem nagyon van.

Az európai jóléttel mindössze annyi a gond, hogy: hol van? Nem éppen a virágzás jele, mikor az átlag nyugat-európai kispolgár képtelen fizetni a gáz- és villanyszámláját, kabátban tévézik. A legnagyobb német autógyár meg a tengerentúlra menekül. Hová tűnt az a mesés gazdagság, amely miatt a nyolcvanas–kilencvenes években ájuldozni volt szokás a Nyugattól? Épp elhamvad a migránstutujgatás, az iparellenes méregzöld ámokfutás, az ukrán háborúba lapátolt pénzhegyek és az olcsó orosz energiáról leválás tüzében. E kohókba először a Nyugat ethoszát, közerkölcsét lapátolták, azzal fűtötték föl, s minden más abból következik.

A magyarországi helytartójelöltek első gondja tehát, hogy az a nyugati csoda, aminek honi megvalósításával kábítják a kábíthatóbbakat: kimúlóban. 

A második gond: ha az a fene nagy nyugati jólét még meg is lenne, épp a birodalom helyi ágenseitől várható utoljára, hogy valaha is elhozzák azt nekünk. Az ő feladatuk a birodalom feltétel nélküli kiszolgálása, utasításaik végrehajtása, az állami vagyon külföldi kézre juttatása, a multik profitszivattyújának turbóra kapcsolása, az agyelszívás fokozása. A birodalom csinovnyikjai csak szuverenitásunk maradékának fölszámolását hozhatják el, azért is böki annyira a csőrüket a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Eszükben sincs közelíteni Magyarországot a nyugati magállamok eltűnőben lévő jólétéhez – éppen az a feladatuk, hogy minket a periférián tartsanak, vazallus­államként. Felzárkóztatni csupán annyiban óhajtanának minket, hogy a miénk is váljon ugyanolyan kevert fajú, multikulti, atomizált, fogyasztózombi társadalommá, mint a nyugatiak. Amíg nem válunk, addig nagy, egyre nagyobb a kontraszt Közép- és Nyugat-Európa között. Addig az ottaniak láthatják, mennyivel biztonságosabb, élhetőbb ez a világ. Amilyen az övék is volt nem oly rég. Azért költöznek immár tízezrével hozzánk németek, hollandok. Hát ezt nem akarják, ezt nem hagyhatják Weberék és ukrán zászlós cselédeik.

A harmadik gond Magyar Péterék Nyugat-majmolásával: a bezzegezés nemcsak hányingerkeltő, hanem kontraproduktív. Lehet hergelni azzal, hogy a németországi Lidlben éppen olcsóbb a répa vagy a pelenka, mint nálunk, de aki nem most érkezett a falvédőről, tudja: 

Amúgy mennyi tisztesség, becsület kell ahhoz, hogy valaki a magyarok életszínvonalát a szerencsésebb csillagzatú, másokat kifosztó birodalmi magországokéhoz hasonlítsa?
Természetesen lehet ilyen kampányt is tolni. A Több pénzt az embereknek! szlogen 2002-ben működött. De hát azt a szocialista párt vitte. Ott még volt némi szürkeállomány. A Tisza Párt viszont – a vezetőjétől tudjuk – tele van agyhalottakkal. Így nehéz lesz. Magyarország szerencséjére.