Nagy visszhangot váltott ki a magyar kormányfő Facebook-oldalán tett bejegyzése, miszerint „aki azt gondolja, hogy a románok elhúznak mellettünk, annak azt javaslom, költözzön oda, aztán ha visszajött, akkor beszéljük meg, hogy mit tapasztalt!”. Orbán Viktor ezzel hangsúlyosan megismételte a napokban a parlamentben is kifejtett üzenetét, amit az ellenzéknek címzett.

De nézzük a tényeket! Pontosabban azokat a makrogazdasági eredményeket, amelyekkel Románia állítólag rég lekörözött bennünket. Ilyen az államadósság kérdése is. Kétségtelen, hogy alacsonyabb államadóssággal – adósságrátával – bír Románia, mint Magyarország. Ennek hátterében pedig az áll, hogy a románok borzasztóan alacsony államadósságszintről indultak el: tudniillik a nyolcvanas években a Ceausescu-rezsim „eltüntette” a teljes államadósságot a lakosság brutális nélkülözése árán. A rendszerváltás után tíz százalék körül volt a GDP-arányos államadósság-ráta, a legutóbbi adatok szerint ez már ötven százalék körül van. Vagyis érdemes rápillantani az adósság növekvő trendjére.

Az államadósság mellett fontos dolog még, hogy áll a költségvetés, valamint hogy mi a helyzet a gazdaság növekedésével. Ezen a téren bukkan fel a legtöbb kérdőjel. Ugyanis az elmúlt két-két és fél évtized egyik növekedési motorja a kormányzati költekezés volt. 

Hatalmas ovációval fogadták a magyar kormány kritikusai azt is, hogy a romániai minimálbér magasabb lett a magyarnál bruttóban és nettóban egyaránt, miután a bukaresti kormány elfogadta, hogy a bruttó minimálbér több mint 12 százalékkal, 3700 lejre emelkedjen. A minimálbér hazánkban cirka 200 ezer honfitársunkat érinti a 4,7 millió munkavállalóból, azaz nem viszonyítási alap. Sokkal inkább a garantált bérminimum, vagyis az a minimum, amelyet az érintett szakképzett dolgozónak ki kell fizetni a munkakörében – ebben azért verjük Romániát. Nem is beszélve arról, hogy jelenleg a magyar kormányt azért bírálják, mert ezereurós minimálbért és egymilliós átlagfizetést „akar”. Ugyanakkor tény az is, hogy a románok többet fogyasztottak tavaly, mint a magyarok. Ám ez is a túl laza költségvetési politika eredménye, amelyet most vissza kell szedni. Miközben a fejlettségi mutatókat nem lehet készpénznek venni, senki sem akarja a román fejlődés bekövetkeztét elvitatni.

Feltételezve, de nem megengedve, ha a GDP/főt vagy fizetéseket nézzük, lehet, hogy feljöttek statisztikailag a mi szintünkre. Amennyiben viszont az emberek vagyonát, megtakarításait, a városképet, az infrastruktúra általános állapotát vesszük alapul, 

Eközben sem az állami, sem pedig a háztartási megtakarítások tekintetében nem történt érdemi előrelépés. Sőt, Romániában a háztartások fogyasztási jellegű kiadásai historikusan magasabbak, mint nálunk. S miközben hazánkban nagyon jó a mutatója a tőkefelhalmozásnak, keleti szomszédunk ezen a téren nagyon szerény produkciót mutat fel. Utolsó topik a munkaerőpiac: ha Romániában nagy lenne a jólét, valószínűleg százezrek vagy milliók térnének vissza Nyugat-Európából. Ezzel szemben ötmillió román dolgozik külföldön, és az ország népessége bő harminc esztendő alatt 4,3 millió fővel csökkent. Közben a hazautalások értelemszerűen jóval jelentősebbek, mint Magyarország esetében, de már most csökkenő tendenciát mutatnak. Vagyis a fiatalabb generáció végleg elszakad az országtól.

Bár keleti szomszédunk bejelentkezett az euró átvételére, a széteső állami pénzügyek miatt nem a közös uniós fizetőeszköz használatára, hanem megszorításokra és visszaeső gazdaságra kell készülniük a románoknak.

Lelepleződött tehát a román gazdasági csoda: senki ne irigyelje őket!

A szerző a Világgazdaság vezető elemzője