„Még kimondani is borzalmas: azért nem nyúlt kéz felé magányába, azért nem igyekeztek eszméit az újabb nemzedékekkel megismertetni, mert ízig-vérig demokrata volt? Azért, mert minden sorával az igaz, demokratikus, felvilágosult megegyezést hirdette? Ez a kiegyező, a saját világszerte csodált konszolidációját frivolan mutogató társadalom, ez a csupa kiegyezés világ éppen arról feledkezik meg, akinek a magyar kiegyezésekről, a jó megegyezések természetéről, az általa, vele megteremthető demokráciáról a legtöbb és leghitelesebb mondanivalója volt?”

Csurka aztán nem is lett a kiegyezés embere. Politikai pályára lépve nem bírta megemészteni a pártját, az MDF-et elárasztó sunyi megalkuvók jelenlétét, a múlt betüremkedő figuráit és a balliberális uszítást, azaz az álrendszerváltó kádergyerekek hörgését. Talán ez a magyarázat Csurka sajátos antiszemitizmusára és politikai baklövéseire is. Előbbiről hallottam azt a komikus bölcsességet, hogy az egy csapásra kiiktatható, ha az inkriminált jelző helyére a „liberálist” helyettesítjük be, de ez maradjon csak poén. 

Bár Csurka jussa a Bibó-kötet után a fokozatos elhallgattatás lett, a szabadság szelleme már kiszabadult a palackból. Amikor a jogászhallgatók szakkollégiuma 1985-ben felvette Bibó nevét, egész biztos, hogy a lánglelkű ellenzéki fiatalok kézről kézre adták a híres szamizdatot. Szájer József ott és akkor bontotta ki szárnyait. Hogy aztán a politizáló kollégisták, majd az alakuló Fidesz egyik szellemi vezetője, ideológusa legyen.

Persze a közéleti eunuchoknak a név még sokáig csak a brüsszeli orgián megdőlő botrányhőst fogja jelenteni, pedig nem véletlen, hogy e magánéleti gyengeséget a nemzeti tábor igen hamar megbocsátotta: egyfelől mert Szájer bocsánatkérése és visszavonulása valóban őszinte volt, másfelől mert az ő életműve a mai Magyarország egyik alapkövévé vált, így személye sem nélkülözhető a nemzeti oldalon.

Szájer József könyvének négy éve kellett volna megjelennie, készen is volt már akkor, aztán mostanáig, az önkéntes száműzetés leteltéig a fiókban lapult. Frontvonalban, ez áll a köteten, jelezve az interjúalany végtelen szerénységét, pedig sokkal hangzatosabb címet is kaphatott volna: A nemzeti szuverenizmus újrateremtése, vagy valami ilyesmit. Hiszen az, hogy Szájer József szövegezte és szerkesztette egybe Magyarország alaptörvényét, a legkevésbé sem a véletlen műve. Az új alkotmányban teljesedik ki az az ezeréves alapokon nyugvó, büszke magyar identitást sugárzó, mégis pragmatikus és az egész nemzetet egyesítő gondolat, amelyet Szájer – derül ki a portrékötetből is – egész életében képviselt. Önmagával és például a Fidesz kilencvenes években elkövetett ballépéseivel (például a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvény fúrásával) szemben kritikus, de a ma patriótának nevezett eszmét mindvégig valló észjárás remekül jellemzi Szájer Józsefet. Régi vesszőparipám, s történelmi tény is egyben, hogy bár a fiatal fideszesek sokszor liberális szólamokkal jöttek, 

„Amikor a rendszerváltoztató erőkön belül elvált egymástól a nemzeti és a globális metszet, nekünk is döntenünk kellett. A Fideszt helyes útra vezette az ösztöne, mi nem követtük az SZDSZ-t” – emlékszik vissza könyvében Szájer József.

A legfőbb fegyvertény mégis a nemzeti egység 2010 utáni megteremtése, amivel korábban számos kiváló jobboldali-kereszténydemokrata politikus próbálkozott, de végül is Orbán Viktornak és harcostársainak sikerült megtalálnia a közös nevezőt. Ezt Szájer így írja le: „Nekünk a józan nemzeti többséget kell megerősíteni, egyesíteni. Így tudjuk meghaladni a rendszerváltoztatás két évtizedének konfliktusait. A magyarokat nemzeti fundamentumon egyesítettük, és ebbe nem fér bele a kiegyezés a globalista érdekeket belülről szolgáló erőkkel.”

Aligha véletlen, hogy e két, egészen eltérő habitusú gondolkodót ­Schmidt Mária egyszerre kínálta fel fogyasztásra.

Csakúgy, mint a reformkorban vagy a két világháború közti pezsgés idején, a XX–XXI. század fordulója is kitermelte a maga magyar iskoláját. Ne féljünk olvasni és tanulni belőle, mert ha a mércéink rendben vannak, a „globalista metszet” sosem gyűrhet le bennünket!