idezojelek

Európa példát vehetne Trumpról

ELEMZŐI HANGERŐ – A brüsszeli elit teljesen felkészületlenül áll a megváltozott geopolitikai környezet előtt.

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai elnök a hír hallatán azonnal bejelentette, hogy minden kolumbiai termékre 25 százalékos behozatali vámot vet ki, azzal a feltétellel, hogy a vita elhúzódása esetén egy hét múlva 50 százalékosra emelkedik majd. Emellett minden kolumbiai kormányzati tisztségviselő és minden családtagjuk számára vízum- és beutazási tilalmat rendeltek el. Donald Trump a kolumbiai intézkedést az amerikai nemzetbiztonságot és közbiztonságot, emellett a nemzetközi jogot sértő tettnek nevezte, mivel az kimondja, hogy a más országból bűncselekmények elkövetése miatt kitoloncolt bűnözőket a származási országnak be kell fogadnia. Nem kellett sok hozzá, 

Kolumbia kormánya elfogadta Trump elnök valamennyi feltételét, beleértve azt is, hogy korlátozások nélkül fogadja az Egyesült Államokból visszaküldött illegális bevándorlókat, sőt akár katonai repülőgépekkel is segítik a visszatoloncolási folyamatot. A Fehér Ház rögtön jelezte, hogy a tervezett vámemeléseket és szankciókat csak akkor léptetik életbe, ha Kolumbia megszegi az egyezséget.

Kína esetében is büntetővámokat léptetett életbe Trump, a kínaiak erre válaszlépéssel rea­gáltak, míg az Európai Unió esetében még csak fenyegetés történt, konkrétumokat jelenleg nem tudni. Az ugyanakkor világosan látszik, hogy Donald Trump nagyon határozottan képviseli a nemzete érdekeit, és ezekért hatékonyan képes fellépni.

Mi a tanulság mindebből nekünk, euró­paiaknak? 

Európaiként szerintem azon kellene elgondolkodni, hogy az EU vezetői vajon miért nem képviselik olyan határozottan és hatékonyan az európaiak érdekeit, mint ahogyan Trump az amerikaiakét. Erre egyébként egy svájci lapnak Orbán Viktor is felhívta a figyelmet, mint fogalmazott: Európa gazdag, de közben gyenge is, és ez a legveszélyesebb kombináció. Ezt a miniszterelnök hétfőn személyesen is megtapasztalhatta Brüsszelben, ahol részt vett az unió állam- és kormányfőinek informális csúcstalálkozóján.

A miniszterelnök arról számolt be, már Brüsszelben is látják, hogy – mint fogalmazott –

jön a Trump-tornádó, de a legtöbben még azt hiszik, ők megúszhatják. Nem fogják.

 Beszélt arról is, hogy Trump elnök ki fog állni az amerikai érdekekért, Európa ellenében is, emiatt szerinte nehéz hónapok előtt áll az Európai Unió és kemény hónapok elé néznek a brüsszeli bürokraták. Bejelentette azt is, a magyar kormány folyamatosan tárgyal az amerikai kormányzattal arról, hogy egy jó megállapodást kössenek gazdasági téren.

Mit jelent mindez? Azt, hogy az Európai Unió vezetése még mindig nem tudja, hogyan reagáljon Donald Trumpra, semmilyen elképzelése nincsen arra vonatkozóan, hogy milyen megállapodásra törekedjen az új amerikai vezetéssel. Mindez azért meglepő, mert Trump nem árult zsákbamacskát, már az előző ciklusa alatt és a mostani kampányban is világosan elmondta, milyen politikát fog képviselni. 

A brüsszeli elit ugyanakkor mintha álomvilágban élne, teljesen felkészületlenül áll a megváltozott geopolitikai környezet előtt. Még mindig arról beszélnek, hogy addig kell folytatni a háborút, amíg Ukrajna nem nyer, emellett erőltetik a migrációt és a genderőrületet.

Ezzel azt kockáztatják, hogy Európa nem lesz ott a tárgyalóasztalnál, amikor az amerikaiak és az oroszok megállapodnak Ukrajna ügyében, továbbá a liberális ideológia oltárán még inkább feláldozzák az európai versenyképességet.

Pedig 

ha az EU-nak lenne egy normális vezetése, amely nem az amerikai demokraták és a globalisták kézi vezérlése alatt állna, hanem patrióta szellemben az európai érdekeket nézné, akkor – példát véve Donald Trumpról – igenis tudná érvényesíteni az európai érdekeket. Felszámolhatná az illegális bevándorlást, véget vethetne a genderőrületnek, kipaterolhatná a csápként rátelepedő Soros-hálózatot

és egy versenyképesebb kontinenst hozhatna létre, amely például nem vezet be olyan szankció­kat, amikkel saját magát lövi lábon. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor arról beszélt Trump győzelme után: európai patrióták, el kell foglalni Brüsszelt!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.