Az itt felsorolt példák arra utalnak, hogy a világűr minden tekintetben létfontosságú hadszíntérré vált. De van ennek a fejleménynek egy kevésbé tárgyalt vetülete is. Érdemes feltennünk a kérdést: van-e geopolitikája a világűrnek? Nem a futurisztikus Dolman-féle „asztropolitika” értelemben, hanem klasszikus földrajzi-hatalmi logika mentén. A válasz egyértelműen: igen. A geopolitika klasszikus meghatározását tekintve a tér és az erő viszonyáról szól: arról, hogy a térbeli adottságok miként befolyásolják az államok közötti hatalmi relációkat. Ezt a logikát a világűrbe emelve azt látjuk: 

A tér birtoklásáért folytatott versengés már a Földön megkezdődik. Nem mindegy például, honnan jutunk ki az űrbe. Az egyenlítőhöz közeli kilövőállomások – például Francia Guyana vagy egyes kínai létesítmények – a Föld forgását kihasználva természetes gyorsítóhatást kínálnak. Ez nem csupán mérnöki kényelem: ez geopolitikai előny. A globális parittya által nyújtott előnyök kihasználása lehetővé teszi, hogy kisebb, technológiailag kevésbé bonyolult indítórakétákat építsünk, és olcsóbban indíthassunk műholdakat. Az sem utolsó szempont, hogy az elindított fokozatok ne lakott területek vagy ellenséges államok légterén keresztül jussanak a világűrbe.

Mindez azonban csupán a kezdet, 

Mivel közel vannak a Földhöz, ideálisak nagy felbontású földmegfigyelésre, gyors kommunikációra és gyakori visszatérésre egy adott terület fölé.

A közepes Föld körüli pályák (MEO) 2000 és 35 786 kilométer között találhatók, és az itt keringő műholdak 2-12 óránként fordulnak meg a Föld körül. Ilyen pályán működik például az amerikai GPS-rendszer, az orosz GLONASS vagy az európai Galileo.

A geoszinkron pálya (GEO) 35 786 kilométer magasan helyezkedik el, és itt a műholdak a Föld forgásával megegyező sebességgel mozognak, így mindig ugyanazt a területet figyelik. Itt működnek például az időjárási műholdak (GOES), a műsorszóró rendszerek (mint a Direc TV), valamint számos katonai kommunikációs platform. A GEO-pálya előnye, hogy egyetlen műhold a Föld egyharmadát képes lefedni, és a földi állomásoknak nem kell követniük a mozgását.
A GEO-n túli, magas Föld körüli pályák (HEO) ritkák és gyakran elliptikusak. Ezeket speciális célokra, például rakétaindítások korai észlelésére vagy mélyűri megfigyelésre használják. Az ilyen pályán mozgó műholdak távolabb kerülnek a Földtől, hosszabb időt töltenek a bolygótól messze, ezért a kommunikáció nehézkes és költséges. Jó példa erre az amerikai DSP-rendszer. Vannak továbbá különleges pályák is, amelyek nem magasságuk, hanem geometriájuk vagy funkciójuk alapján különülnek el. Ezeknek a tárgyalásától, helyszűke miatt, most eltekintünk.

A világűrben is léteznek természetesnek nem nevezhető, de nagyon is fontos terepalkotó elemek, akadályok. Ezek az űrhulladékok és az űrhulladékzónák, ahol használaton kívüli műholdak, törmelékek, becsapódási maradványok keringenek, veszélyt jelentve az egyre nagyobb számban jelen lévő műholdak számára. Ezek az űrhulladékzónák a klasszikus hajózásból ismert zátonyok geopolitikai megfelelői. Egyrészt akadályozzák a biztonságos pályahasználatot, másrészt elfedést biztosíthatnak – vagyis lehetőséget nyújtanak elbújásra, álcázásra, meglepetésre. Egyes katonai műholdak kifejezetten ezeket a zónákat használják ki arra, hogy – ha korlátozott időre is – elrejtőzzenek a megfigyelés elől. Ennél is súlyosabb veszélyt jelent, hogy ezek a zátonyok mesterségesen is létrehozhatók. Egyetlen célzott támadás olyan törmelékfelhőt hozhat létre, amely láncreakció-szerűen pusztít el további műholdakat, és teljes pályaszakaszokat tesz használhatatlanná. Ez az úgynevezett Kessler-szindróma – ami nem elmélet, hanem valós kockázat. 

A világűrnek megvannak a maga straté­giai magaslatai is. Az égitestek közötti gravitá­ciós egyensúlyi pontok – az úgynevezett Lag­range-pontok – olyan helyek, ahol műholdakat és űreszközöket hosszú ideig minimális energiafelhasználással lehet pozícióban tartani. Ezek a pontok logisztikai központokká válhatnak, megfigyelőállomásoknak vagy adatgyűjtő platformoknak adhatnak helyet, és már ma is célpontjai a nagyhatalmi jelenlétnek. A geopolitikai logika itt is érvényesül: aki birtokolja ezeket a pontokat, az előnybe kerül – nemcsak technológiai, hanem stratégiai értelemben is. Jelenleg hét műhold „parkol” ezeken a stratégiai fontosságú űrmagaslatokon.

Ellenkezőleg: új formában, új koordináta-rendszerben, de teljes érvényességgel érvényesülnek odafent is. Aki a világűr geopolitikáját figyelmen kívül hagyja, nemcsak a jövőt, hanem már a jelenkor hadviselését sem fogja megérteni.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa