A „győztes nagyok” megszokták: Közép-Európában ők húzzák meg a határokat, ők diktálnak, ma pedig ők büntethetik azokat, akik nem hódolnak be a balliberális nézeteknek. Hendriks bátran kimondja:
A liberális diskurzusban a »demokrácia« ma már inkább a demokratikus többség jogi és technokrata korlátozására utal, mint a politikai eredményeket alakító nép többségének akaratára.
Ez a korlátozás viszont ugyanúgy feszültségeket teremt, ahogyan annak idején a versailles-i diktátumok, amelyek lezárták az első világháborút, és előrevetítették a másodikat.
Németországban és Nyugat-Európa számos országában a balra tolódott liberalizmus kétségbeesett utóvédharcát látjuk. Ez a politikai vonulat most megpróbál erősnek és magabiztosnak látszani, felerősíti az oroszellenes retorikát, és teljes mellszélességgel támogatja az ukrajnai háború folytatását. Ma a nyugati liberálisok keményen bírálják a patriotizmust, a modern nemzetállamot szélsőségesnek állítják be, és azt a nemzetek közötti ellentétek forrásának hazudják. Ezzel függ össze a nemzeti önrendelkezés gondolatának elvetése is. A liberális megbélyegzésnek vége, Európa újra gondolkodhat – szögezi le Hendriks. Igen, elérkezett az idő a nyugati politikai és világnézeti szemlélet újragondolására.
Az az öngyilkos politika, amely Emmanuel Macrontól Ursula von der Leyenig jellemzi az európai vezetést, egyenes út a bukás felé. Jó, hogy vannak olyan nyugati gondolkodók, mint Eric Hendriks, aki szerint Európa sokféle múlt örököse, és Európát szeretni azt jelenti, hogy szeretni kell a sokszínűségét.
Gondoljunk bármit kontinensünkről, a sokszínű Európának élnie kell. Ehhez viszont ki kell venni a szerszámot a balliberális sírásók kezéből.
A szerző író, újságíró
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!