Ferenc, Európa pápája

Ferenc pápa 2014 novemberében nagy hatású beszédet tartott az Európai Parlament strasbourgi épületében. Nagy hatás alatt itt azt értem, hogy a nyugati politikai elit valódi üdvrivalgással fogadta a szentatyát, annak ellenére, hogy láthatóan azóta sem fogta fel a húsvéthétfőn eltávozott egyházfő üzeneteinek lényegét.

A beiktatása utáni években itthon sem tudtuk hova tenni Ferencet, sokan visszasírtuk a következetes, „helyes úton” járó XVI. Benedeket, akinek lemond(at)ásáról azóta is különféle elméletek terjengenek. Ferenc egyfajta politizáló, „szocdem” pápának tűnt, aki messziről jött, és olyan ügyekben is állást foglalt, amelyek nem az egyházra tartoznak.

Hölvényi György korábbi egyházügyi államtitkár, majd kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő segített elhelyezni a horizonton az új pápát, amikor a 2014-es strasbourgi beszéd után elmondta a PestiSrácok olvasóinak a tapasztalatait:

„Életem egyik legnagyobb élménye volt. Szembesített bennünket avval, amire büszkék lehetünk. Európa értékeivel, a család és a szolidaritás eszményével. Történelmi beszéd volt, a szentatya beállt a jelen és a múlt, a hívő és a nem hívő kereszteződésébe. Mindenki számára hitelesen és mélyen tudott üzeneteket megfogalmazni. Az egész parlament, a kommunistáktól a szélsőjobbig – talán két-három képviselőt leszámítva – felállva tapsolt. Ez a beszéd nem Európa múltjáról, hanem lehetséges jövőjéről szólt. Az embert vissza kell helyezni a politikai cselekvés középpontjába, ez a titok. Ferencet nem lehet balra vagy jobbra beskatulyázni.”

Érdemes szó szerint felidézni, mit is mondott bő tíz éve Ferenc pápa:

„Elérkezett az óra, hogy közösen építsünk egy olyan Európát, amelynek középpontjában nem a gazdasági élet, hanem a személy, az elidegeníthetetlen értékek szakralitása áll. Európa vállalja bátran múltját, és bizalommal tekintsen a jövőbe, hogy maradéktalanul és reménnyel élhesse meg jelenét. Hagyjunk fel a megfélemlített és önmagába zárkózó Európa gondolatával, és mozdítsuk elő a főszereplő Európát, amely a tudományok, a művészetek, a zene, az emberi értékek, a hit hordozója. Olyan Európát valósítsunk meg, amely az eget szemléli, és eszményképeket követ; megvédi az embert; biztos és szilárd talajon halad, értékes viszonyítási pontot jelentve az egész emberiségnek.”

Ez volt tehát Jorge Mario Bergoglio valódi énje, aki az elbeszélések szerint mindig is büszke maradt európai, olasz felmenőire, akiknek a nyelvét is megtanulta.

Sokan felháborodtak itthon, amikor a pápa a 2015-ben kicsúcsosodó migrációs válság kellős közepén muszlim népvándorlók lábát mosta, s európai vezetőket ostorozott a nem kellően befogadó álláspontjukért. A balliberális lapok mostani visszaemlékezéseikben nem győzik hangoztatni, hogy az egyik magyarországi látogatásán felkeresett egy szír migránst, aki hosszú időt töltött a röszkei tranzitzónában.

Józanul gondolkodva mégis beláthatjuk, hogy mást nem is tehetett volna Jézus Krisztus helytartója, ha hű kíván maradni a keresztény tanításhoz. Ferenc csupán az elesettek pártját fogja, s mint a strasbourgi gondolatokból is kitűnik, sosem hirdette, hogy legyünk önfeladók, és nem vonta kétségbe az önvédelem jogát. Erről sokat vitáztunk annak idején különféle műsorokban.

Persze a hazafi szívekbe akkor lopta be magát igazán, amikor 2019-ben a román püspökök ármánykodásai ellenére ellátogatott az összmagyarság legnagyobb zarándokhelyére, Csíksomlyóra. A két következő, magyarországi útja pedig valódi csodával ért fel. A Kossuth téren 2023 áprilisában bemutatott szentmiséjén több tízezer ember hallhatta a szájából, hogy Isten, áldd meg a magyart!

Tavaly a húsvéti magyar zarándokokat köszöntve így emlékezett vissza Ferenc a magyarországi látogatásra:

„Úgy érkeztem közétek mint zarándok, testvér és barát – ezért öröm számomra ma így visszaemlékezni a veletek töltött napokra. Budapestre, a hidak és a szentek gyönyörű városába zarándokként mentem el, hogy együtt imádkozzam veletek. Imádkozni Európáért, a béke építésének vágyáért, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsuk, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot! Imádkoztam szeretett nemzetetekért, amely egy évezred óta lakja azt a vidéket, megtermékenyítve azt Krisztus evangéliumának hirdetésével és megélésével. Kívánom, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját.”

A szentatya többször elismerően szólt a magyar családpolitikáról, Orbán Viktorral szokatlanul mély kapcsolata alakult ki. Ritka, hogy a pápa négyszer találkozzon egy miniszterelnökkel. A családpolitika és az erős Európa iránti vágy mellett a békemisszió vált végül a legfontosabb közös üggyé.

„A többi ország úgy gondolta, ha a németek sem tudnak ellenállni ekkora külső nyomásnak, ők aligha lesznek képesek. Inkább átszivárogtak a béketáborból a háborúsba. Maradtunk hát ketten: Magyarország és a Vatikán. A társaságra nem lehet panaszunk” – jegyezte meg frappánsan Orbán Viktor a 2023-as évértékelő beszédében. Valóban nem rossz társaság ez, a 444-féle ballib élcelődések dacára sem.

Ma már tudjuk, hogy a Vatikán és a magyar kormány közös békeerőfeszítéseinek volt állomása Orbán decemberi pápai audienciája. A Donald Trump győzelme után a még nagyobb háborús pszichózisban tévelygő brüsszeli elit tehet arról, hogy decemberben ez a békevágy nem ért célt, nem sikerült – akár Budapesten – tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket, s most fájdalmas hónapokkal és újabb hullahegyekkel a hátunk mögött, sokkal rögösebb úton közeledünk végre a tűzszünet felé.

Ferenc rengeteget tett a katolikus egyház megújulásáért, az ő érdeme, hogy a mélypontról most újra felfelé tör az európai kereszténység, s a fiatal generációk körében ismét egyre menőbb a Megváltó. Az is tény, hogy Ferenc – hiába reménykedtek annyira a világboldogítók – nem lett sem woke-pápa, sem szocdem pápa. Ellenben megtanított bennünket, konzervatívokat, szuverenistákat önállóbban gondolkodni. Hiszen nem minden fekete és fehér, az igazság lehet többrétű, néha többféle is. Mint ahogy a lojalitás is lehet többrétű: család, párt, egyház és eszme iránt egyszerre.

„Életviteletek és életstílusotok legyen Isten stílusa, amely a gyengédségben, a közelségben és az együttérzésben mutatkozik meg” – mondta a szentatya tavaly húsvétkor a magyar zarándokoknak. Sokan megszívlelhetnék ezt a mi oldalunkon is.

Miként jól teszi egy párt vagy kormány, ha hatalmát a „rendekre” és egyházakra támaszkodva, szétterítve gyakorolja, úgy az egyház sem hagyhatja figyelmen kívül a politikai, kormányzati törekvéseket.

Ferenc tettei és üzenetei profán módon is értelmet nyernek mint a politikai kereszténység megnyilvánulásai, hiába szisszennek fel egyesek e kifejezést hallva. Hogy a zseniális sorozat révén szupersztárrá vált történelmi hősünket is ideemeljem: mi lett volna, ha Hunyadi nem hisz a politikai kereszténységben, kiért szólnának ma a harangok?

A kereszténység a vérünkben van – és mindannyiunké. Önmagában nem baj, ha valaki politikai célok érdekében hivatkozik rá.

Az eltávozott Ferenc pápa gondolatai politikai tettekre sarkallnak. Arra, hogy bátran védelmezzünk a keresztény Európát. Hiszen a szentatya beállt a jelen és a múlt, a hívő és a nem hívő kereszteződésébe, s innen mondta nekünk, európai keresztényeknek, hogy legyünk ismét főszereplők a világpolitika színpadán, tekintsünk az ég felé, és vállaljuk büszkén a múltunkat, önmagunkat.