Ferenc pápa 2014 novemberében nagy hatású beszédet tartott az Európai Parlament strasbourgi épületében. Nagy hatás alatt itt azt értem, hogy a nyugati politikai elit valódi üdvrivalgással fogadta a szentatyát, annak ellenére, hogy láthatóan azóta sem fogta fel a húsvéthétfőn eltávozott egyházfő üzeneteinek lényegét.
A beiktatása utáni években itthon sem tudtuk hova tenni Ferencet, sokan visszasírtuk a következetes, „helyes úton” járó XVI. Benedeket, akinek lemond(at)ásáról azóta is különféle elméletek terjengenek. Ferenc egyfajta politizáló, „szocdem” pápának tűnt, aki messziről jött, és olyan ügyekben is állást foglalt, amelyek nem az egyházra tartoznak.
Hölvényi György korábbi egyházügyi államtitkár, majd kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő segített elhelyezni a horizonton az új pápát, amikor a 2014-es strasbourgi beszéd után elmondta a PestiSrácok olvasóinak a tapasztalatait:
„Életem egyik legnagyobb élménye volt. Szembesített bennünket avval, amire büszkék lehetünk. Európa értékeivel, a család és a szolidaritás eszményével. Történelmi beszéd volt, a szentatya beállt a jelen és a múlt, a hívő és a nem hívő kereszteződésébe. Mindenki számára hitelesen és mélyen tudott üzeneteket megfogalmazni. Az egész parlament, a kommunistáktól a szélsőjobbig – talán két-három képviselőt leszámítva – felállva tapsolt. Ez a beszéd nem Európa múltjáról, hanem lehetséges jövőjéről szólt. Az embert vissza kell helyezni a politikai cselekvés középpontjába, ez a titok. Ferencet nem lehet balra vagy jobbra beskatulyázni.”
Érdemes szó szerint felidézni, mit is mondott bő tíz éve Ferenc pápa:
„Elérkezett az óra, hogy közösen építsünk egy olyan Európát, amelynek középpontjában nem a gazdasági élet, hanem a személy, az elidegeníthetetlen értékek szakralitása áll. Európa vállalja bátran múltját, és bizalommal tekintsen a jövőbe, hogy maradéktalanul és reménnyel élhesse meg jelenét. Hagyjunk fel a megfélemlített és önmagába zárkózó Európa gondolatával, és mozdítsuk elő a főszereplő Európát, amely a tudományok, a művészetek, a zene, az emberi értékek, a hit hordozója. Olyan Európát valósítsunk meg, amely az eget szemléli, és eszményképeket követ; megvédi az embert; biztos és szilárd talajon halad, értékes viszonyítási pontot jelentve az egész emberiségnek.”
Ez volt tehát Jorge Mario Bergoglio valódi énje, aki az elbeszélések szerint mindig is büszke maradt európai, olasz felmenőire, akiknek a nyelvét is megtanulta.