Az ellenzék visszaél a demokráciával

Nem tudom, létezik-e olyan kifejezés, hogy „visszaélni a demokráciával”. Ha nem, ami napjainkban történik színes kis hazánkban, bőven okot ad arra, hogy saját fogalmunk legyen rá. Kétségtelen tény ugyanis, hogy a gyülekezési jog alapjog. Ami röviden és érthetően annyit jelent, hogy nemtől, bőrszíntől, vallási felekezettől, szexuális identitástól, politikai hovatartozástól függetlenül minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy ha szeretné valami iránt a nemtetszését kifejezni, akkor a törvények adta keretek között azt közterületen is megtehesse.

Amikor valami alapjog, az egyben azt is jelenti, hogy a jogszabályok, a kötelezettségek és jogosultságok hierarchiájában semmi nem írhatja felül. A legutóbbi alaptörvény-módosításba azonban bekerült az a kitétel, ami szerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz. De ez talán így is van rendjén, nem igaz?

Most a pride mellett tüntetők ezt a kitételt értelmezik úgy, hogy betiltották a melegfelvonulást. Ami így, ebben a formában nyilvánvalóan nem igaz.

Ami viszont az, hogy a magyar kormány tudatosan, akár a jog eszközével élve küzd tűzzel-vassal az ellen a nyugatról folyamatosan betörni akaró propaganda ellen, ami a kiskorúak érzékenyítését célozza a szexuális kisebbségek iránt. A probléma az, hogy ez nem csupán érzékenyítés, inkább biztatás – mi, itt Magyarországon pedig azért nem látjuk azt az óriási lobbit és mögöttes célt, ami megfogalmazódott eköré a nyugati liberális elitben, mert a magyar kormány sikeresen tartja vissza itthon ezt a folyamatot.

Abban a pillanatban viszont, hogy átlépjük az országhatárt és nyugat felé haladunk, egyre tisztábban látszik, miről is van szó: tudatos agitálásról. A módosítás pedig éppen a propaganda és nem a homoszexuálisok ellen készült.

Ahhoz, hogy ezt valaki ilyen formában értelmezni tudja, egyrészt nem csak a baloldali sajtót kellene olvasnia, másrészt el kéne kezdenie gondolkozni. Ami annak a pár ezer tüntetőnek, aki immár másodszor foglalta el Budapestet, láthatóan nem megy. Érdemes kicsit körülnézni a transzparensek között, mi is a demonstrálók célja a tiltakozással. Apropó, tüntetés! Van abban valami paradox, amikor a gyülekezési törvény korlátozása ellen, egy állítólagos diktatúrában emberek egy csoportja totálisan törvénysértő módon őrjöng a budapesti hidakon kifulladásig. Érdemes ilyenkor megnyitni a világhálót: ennél sokkal kevesebbért Párizsban, a nyugati világ és a szabadság mintaországában gumibotozzák a diákokat. Ütnek mindenkit, ahol érnek.

De most vissza Magyarországra. Az először az Erzsébet hídon összegyűlt néhány ezer fős tömeg az egy hétre eső értelmetlen tüntetések számát megdönteni akaró Hadházy Ákos vezetésével elsősorban a gyülekezési jogáért demonstrált: legalábbis a leghangosabban erről kiabáltak, illetve a molinókon is többnyire ezt szerepelt. Vélt sérelmüket pedig végső soron saját aktuális létezésükkel cáfolták meg, hiszen az, hogy szabadon randalírozhattak Budapest forgalmas csomópontjain, az a gyülekezési jog maga. Sőt, szerintem annál egy picit még több is, mert egyébként nekem, egyszerű állampolgárnak is vannak jogaim, tekintve, hogy fizetek adót, így jogos igény, hogy mondjuk Pestről Budára átjussak akkor, amikor arra van dolgom. De ha nem engem, hanem mondjuk a mentő- vagy a tűzoltóautót nézzük, akkor nekik még fontosabb eljutni A-ból B-be akkor is, ha Hadházy Ákos és bolondos kis csapata ebben látják 2026 kulcsát. Lábjegyzet: tévednek.

Egy szó mint száz: nekem ezt kötelességem eltűrni békésen, most már hetente. Nonszensz. A harmadik érvem azok mellett szól, akik a sajtó képviseletében a munkájukat végezték (volna) ezen a jeles eseményen.

És itt most kicsit hosszabb kitérőt teszek, mert úgy érzem, régóta volt már ennyire nehéz jobboldali újságírónak lenni. És akárki akármit mond, hogy a közbeszéd állapota és az emberek dühe kollektív felelősség az összes politikusra nézve, ennyire elmérgesedve a helyzet nagyon régen volt már, mindez pedig annak a nagyon is tudatos gyűlöletkeltésnek köszönhető, amit Magyar Péter produkál, amióta színre lépett.

A demokrácia és a sajtószabadság sárba tiprása, hogy újságírókat egy platóról kiabálva név szerint vegzál és becsmérel, semmibe veszi a munkájukat, gyalázza őket, az általa kitalált fizetésükről és jelentéktelen szakmai kvalitásaikról hadovál, saját EP-képviselője drogfüggőséggel vádolja őket, sőt az Európai Parlament kellős közepén retorzióval fenyeget, csak mert fel mertek tenni neki egy kérdést. Mindezt pedig nem teszi semmissé, hogy utána megoszt egy videót arról, hogy énekelget egy gitározó sráccal a szeretetről.

Újabb paradoxon: hogy nem tűnik fel a szimpatizánsainak, hogy egy állandóan agresszív és indulatos ember fröcsögve kiabál arról, hogy a szeretet országát építi? Nem gyanús?

A hétköznapi emberek problémáit, dühüket Magyar Péter igen könnyen csatornázza be a sajátjába, ezt a nagy halmazt pedig ráirányítja például a jobboldali újságírókra. Ezek az emberek felhatalmazva érzik magukat arra, hogy amikor a Hír TV riporterei kiállnak tudósítani egy tüntetésre, akkor körbevegyék, a fülébe ordibáljanak megafonnal, ellopják a mikrofonját, lökdössék, fenyegessék és kövessék őket az autójukig úgy, hogy a balhé közepette minden egyes élő bejelentkezésüket ellehetetlenítik. És ezek az emberek amúgy a béke jegyében állítólag alapvető jogokért tüntetnek.

Mindezek után pedig a balos sajtó, amely ehhez nagyon szépen asszisztál, hörögve zár össze egyként, amikor a kormányinfón Gulyás Gergely nem engedi nekik, hogy tizenötöt kérdezzenek, csak tizennégyet. Diktatúra!

Értik a különbséget? Nehéz erre mit mondani, szavakat is nehezen találok ilyen mértékű ellentmondásokra. Hogy egy országban élő, egy levegőt szívó emberek ennyire másként lássák a világot.

Hogyan is lehetne valami demokratikus, ha az egyik embernek szabad mások jogait a saját tébolya érdekében földbe tiporni, a másiknak pedig jóformán nyikkannia sem lehet? Ez lenne a vágyott nyugati szél?

A baj csak az, hogy a választás még messze van, s talán a modern kori magyar politika egyik legkeményebb kampányának kapujában állunk. S ha Magyar Péter már most ennyire dühös, vajon mekkora lesz a haragja és milyen tüzet fog szítani vele, ha elveszíti a választást? Amire most már úgy tűnik, jó esélye van a Tiszának, újabb „agyhalott” EP-képviselőjük bizonyította ugyanis: Magyar Péter a brüsszeli érdekeket érvényesíti. Nem a magyarokét. Aki ezt nem látja mostanra tisztán, az szándékosan takarja el a szemét.

Pedig jó lenne egy kicsit felébredni, mert túl sok minden forog kockán. A szuverenitásunk, az önállóságunk, az identitásunk, a joga annak, hogy önállóan döntsünk a sorsunkról. És például annak is, hogy tüntethessünk a budapesti hidakon, és ne kezdjen el senkit gumibotozni a rendőrség. Ne gondolják, hogy a fentiekből kiindulva egy lehetséges Tisza-kormány nem élne vissza ily módon a hatalmával. Főleg azért, mert már most ezt teszi, pedig a kormányrúdnak még a közelében sincs. Ne is legyen.