Így indult tehát 

Miként az idei magyar–lengyel barátság napja hivatalos ünnepségén Sulyok Tamás köztársasági elnök úr megfogalmazta: nekünk, magyaroknak nincsenek rokonaink a világban, de helyettük itt vannak a lengyelek, akik barátként segítettek minket a szabadságunkért, hitünkért, szuverenitásunkért vívott küzdelmeink során. Andrzej Duda elnök úr ugyanebből az alkalomból arra is felhívta a figyelmet, hogy a világrend átalakulóban van, és számos kihívást kell közösen leküzdenünk a jövőben, amelyhez nélkülözhetetlen a két nép szolidaritása, a két nép barátsága.

Barátok között is lehetnek nézeteltérések, megeshet, hogy bizonyos kérdéseket másként ítélünk meg, és ez látszólag gyengíti a kötelékek erejét. Az igaz barátság lényege éppen az elfogadás, amelyre több mint ezer éve II. Szilveszter pápa is intette eleinket.

Az ezredik évforduló emlékeztet arra is, hogy a lengyel nemzet erős alapokon áll, büszke történelmére és a függetlenség iránti elkötelezettségére. Mi is büszkék vagyunk rá, hogy amikor szükségük volt ránk, segítettünk lengyel barátainknak. A lengyel vagy a magyar történelem egészen máshogy alakult volna Szent Adalbert, Szent László, Szent Kinga, Szent Hedvig vagy Báthory István nélkül.

Sorsszerű párhuzamot látok abban is, hogy 

Bem, Dembinski és Wysocki nevére, akik a szabadságunkért, nemzeti függetlenségünkért vívott harc szimbólumaivá váltak, ma is hálával emlékezünk. A hálás magyar nemzet 1880-ban közadakozásból felállította Bem József első köztéri szobrát Marosvásárhelyen. Sőt a lengyel szabadságharcosok szelleme évtizedekkel később, még a XX. században is zsinórmértékül szolgált számunkra. Emlékezzünk vissza: 

Történelmünk során sokszor küzdöttünk együtt közös ellenségek ellen, és volt, hogy egyszerre nyomtak el minket keletről és nyugatról egyaránt. Legnemesebb pillanatainkban akkor is a másik támasza maradtunk, amikor ellenkező irányba sodort minket a történelem, s akkor is, amikor a geopolitikai csatározások más-más táborokba kényszerítettek minket. A mögöttünk hagyott XX. század talán ebben mutatta meg a magyar–lengyel barátság igaz mélységét.

Érdemes felidézni, hogy honvédeink már 1914-től, az I. világháború kitörésétől kezdve együtt véreztek lengyel sorstársaikkal a galíciai fronton. Tavaly volt 110 éve a krakkói és a limanovai csatának, idén pedig a gorlicei áttörés és Przemysl harmadik ostromának kerek évfordulójára emlékezünk. Vérrel írtuk ekkor a magyar–lengyel barátságot. Egy olyan időben, amikor Lengyelország 123 éven át, 1795-től 1918-ig porosz, orosz és osztrák felosztás alatt állt. Szintén 110 éve, 1915-ben viszont már a magyarországi törvényhatóságok voltak azok, amelyek a Magyar–Lengyel Egyesület, illetve ifj. Andrássy Gyula vezetése alatt Lengyelország függetlenségének helyreállítását követelték az uralkodótól.

A pusztító és értelmetlen I. világháború következményei rendkívüli próba elé állították barátságunkat. Hazánk számára a Párizs környéki békék revíziója vált a legfontosabb céllá, míg az újjászületett Lengyelország számára a status quo megőrzése. 

A jelenleg a szomszédunkban zajló borzalmas háború és az Európai Unión belüli ellentétek, valamint azzal összefüggésben szított feszültség ugyan pillanatnyilag gyengítették politikai kapcsolatainkat, de mindez a meglévő kölcsönös bizalmat és barátságot nem tudja érdemben erodálni.

Mindez azonban nem mentesíthet az alól, hogy megpróbáljuk kölcsönösen megérteni egymást a konfliktusokkal terhelt kérdésekben is. Ezek közül jelenleg az orosz–ukrán háború megítélése csúcsosodik ki. Nekünk, magyaroknak el kell fogadnunk, hogy a lengyel politikum és társadalom jelentős hányada számára valós kockázatnak tűnik, hogy egy esetleges ukrajnai sikeren felbuzdulva Oroszország, az elmúlt évszázadokhoz hasonlóan, ismét Lengyelország ellen fordul. Azt is el kell fogadnunk, hogy a háborús konfliktus – megfelelő stratégia mellett – Lengyelország geo­politikai szerepének felértékelődéséhez vezethet, és ezzel lengyel barátaink a világpolitikában is elfoglalhatják majd a gazdasági erejüknek megfelelő helyet.

Lengyel barátainknak pedig meg kell érteniük azt, igaz, hogy az oroszok részt vettek a két dicsőséges szabadságharcunk leverésé­ben, de Magyarország soha nem számított stratégiailag fontos területnek a keleti birodalom számára. Azt is fontos elmondanunk, hogy mi, magyarok semmit sem nyerhetünk a háborúval, csak veszíthetünk, különösen azt a 150-200 ezer kárpátaljai magyart, akit már a háború kitörése előtt is páriává alacsonyítottak saját szülőföldjén.

A második világháború előtti évek ennél sokkal súlyosabb feszültségeket hordoztak, mégis tudtunk együtt, egymásért dolgozni, s akár a legsúlyosabb áldozatot is vállalni.

Ezt szem előtt tartva, 

A húsz éve elhunyt Szent II. János Pál pápa 1991-ben, a magyarokhoz írt levelében arra intett: „Olyan társadalmat építsetek, amely a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke értékein alapul.” A szentatya hozzánk, magyarokhoz szóló üzenete ma is cselekvésre int bennünket, különösen napjainkban, a keresztény értékeket támadó erőkkel szemben. Testvérként erre a folytonos, értékalapú építésre hívjuk lengyel barátainkat is.

Isten éltesse az ezeréves lengyel államiságot, Isten éltesse a magyar–lengyel barátságot!

A szerző az Országgyűlés alelnöke, a KDNP országos választmányának elnöke