Sokan és sokat írtak a Trump-adminisztráció által kezdeményezett vámháborúról, de igen kevesen voltak képesek arra, hogy megfogják a dolog lényegét. Ennek a lényegnek pedig igen kevés köze van a közgazdászszakma kánonban foglalt mítoszaihoz és azokhoz a rítusokhoz, amelyeken keresztül a felkentek a mítoszok üzenetét kommunikálják a laikusok felé.
Ma elsősorban nem ezzel szeretnék foglalkozni, de mielőtt a lényegre térnénk, fontosnak tartom, hogy megválaszoljunk egy zavarba ejtően primitív kérdést:
Mit adott az utóbbi évtizedekben az USA a világnak? A válasz erre az igen egyszerű kérdésre, meglepő módon, igen egyszerű. Biztonsági garanciákat és hozzáférést a világ legnagyobb piacához. Mit kért az USA mindezekért cserébe? Konformizmust, a stréberek esetében lojalitást.
Amint látjuk, a nemzetközi kapcsolatok tranzakcionális logikáját nem a Trump-toronyban találták ki, és ez a háromnegyed évszázados tranzakció remekül működött, amint a neve is mutatja – háromnegyed évszázadon át. Működött, dübörgött, annak ellenére, hogy az alapozása az évek folyamán egyre vékonyabbá és ingatagabbá vált. Először csak a Nagy Ellenfél bukott meg és állt be a sorba hajbókolni. Utána azonban egy ennél is súlyosabb dolog történt. Az amerikai gazdaság és az amerikai társadalom, amely Balzac szamárbőréhez hasonlóan minden külhoni kívánsággal egy fokozatot zsugorodott, hirtelen ráeszmélt, hogy nem áll módjában tovább zsugorodni.
Amit most „a NATO-szövetségesek kiárusításaként” és a „globális vámháborúként” észlelünk, az ugyanannak az éremnek a két különböző oldala. Trump elnök személyében az USA újra akarja tárgyalni a teljes, háromnegyed évszázados szerződést a világgal. Az adminisztráció jelenlegi vám- és biztonságpolitikája ugyanazt a célt szolgálja: nyomást gyakorolni a világ segélykirálynőire (welfarequeens) a kapcsolatrendszer igazságosabbá tétele érdekében. Az, hogy repülés közben átépíteni egy utasszállító gépet kockázatos dolog, egy elég banális megállapítás. A globalista média, a szaklapok és a megkérdezett szakértők szakajtószám ontják is a világvége-forgatókönyveket szorgalmasan, grafikonokba, statisztikákba bugyolálva. Mivel nem áll szándékomban beállni a polgárriogatók táborába, az általános szorongás szítása helyett inkább feltenném és megválaszolnám azt a kérdést, ami valószínűleg sokak fejében ott motoszkál az utóbbi napokban, a vámháborúk gerjesztette feszültség láttán.