Liberális erdélyi magyar véleményvezérek varázsütésre akkora hazaffyakká váltak, hogy alig fér el a zsebükben a székely zászló. Az „etnonacionalizmus” megrögzött kritikusai hirtelen a romániai magyarellenes román nacionalizmus lángszavú ostorozóiként lázítják a nem túlzottan motivált magyar szavazókat az elnökválasztás első fordulóját toronymagasan, 41 százalékos eredménnyel megnyerő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke ellen, hogy a második fordulóban a 21 százalékkal szerénykedő Nicuşor Dan liberális bukaresti főpolgármesterre adják voksukat. Első látásra persze nincsen ebben semmi rendkívüli, sőt
akár a teljes körű romániai magyar összefogás ritka ünnepi pillanatának is tekinthetnénk, hogy ugyanarra biztatnak az erdélyi történelmi egyházak vezetői, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség teljes vezérkara és példának okáért Gáspárik Attila volt marosvásárhelyi színházigazgató, a magyarországi Freeszfe mozgalom elkötelezett támogatója vagy Vig Emese, a Telex erdélyi fiókportáljának főszerkesztője.
Lehetne ennek a nagy egyetértésnek jóhiszemű olvasata is, hiszen mégiscsak magyarul beszélő, magyar kultúrában szocializálódott emberekről van szó, Simion pedig korábban – s főleg egynémely elvbarátja, élükön a székely nemzeti jelképek ellen mániákusan perelő Dan Tanasăval – nagyromán nemzeti nekibuzdulásukban tettek éppen eleget azért, hogy a helyi magyarság gyanakodva figyeljen rájuk. Az AUR elnöke azonban éppen elnökválasztási kampányában, amikor a nacionalizmussal mélyen átitatott román politikában az számára a leghasznosabb lehetett volna, nem játszotta ki a magyar kártyát. Talán kezd felnőni a feladathoz, ami a korrupt román politikai rendszer összeroskadása, valamint a népakaratot látványosan semmibe venni igyekvő román mélyállam és az amellett kritikátlanul kiálló arrogáns brüsszeli bürokrácia „demokráciavédő” igyekezete következtében rá hárulni látszik.
A liberális hazafiság pedig különös módon akkor buzgott fel ellenállhatatlanul, amikor abban a reményben tudták Simiont megsorozni, hogy az majd Orbán Viktoron csattan. A magyar miniszterelnökön, aki tihanyi ünnepi beszédében azt a (nemzet)politikai közhelyszámba menő kijelentést tette, hogy Magyarország bármilyen demokratikus legitimációval bíró romániai kormánnyal együtt kíván működni – éppen a helyi magyarság megmaradását és békés jövőjét biztosítandó.
Joggal kérdezhetnénk, mi ebben a rendkívüli; talán politikai tűzfalak emelésével, meg szankciók gyártásával kellene nemzettársaink ellen hergelni – a brüsszeli hölgyek és urak, meg a kolozsvári finnyás entellektüelek tetszését el nem nyerő, ámde – az elnöki poszttól immár nagy valószínűséggel semmiféle alkotmánybírósági praktikával és egyéb „jogállami” mesterkedéssel el nem zárható politikust?
Avagy feltételesen belecsapni – a kevéssé tájékozottak vagy éppen tudatosan félrevezetettek számára meglepő módon – a magyar miniszterelnök felé nyújtott tenyérbe. Simion ugyanis már 2021-ben úgy nyilatkozott az őt a magyar sajtóban egyedül megkereső Azonnali.hu portálnak, hogy ő a román Orbán Viktor, akinek számára a magyar miniszterelnöknek a határon túli nemzettársak melletti kiállása ugyanúgy példa, mint a keresztény és nemzeti érdekek képviselete.
Természetes joga minden kisebbségnek, hogy az anyanyelvén tanuljon, ezt nem ellenezzük, sőt: az, ahogyan a magyarok ezért a normális jogukért küzdenek Hargitában, Kovásznában, a Vajdaságban és Kárpátalján, modellértékű. Ahogy az is, amit Orbán Viktor kormánya tesz a határon túli magyarokért. Mi is ezt kellene tegyük a Magyarországon, Szerbiában és Ukrajnában élő románok sokszínűségének, nyelvének és hitének megőrzéséért.
Simion a területi autonómiát leszámítva megengedően nyilatkozott a magyar nemzeti kisebbséget megillető jogokról, ámde ebben éppenséggel nem különbözik a többi román politikustól, hiszen az autonómiát egyikük sem, a rivális jelölt, Dan sem fogadja el. Első fordulós győzelmét követően Simion hangsúlyosan megismételte együttműködési ajánlatát: „Ugyanazon az országon és a szomszédos országokon osztozunk. Tehát együtt kell megteremtenünk a jövőt.”
Orbán Viktor egyelőre az „amilyen az adjonisten…” szellemében feltételesen megelőlegezte a bizalmat az esélyes elnökjelöltnek (nem zárva ki a riválisával való együttműködést sem), abban a nem alaptalan reményben, hogy Szerbia és Szlovákia után a közös érdekek, a közép-európai népek sorsközösségének megértetése révén esetleg egy újabb szomszédos ország nacionalista vezetőjével is szót tud érteni, a magyarság és térségünk minden népének javára. Mert miközben előszeretettel vádolják külföldön és idehaza nacionalista indulatok szításával, az elmúlt bő száz évben senki sem volt nála hatékonyabb e nacionalista indulatok leszerelésében.
Ki merte volna remélni, hogy a magyarokat egy szendvics kíséretében buszra szállítani és Magyarországra deportálni akaró Vojislav Šešelj csetnik vajda Szerb Radikális Pártjában ifjú korában a főtitkári posztot elnyerő Aleksandar Vučić kormányaiban később majd számos magyar államtitkár fog szolgálni, s a vajdasági magyarság kulturális autonómiát fog élvezni?
Ki gondolta volna, hogy a kettős állampolgárságot büntető törvényről Robert Fico majd azt mondja a felvidéki magyar párt ifjú elnökét fogadva, hogy nem lehet büszke az előző kormányzása idején hozott némely intézkedésre? És most, amikor Simion nagyszerű üzenetként üdvözli a történelmi sorsközösségre apelláló Orbán-beszédet, ne érne meg egy próbát a román nacionalistákkal való kiegyezés is?
Amelynek realitását alátámasztja az is, hogy Simion a két elkötelezett harcostárs és barát, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő vezette Európai Konzervatívok és Reformerek soraiban tanulja a felelős európai nemzetállami politizálás csínját-bínját. És látható igyekezettel tanulja is: „A magyar kormányfő bebizonyította, hogy a családokért, a népesség megtartásáért és a kereszténységért harcolt az uniós intézményekben.” Ezért a Fidesz és az RMDSZ is partnerük lesz, jelzi Simion. Az RMDSZ szerinte a bukaresti kormánypártok közül az egyetlen komoly párt, amelynek professzionális vezetése van.
Persze éppen az lehet a fő problémája a tihanyi beszédet (mű)felháborodással fogadó liberális-föderalista közszereplőknek, hogy immár Simion is kapiskálja, hogy az egymásra való acsarkodás helyett egyesítenünk kellene erőinket, és együttesen kellene fellépni az illegális migráció, a demográfiai problémák, a woke- és más neomarxista ideológiák ellen, mert azok Romániának és Magyarországnak is károkat okoznak. Ezért vádolják Orbán Viktort a határon túli magyarság elárulásával, új december ötödikével. Amely „árulás” lényege egyébként az volna, hogy Románia mindenkori vezetőivel azon dolgozunk, hogy az erdélyi magyarság életét és megmaradását előremozdítsuk.
Ahogy Kövér László kristálytisztán megfogalmazta: „A cél az, hogy a fennálló konfliktusok idővel egyre kisebb jelentőségre tegyenek szert, hasonlóan ahhoz, ahogy a Szerbiával és Szlovákiával való viszony is javult az elmúlt években.” Ezt csak azok nem értik, akik nem akarják. Akik (szintén Kövér László szavaival) „a lehető legelső érzékeny pillanatban nekirontanak a határon túli magyarokkal is fennálló nemzeti együttműködésnek”, abban a reményben, hogy sikerül megbontaniuk az erdélyi magyarság és a Fidesz szövetségét.
Gáspárik Attila szerint segítenünk kell és megerősítenünk az RMDSZ-t a több mint tízéves kómából való magához térésében. Amint Tompa Andrea író is azt reméli, hogy „most talán végre sokak számára is világossá válik, hogy a szélsőséges politikai hatalmak hogyan fogják egymás kezét, nacionalista céljaik közösek”. Az erről tudósító Index-cikk ironikus módon oda is teszi mellé George Simion üzenetét: „Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.”
A szerző újságíró
