Nem sokkal azután, hogy egész Európában futótűzként terjedt el az a megrázó hír, miszerint ukrán toborzók kényszersorozás közben halálra vertek egy magyar, s ennélfogva uniós állampolgársággal rendelkező férfit, név szerint Sebestyén Józsefet, az Ukrajna iránt gyanúsan elfogult honi, illetve nemzetközi ellenzéki tábor szinte pillanatok alatt kórusban próbálta kimagyarázni az erkölcsi és egyben politikai értelemben is mélységesen elítélendő ügyet.
A „nem volt nyoma verésnek”, és a „háború márpedig ilyen” felütésű reakciók mellett akadtak olyan szakértők is, akik megpróbálták Sebestyén halálát úgy beállítani, mintha az egy bizonytalan eredetű, inkább balesetre hajazó ügy lett volna, amelyre Ukrajnában eddig nem volt precedens.
Csakhogy ezek a magyarellenes, kegyeletsértő és Ukrajnát minden körülmények között felmentő kirohanások szemenszedett hazugságok.
Tekintettel arra, hogy a hivatalos adatok szerint az orosz–ukrán háború kitörése óta közel hétmillió ukrán menekültből legalább hatszázötvenezerre, de valószínűleg még ennél is többre tehető azon hadkötelezett férfiak száma, akik a háború rémségei elől indultak útnak, könnyedén belátható, hogy Kijevnek már a kezdetektől fogva komoly humán erőforrással kapcsolatos gondokkal kellett megküzdenie.
Hogy valójában mekkorákkal, azt hűen érzékeltetik Oroszország kapacitásbeli különbségei. A három éve kitört háború alatt Moszkva mindössze egy alkalommal rendelt el részleges mozgósítást, melynek keretében háromszázezer katona vonult be, ám általános sorozási hullámot ez idő alatt még egyszer sem hirdetett ki a védelmi minisztérium. Ennek dacára évenkén száz-százötvenezer katonával bővült eddig az orosz hadállomány, amelynek ténye érthető okoknál fogva egészen a mai napig komoly stratégiai és pszichés kihívást jelent az ukránoknak.
Ez a Kijevet régóta sújtó utánpótlási kényszer pedig nem más, mint egy emberi jogi értelemben vett időzített bomba.
Nem véletlen, hogy az elmúlt évek során az európai, valamint az amerikai híradások nemzetközi összefoglalói rendszeresen olyan esetekről számoltak be, melyekben ukrán sorozótisztek halálfélelemtől vagy épp kínfájdalmaktól ordító felnőtt férfiakat tuszkoltak katonai járművekbe annak érdekében, hogy a frontra hurcolhassák őket.
