Vance rárúgta az ajtót a Kaukázusra

Vélemény

Vance rárúgta az ajtót a Kaukázusra

Washington most nem demokráciákat épít, hanem közös érdekeken alapuló együttműködési rendszereket.

Kránitz Péter Pál

JD Vance tárgyalás usa kaukázus 2026. 02. 12. 12:52

Fotó: Oliver Contreras

Egy kisebb offenzívával ért fel az amerikai alelnök kaukázusi útja, amely során JD Vance bejelentette, az Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb szuperszámítógépét, felderítődrónokat, és atomerőművet telepít Örményországba. Amerika ajtóstul rontott a posztszovjet régióba, ezúttal azonban nem a demokráciaexport hagyományos eszközeihez nyúlt, hanem kölcsönösen hasznos gazdasági és politikai együttműködéseket kínál a szuverenitásukat féltő országok számára. Az új amerikai stratégia sikerrel járhat ott, ahol évszázadok óta hagyományosan az orosz nagyhatalmi érdekek diktálták a regionális erőviszonyokat.

2005-ben járt utoljára olyan magasrangú amerikai delegáció a Kaukázusban, mint most, a hét elején. Akkor George W. Bush amerikai elnök látogatott Grúziába, most JD Vance alelnök Örményországba és Azerbajdzsánba. Az ifjabb Bush kaukázusi útja előtt mindössze másfél évvel zajlott le a rózsás forradalom Grúziában, megnyitva az ország gazdasági és politikai hátországát a nyugati tőke és befolyás előtt. Most Örményországban talált partnerre Washington, ahol 2018-ban söpörte el az oroszbarát kormányzatot a jelenlegi miniszterelnök, Nikol Pasinján „bársonyos forradalma”, valamint Azerbajdzsánban, amely olajgazdagságát felhasználva sikerrel vált le a közvetlen orosz érdekszféráról.

2005 óta azonban nagyot fordult a világ Amerikában és a Kaukázusban is. A Trump-adminisztráció immár nem a USAID, a NATO Békepartnerség, és üres euroatlanti integrációs ígéretek révén igyekszik ingatag befolyást szerezni a térségben: súlyos tőkeberuházások révén kiterjeszti gazdasági és politikai befolyását egyes posztszovjet államokban, melyet védelmi és stratégiai kezdeményezések által kíván megerősíteni.

Washington most nem demokráciákat épít, hanem közös érdekeken alapuló együttműködési rendszereket. Azerbajdzsán független energetikai és szállítmányozási csomóponttá kíván válni, amely egybeesik Amerika regionális érdekeivel, míg Örményország stabilitást és működőképes szomszédságpolitikát szeretne kialakítani magának, amely összeegyeztethetetlen a regionális orosz geopolitikai hatalomgyakorlási módszerekkel.

A tény, hogy Grúzia ezúttal nem szerepelt az alelnök útitervében, sokat elárul az új amerikai stratégiáról – a részleges orosz megszállás alatt tartott országgal szemben rendkívül óvatos, pragmatikus és tranzakcionalista magatartást mutat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hajlandó lenne lemondani a térségben szerzett érdekeltségeiről. 2005-ben Grúzia volt a Nyugat kapuja a Kaszpi-térséghez, most a NATO-tag Törökországgal, Izraellel és az Egyesült Államokkal szövetkező Azerbajdzsán és a vele megbékélésre kész Örményország válhat azzá. Szerencsés egybeállása ez békeépítésnek az amerikai gazdasági és tágabb geostratégiai érdekekkel:

a rendkívül összetett és nehézkes örmény-azerbajdzsáni békefolyamat motorjává válhat az amerikai közvetítés és gazdasági térnyerés.

Az amerikai Kaukázus-stratégia talán legzseniálisabb, és potenciálisan legkockázatosabb húzása egy látszólag jelentéktelen közlekedési folyosó. Amerikai pénzből és technológiával épülhet meg egy mindössze 42 kilométer hosszú köz- és vasút-, illetve vezetékhálózat Dél-Örményországban az iráni határ közvetlen közelében, amely összeköti Törökországot Azerbajdzsánnal, s végső soron Európát a Kaszpi-tengerrel. Ez a TRIPP, avagy a Trump Route for International Peace and Prosperity (Trump Útvonal a Nemzetközi Békéért és Jólétért), amely csak első ránézésre egy pusztán szállítmányozási fejlesztés, valójában egy nagy geopolitikai játszma része. A vasúti, közúti és csővezetékes összeköttetés Európa és Azerbajdzsán között ugyanis már évek óta fennáll Grúzián keresztül, az új útvonal kialakítását tehát nem a gazdasági szükségszerűség szülte. A TRIPP örményországi szakaszát amerikai biztonsági vállalatok fogják ellenőrizni, míg a tágabb folyosó mentén az Izraellel és az Egyesült Államokkal szövetséges Azerbajdzsán és a NATO-tag Törökország ellenőrzi, s ezáltal az atlanti erők regionális ellátási láncaként, sőt, akár felvonulási területeként és hírszerzési ütőereként is szolgálhat.

Ez azonban rendkívül kockázatos húzás, hiszen nyílt kihívást intéz a térség hagyományos nagy- és középhatalmai, Oroszország és Irán regionális erőpozícióival, gazdaság- és biztonságpolitikai érdekeivel. Ali Hámenei ajatollah külügyi főtanácsadója, Ali Akbar Velajati a washingtoni találkozót követően ki is jelentette: az amerikai „zsoldosok sírja lesz” a Trump Útvonal. Moszkva ennél jóval óvatosabban fogalmaz, azonban a tét óriási Oroszország számára is – évtizedekig Örményország volt egyetlen bástyája a Kaukázustól délre, ha elveszti domináns pozícióit, hosszútávon akár az észak-kaukázusi tagköztársaságok feletti uralma is megrendülhet, amely immár az orosz gazdaság egyik artériáját, a Kaszpi- és a Fekete-tenger közötti kőolajvezetékeket is fenyegetheti.

Örményországban továbbra is Oroszországnak van a legnagyobb gazdasági és politikai mozgástere – orosz kézben van az ország földgázellátását biztosító vezetékhálózat, a vasúthálózat, sőt, az elektromos ellátás egyharmadát biztosító Mecamor atomerőművet is a Rosatom üzemelteti, míg a közös piac révén Örményország külkereskedelmét is az orosz piac dominálja. A mérleg nyelve azonban megbillenni látszik.

Az örmény kormányzat kilátásba helyezte a villamosenergia- és vasúthálózat államosítását, majd JD Vance Jerevánban bejelentette, ötmilliárd dollár értékben amerikai technológiájú, kis moduláris atomreaktor létesülhet Örményországban. További szimbolikus lépés volt az amerikaiak részéről, hogy az alelnök közölte, tizenegymillió dollár értékben bocsát az örmény haderő rendelkezésére az ukrajnai háborúban bizonyított V-BAT felderítő drónokat, amellyel Örményország újabb lépést tett az orosz hadiipari függőségtől.

A legnagyobb figyelmet azonban nem is az amerikai atomreaktor vagy a drónszállítmány övezte, hanem egy olyan beruházás, amely felhelyezi Örményországot az eljövendő korok szuperhatalmi versengésének legfelsőbb szintjeire. Örményországban jön létre ugyanis a világ egyik legnagyobb mesterséges intelligencia szerver- és adatközpontja az amerikai örmények által alapított Firebird vállalat jóvoltából, amely most elnyerte az amerikai adminisztráció támogatását és négymilliárd dollár értékben vásárol ötvenezer Nvidia grafikai processzort és csúcstechnológiás chipeket. A szuperszámítógép üzemeltetéséhez jól fog jönni az új moduláris reaktor, különösen az uránszállítmányok stabilitása, illetve az ötvenéves és leharcolt Mecamor erőmű folyamatos karbantartási igényét figyelembevéve. Ezalatt az amerikai Rakétavédelmi Ügynökség bejelentette, az örményországi alapítású DeepSat vállalatot nevezte ki a Trump elnök által bejelentett Aranykupola légvédelmi rendszer fővállalkozójaként, a szerződés kezdeti pénzügyi felső határát 151 milliárd dollárban határozták meg.

Örményországból Azerbajdzsánba látogatott JD Vance, ahol stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Ilham Alijev azerbajdzsáni elnökkel.

A felek itt is a legszorosabb együttműködést irányozták elő különösen a szállítmányozás, az energetika, a biztonság, az adatipar és a digitális infrastruktúrák tekintetében, ám a keretegyezményt ezúttal nem kísérték konkrét beruházásokra vonatkozó megállapodások. Azerbajdzsán és az Egyesült Államok azonban már ezt megelőzően számos, stratégiai jelentőségű egyezményt és informális koordinációs mechanizmust állított fel, így a most aláírt megállapodás inkább a már fennálló partnerségi kapcsolatok szimbolikus jelentőségű dokumentálását szolgálta.

Jelentős erőfeszítésekre lesz szüksége úgy Iránnak és Oroszországnak, mint akár Kínának is, hogy ellensúlyozza a JD Vance által levezényelt amerikai diplomáciai és gazdasági offenzívát, ám amennyiben sikerül a geopolitikai versengést a jelenlegi diplomáciai-gazdasági mederben tartani, jó esélyek mutatkoznak a konfliktusokkal terhelt régió, a Dél-Kaukázus stabilizálására és modernizációjára, amely hozzájárulhat a karabahi konfliktus békés rendezéséhez.

A szerző vezető szerkesztő, Magyar Külügyi Intézet