Vannak dolgok az életben, amit az idő előrehaladtával rendre újraértelmezünk magunkban. Eleinte természetesnek vesszük például, hogy egészségesek vagyunk, szerencsés esetben vannak szüleink, később gyermekeink, vagy éppen van munkánk, aztán később rájövünk, hogy ezek nem feltétlenül magától értetődő dolgok. S ha az élet megmutatja árnyoldalait, minden hétköznapi apróság jelentősége felértékelődik.
Nem mindig fogjuk fel azt sem, mekkora ajándék, isteni kegyelem, hogy magyarnak születtünk. Egy olyan nemzet vérei lettünk, amely páratlan eredményeket, értékeket tudhat magáénak. Ennek jelentőségét, erejét fiatalabb korunkban kevésbé érezzük át, de amint megismerjük történelmünket, kultúránkat, egyre inkább rájövünk, hogy magyarnak lenni nemcsak komoly felelősség, de hatalmas öröm is.
A magyarság őstörténetét titokzatos homály övezi, a történészek abban megegyeznek, hogy őseink keletről érkeztek a Kárpát-medencébe, de hogy pontosan honnan és mikor indult a vándorlásunk, kiktől származunk, abban nincs egyezség. Abban már igen, hogy a honfoglalásunk új fejezetet nyitott a Kárpátok által határolt, kiváló adottságokkal rendelkező terület történelmében. Az addig itt élő népek részben kiszorultak innen, vagy elfogadták a magyarság vezető szerepét.
Ezután őseink a kalandozások során megmutatták Európának a magyar harcmodor erejét, nyilainktól rettegtek a kontinens nagy birodalmai, majd miután képesek voltak ellenállni, a vereségek hatására végleg letelepedtünk. Géza fejedelem, majd fia, Szent István bevezette a Magyar Királyságot a keresztény birodalmak sorába, letéve ezzel egy erős állam alapjait.
A következő, sikerekkel és olykor kudarcokkal tarkított évszázadokban a Magyar Királyság olyan csodatettet hajtott végre, hogy bár csaknem belepusztult, de 1241–42-ben megállította a tatár hordákat. Ezután IV. Béla, a második honalapító néhány év alatt a romjaiból építette újjá az országot. A tatárok 1285-ben újra erőteljesen betörtek a Magyar Királyság területére, de IV. László király serege szétverte, majd a Keleti-Kárpátokban lévő szorosokig űzte őket.