Erre a megfelelően elhelyezett X-re annál is nagyobb szükség van, mert ezt a közösséget, ezt a hazát manapság nagy, bár sokak számára ma még nem látható, nem érezhető veszélyek fenyegetik. Idegen erők, hatalmak jelentek meg a színen, amelyek pénzzel, fegyverrel, elektronikus paripával, agresszív médiabefolyással tönkre akarják tenni, el akarják süllyeszteni azt a természetes életközösséget, amelyet hazánknak nevezünk. Többszörös csavarral, a közember számára kevéssé látható módon akarják eltulajdonítani javainkat, természeti kincseinket; meg akarnak fosztani minket szokásainktól, örökségünktől, nyelvünktől, hitünktől.
S mégis miért? Mi végre? Hogy tagjai legyünk egy ízetlen, sótlan világközösségnek, amelynek nemzetközisége a látványelem szintjén az, hogy mindenütt ugyanazt a hamburgert majszolják, ugyanazokat az üdítőket hörpölik, ugyanazokkal a drogokkal kokettálnak, az utcákon ugyanazokat a semmitmondó reklámokat olvassák. S közben kenetteljesen és álszent módon szolidaritásról, emberi méltóságról, egyenlőségről és egyéb hangzatos frázisokról szónokolnak, számon is kérik, miközben maguk jogokat korlátoznak és tipornak, s ehhez minden nyelvi eszközt felhasználnak.
Sokszorosan megvezetett fiatalokból magukat „progresszívnek” nevező rohamcsapatok jönnek létre, amelyek mögött az üres semmi, maga a nihil tátong.
A helyesen elhelyezett X jelek együttesen önvédelmi fegyverré válnak, mely képes arra, hogy védőpajzsa legyen a családoknak, hogy ne hulljanak szét, vagy a jobb megélhetés reményében ne kövessék az „ubi bene, ibi patria”, vagyis „ahol jól megy a sorom, ott van a hazám” amorális életelvét. Képes annak biztosítására is, hogy a családokat ne csak a kontraktusok, hanem a megbecsülés és a szeretet tartsák egyben. Képes kiszorítani a nemi aberráció megannyi, ránk kényszeríteni akart formáját. Ugyanakkor képes arra is, hogy megfelelő kereteket biztosítson a másfajta nemi orientációkhoz tartozók számára, még ha ők ma nem is érzékelik a közelítő veszélyek lehetséges formáit. Képes házat és hazát adni, hogy az ember ne egy futballcsapattal vagy egy multicéggel azonosuljon lelke legmélyéig, hanem a szűkebb és tágabb pátriájával. Végül pedig arra is képes, hogy az egyes ember saját közösségére büszke, ugyanakkor másokat is elismerő formában, nemzetek sokaságán át érje el az emberiség szintjét, ne pedig egy gigantikus Nutella-krém masszájaként.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!