Az Európai Unió és jogelődei által szabályozott életviszonyok köre az elmúlt évtizedekben jelentősen szélesedett. Ezért ma az EU és a tagországok számára egyaránt az egyik legfontosabb kérdés az, hogy ki dönt az uniós jogi aktusok jogszerűségéről – és az állóvíznek korántsem nevezhető felszínre a német alkotmánybíróság hajított egy jókora malomkövet. A testület a múlt heti döntésében megállapította, hogy az Európai Unió Bírósága (EUB) túllépte hatáskörét, amikor egy korábbi határozatával helybenhagyta az Európai Központi Bank (EKB) 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját.
Bár a döntés a konkrét ügyön túlmutató jelentőséggel bír, a kompetenciaharc természetesen egyáltalán nem új keletű. Az uniós bíróság jogelődje 1958-ban még azt deklarálta, hogy a tagállami alkotmányokban megjelenő alapjogok védelme elsőbbséget élvez a közösségi joggal szemben, de az 1960-as évektől kezdve önhatalmúlag először kidolgozta a közösségi jog közvetlenségének, majd elsődlegességének elvét.
A vita egy idő után kiszélesedett, és nem pusztán a tagállami törvények, rendeletek és az uniós jog viszonyát érintő kérdések merültek fel, hanem az alkotmányok és az uniós jog alá-fölérendeltségét illetőek is. Az EUB ezért már az 1970-es években sietett leszögezni, hogy az uniós szabályok érvényességét nem befolyásolja, ha azok a tagállami alkotmányokkal ellentétesek, sőt kinyilvánította, hogy egyedül ő a felhatalmazott az uniós jog „végérvényes” értelmezésére.
A tagállamok, legfőképpen alkotmánybíróságaik persze igyekeztek gátat szabni a luxemburgi testület hatáskört szélesítő törekvéseinek (ahogy egyébként az uniós bíróság a mai napig azzal utasítja el az uniónak az Emberi jogok európai egyezményéhez történő csatlakozását, hogy az megengedhetetlenül széles jogköröket biztosítana az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EUB felett).
Ebben köztudottan egyébként is élen járt a német alkotmánybíróság, mely az 1970-es évektől kezdve hozta az állami alkotmányos identitásra hivatkozó „szuverenitásvédő” döntéseit, és kimondta, hogy igenis felülvizsgálhatja az alkotmányba ütköző uniós aktusokat. Erre az uniós bíróság visszavágott azzal, hogy az uniós joggal ellentétes tagállami jogszabály alkalmazását a nemzeti bíróság köteles mellőzni. Kis ijedtséget követően a németek alapelvként rögzítették: vita esetén vizsgálni kell, hogy az uniós jogi aktusok az átruházott szuverenitás keretein belül maradnak-e. Ehhez az erősebb, szuverenista állásponthoz csatlakoztak például a dán, a cseh, de a lengyel alkotmánybíróság döntései is. Ezek két irányból igyekeztek „átkaroló hadműveletet” indítani Luxemburg ellen: egyfelől az uniós hatásköri túllépéseknek próbáltak gátat szabni, másfelől a saját alkotmányuk primátusát emelték ki az uniós joggal szemben.