Látkép a lajtorjáról

Az esedékes faültetéseket már az ősszel elvégeztük, most inkább azon lesz majd a drukk, megmozdulnak-e a rügyek, amikor langyosodni kezd a nappal.

Gyümölcsfák télen Forrás: PIXABAY

Még csak a februárba léptünk, de én már a fák metszését szervezem. Ez sem egyszerű. Régi tapasztalat, az ügyesebb kertészek nagyon elfoglaltak, szinte udvarolni kell nekik, hogy jöjjenek. Már most is úgy néz ki, csak március második felére kapok időpontot, de még ez sem biztos. Ahhoz bátorság és főleg nagy önbizalom kellene, hogy magam álljak neki egy ilyen kerti vállalkozásnak. Már a létra szakszerű kitámasztásánál gondban lennék, arról nem beszélve, hogy fölaraszolván a lajtorja csúcsára, tudnék-e helyesen dönteni, melyik ágból mennyit kell leszedni, és hogyan, metszőollóval, ágvágóval, fűrésszel… És akkor a szőlőről még nem is szóltam. A szőlőmetszés külön tudomány, nem véletlen, hogy legjelesebbjeit valósággal pajzsra emeli a borásztársadalom. (Az amatőr nyiszatolóktól a Jóisten mentse meg az embert.)

Az esedékes faültetéseket már az ősszel elvégeztük, most inkább azon lesz majd a drukk, megmozdulnak-e a rügyek, amikor langyosodni kezd a nappal. Egy kajszi- és egy cseresznyecsemetét tettünk a földbe október végén. A kajszi a tragikus véget ért elődje helyére került – gutaütésben fejezte be földi pályáját az öreg, sosem hallottam, hogy fáknál is létezik ilyen. Pedig békés élete volt nálunk szegénynek, nyaranta csodás ízű, öklömnyi barackokkal hálálta meg a gondoskodást. Aztán hirtelen vége lett… Nálunk is ilyen a sors. Élünk és meghalunk.

A germersdorfi cseresznyecsemete szerepe is az utódlás lesz, igaz, az ő őse még köztünk van. Egy vénséges vén fa­óriást képzeljünk el, törzsét csak két ember lenne képes átérni. Hét éve, mikor ideköltöztünk, már akkor is matuzsálem volt, nem tudjuk a pontos korát. A látványa mindenesetre leveszi a lábáról az embert. Gyümölcsére viszont már nem spekulálunk, túlságosan magasan vannak az ágak, a létra meg már nem a mi műfajunk, a fára mászás annál is kevésbé. Az unokák még túl kicsik hozzá, a „gyerekek” (harminc-negyvenévesek) pedig már túl városiak… Szeretnék még néhány évet az árnyéka alatt üldögélni. Kérni tőle, ahogy a költő mondja, „egy kis független nyugalmat, melyben a dal megfoganhat”.

Egy árva girbegörbe meggycsemeténk is van a kertben. Fanyarka külön történet. Ő nem a faiskolából érkezett, nálunk bújt ki a földből. Tavaly fedezte föl a párom a csöppséget, amint pár szemnyi „termésével” kikacsintott az elvadult mályvabokrok közül. Még az ősszel jeles helyre ültettük, erősen figyelünk az új családtagra.

A legbüszkébb talán a fügefára vagyok. Nem is fa ez igazán, inkább egy hatalmas, zabolátlan, buja bokor. Ékességnek csak azért nem nevezem, mert eléggé méltatlan helyen, a kert legesleghátsó szegletében, a zajos tyúkól mellett terebélyesedik. Az ember messziről azt hinné, valami elvadult bozótféle, ami csupán a gazda lustaságának köszönheti létét. Dehogy! Falatnyi mediterrán csodasziget, darabka Krk… Roppant jól érezheti magát a szélvédett, napos sarokban, merthogy nyár közepétől novemberig egyvégtében terem, alig győzzük szedni, enni, ajándékba vinni. Valahol azt olvastam róla, hogy fogyasztása lassítja az öregedést – eszem is lelkesen. Ám ahogy néha elnézem magam a tükörben, hát nem tudom…

A fehér labdarózsabokor a kerítésnél nem a miénk, csupán bennünket ékesít. A szomszéd nénitől nyúlik át a kertünkbe, minden egyes gömbölyű virága nálunk tündököl. Írásban képtelenség visszaadni, őt látni kell. A május csak róla szól.

Régebben a szilvafákkal is kérkedtem, de akkor még hét volt belőlük, két éve viszont az utca mellett álló legöregebbet ki kellett vágnunk, így már nem mondhatom magam hétszilvafásnak… Nagyobb baj, hogy a legízletesebb szemeket adó fának két hatalmas ága letörött tavaly egy viharos délutánon. Szomorú volt látni a földön heverő csonkokat.

Az egyik oldalkerítést fényes levelű, szertelen borostyánbokor futja keresztül. A borostyánoknak nincs életkoruk, talán a teremtéssel egyidősek. A temetőkben ők hirdetik a feltámadást. Egy apró tő tavaly került a kertbe, külön helyet kapott az öreg kőváza alatt. Édesapám sírjáról hoztam maroknyi feketefölddel. A kisablakból éppen rálátok. Örökzöld.